Halmai Tamás költő, író, irodalmár jegyzetét olvashatják.
„Mert nem az a dolgunk,
hogy könnyű legyen.
Hanem hogy könnyűek legyünk.
Ha mégoly nehéz is.”
(Halmosi Sándor: Mária kútja)
A huszadik század nagy meg- és áttérői közül kétségtelenül Gilbert Keith Chesterton (1874–1936) a legszórakoztatóbb jelenség. Még úgy is, hogy kiterjedt szépírói és esszéisztikus életműve igen komoly – társadalmi és teológiai – kérdéseket érint. A szellem nála mindig szellemesség is; bonmot-kban és paradoxonokban bővelkedő írásai pedig végső soron sosem egyebet: a modernség metafizikai ki- és belátásait taglalják.
Kötetei közül számos elérhető magyarul; az Aquinói Szent Tamás (ford. Boldizsár Iván, Szent István Társulat, 1986) a talán kevesebbet hivatkozottak közé tartozik.
Ez az alig kétszáz oldalas munka a tudományos ismeretterjesztés szigetországi műfaji hagyományának megfelelően könnyen követhető, olvasmányos stílusban rajzol portrét hőséről (anekdotikus epizódokat is rendre fölelevenítve), s a Szent Tamás-i tanok laikus összefoglalására is tapintatos kísérletet tesz. Óhatatlan eközben a középkor világának – mint sajátos világosságnak – a fölvázolása; amint a chestertoni habitusból elháríthatatlanul következik, hogy a katolicitás dicsérete olykor vitairatszerű bekezdésekben ölt alakot (buddhisták, manicheusok, augusztiniánusok, kálvinisták stb. ellenében fogalmazva meg magát).
Tanulságosak a filozófiatörténeti szólamok: „Szent Tamás nem Krisztust békítette össze Arisztotelésszel, hanem Arisztotelészt Krisztussal.” (17.) – „Szent Tamás volt az, aki megkeresztelte Arisztotelészt” (110.); nagyszabásúan merész az egyházi-felekezeti állásfoglalás: „tulajdonképpen a skolasztikusok voltak a reformátorok, hozzájuk képest a későbbi reformátorok reakcionáriusok” (22.); és emlékezetesen ad tűnődnivalót a summa, mely szerint Aquinói Szent Tamás és Assisi Szent Ferenc „kereszténységet hoztak a kereszténységbe” (18.).
A kötet legfontosabb vonulata Tamásnak a kereszténység, szűkebben (tágabban?) a katolicitás történetében betöltött szerepét magyarázza; e passzusok a szerző gondolkodásmódját és hittapasztalatát is mélyen jellemzik: „Senki sem juthat el odáig, hogy megértse a tomista, sőt tulajdonképpen a katolikus filozófiát, ha nem hiszi el, hogy legfontosabb alapvető része az élet dicsérete, a létezés dicsérete, Istennek mint a világ teremtőjének dicsérete. Minden más csak messze, messze ezután következik.” (98.) – „…kezdünk ráeszmélni arra, hogy ő volt az egyetlen optimista teológus; másodszor arra, hogy a katolicizmus az egyetlen optimista teológia.” (107.) – „A tomista filozófia és teológia […] tele van józan ésszel és építő bizalommal és ezért természetesen reménységgel és ígérettel is.” (183.) – „Tamás azt bizonyította, hogy a kereszténység fő irányvonalának természetfelettinek kell lenni, de nem természetellenesnek” (185.).
Aquinói Szent Tamás nagyságára mutat, hogy a frivol és pikírt játékosságra – stiláris eleganciája s gondolati veretessége mellett is – mindig hajló Chesterton ebben a művében alázatos rajongó képében tűnik föl. Nem is tehet mást: aki szentről ír, megilletődést vállal.
Fotó: The Society of Gilbert Keith Chesterton
Magyar Kurír
Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2024. június 23-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
