Jótékonysági futás – milliókat továbbított a "Ments Életet"-nek és a "SUHANj!"-nak a Budapest Airport

Jótékonysági futás – milliókat továbbított a "Ments Életet"-nek és a "SUHANj!"-nak a Budapest Airport

Szeptemberben rendezték meg a Budapest Airport éves jótékonysági futóversenyét, a Runway Runt. Az immár 11. alkalommal létrejött sportesemény töretlen népszerűségét mutatja, hogy a nevezési díjakból és a verseny hivatalos pólóinak árából befolyt összeg meghaladja a 18 millió forintot, amelyet a vállalat egyenlően osztott el a beteg gyerekek gyógyulását segítő Ments Életet Alapítvány és a sérült sportolókat támogató SUHANJ! Alapítvány között.

1060 sportoló látogatott el a tizenegyedik repülőtéri futóversenyre, a Runway Runra, amelyen a versenyzők a repülőtér lezárt I. futópályáján állhattak rajthoz és – a tavalyi nagy sikerre való tekintettel – a naplemente fényeiben futhatták le a kitűzött távot. Az érdeklődőknek lehetőségük volt a rajtcsomagban kapott futófelső mellett az elmúlt évek hivatalos pólóit is megvásárolni, így a nevezési díjon felül is támogathatták a kiválasztott alapítványokat. Ezekből az összegekből gyűlt össze az az összesen 14 842 926 forint és 9260 euró, amelyből a Budapest Airport a Ments Életet Alapítvány és a SUHANJ! Alapítvány számára egyenként 7 421 463 Forintot és 4 630 eurót, összesen tehát több mint 18 millió forintot adott át. Ezzel a jótékonysági futóversenyből összegyűlt adományok összege 11 év alatt átlépte a 100 millió forintot – közölte az Infostarttal a Budapest Airport.

Hírdetés

A Ments Életet Alapítvány a súlyos, életet veszélyeztető betegségben szenvedő gyerekek álmait váltja valóra, ezzel is támogatva gyógyulásukat. A Runway Run bevételeit az alapítvány elsősorban három fő programja finanszírozására fordítja: az Álomiskola a kezelések után a mindennapi életbe visszatérő gyermekek integrációját támogatja iskolai, edukációs programokon keresztül, az Álomkommandó a súlyos betegségből gyógyuló gyermekek családjainak nyújt segítséget, míg az Álomvarázslók csapata életet veszélyeztető betegséggel élő gyerekek titkos vágyait, álmait valósítja meg.

A SUHANJ! Alapítvány – amely kilenc éve tartozik a Budapest Airport által támogatott szervezetek körébe – az adományt egyebek mellett a sérült emberek sportolását támogató eszközökre, például kézi hajtású biciklikre, futókocsikra, és az általuk üzemeltetett, a fogyatékkal élő és ép sportolók számára fenntartott integrált edzőterem, a SUHANJ! Fitness fejlesztésére fordítja.

„Mint minden nagyvállalat, a Budapest Airport is felelősséggel tartozik a társadalmilag fontos ügyekért. A hazai gazdaság meghatározó szereplőiként fontosnak tartjuk, hogy támogassunk olyan kezdeményezéseket, szervezeteket, amelyek a valamilyen szempontból hátrányt szenvedő embertársainkon segítenek” – mondta Valentínyi Katalin, a Budapest Airport kommunikációs és kormányzati kapcsolatok vezérigazgató-helyettese. Kiemelte: „a Runway Run amellett, hogy a közös futás örömét teremti meg a repülőtéri futópályán, egy jótékonysági esemény is egyben, hiszen minden rajthoz álló futó közös cél érdekében teljesíti a távot. Büszke vagyok a repülőtéri közösségre, amiért már tizenegyedik éve bizonyította az összefogásban rejlő erőt”.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »