Jól halad az indiai naplopó misszió

Fontos mérföldkövet ért el a Nap tanulmányozására indított indiai űrszonda – közölte helyi idő szerint szombat este az ISRO indiai űrkutatási hivatal.

A hindu napistenről elnevezett Aditja-L1 űrszonda "elhagyta a Föld vonzáskörzetét". Az eszköz 920 ezer kilométeres távolságot tett meg és ezzel útja valamivel több mint felét teljesítette. Az ISRO tájékoztatása szerint ezen a ponton az egyik égitest sem gyakorol gravitációs hatást, így az Aditja-L1 egyelőre egy stabil pályán fog maradni.

Az ISRO szerint ez már a második alkalom, hogy India űrszondát tudott a Föld vonzáskörzetén kívülre küldeni. 2014-ben India első ázsiai államként űrszondát tudott állítani a Mars körüli pályára.

Az Aditja-L1 a Földtől körülbelül 1,5 millió kilométerre lévő pontról fogja vizsgálni a Napot. Az űreszköz nagyjából négy hónap múlva éri el a számára kijelölt pályát.

Hírdetés

A hét modulból álló űrszonda a Nap külső rétegeit fogja vizsgálni elektromágneses mezőket érzékelő detektoraival. A misszió egyik célja az úgynevezett Napszél jelenség jobb megértése, vagyis a megnövekedett naptevékenységből eredő részecske- és sugárzáskitörések tanulmányozása.

A Nap nagyjából 11 éves aktivitási ciklusának a minimuma 2019 decemberében volt, így a legerősebb aktivitású időszak 2024 novembere és 2026 márciusa között várható.

(MTI)

Már a Holdra is elmennek az indiaiak egy kis alumíniumért

Sikeresen elstartolt a cigányokat a Napba projekt első fázisa


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »