Az ARC óriásplakát-kiállításról valószínűleg senkinek sem a magyarságtudat vagy a nacionalizmus ugrik be elsőként. Ez persze egyáltalán nem meglepő, az utóbbi években számos olyan kiállított darab látott napvilágot, amely finoman szólva is sérti a magyarság nemzettudatát, önérzetét. Ezzel önmagában nem is árulnak zsákbamacskát, persze itt is a kettős mérce az, ami igazán felpaprikázhatja az ember kedélyállapotát. Amíg az egyik oldalnak mindent szabad, a másiknak semmit. Egyszerűbben szólva, ha én hasonló stílusban, nyilvánosan kiállított plakátokon gúnyolnám a cigányságot, urambocsá a zsidóságot, valószínűleg nem lenne hosszú életű a kiállítás, de valószínűsíthetően nem is engedélyeznék. Tavalyelőtt egy ismeretlen hős egyébként át is pingálta az egyik kiállított plakátot, ezt azóta is az egyik kedvenc "street art" művemként tartom számon (mármint az átalakított változatot, természetesen).
Idén ismét a balliberális vezetésű Újbuda ad otthon az ARC-nak, egészen pontosan a Bikás parknál lehet megnézni a kiállított munkákat. Ezúttal én is kilátogattam, csak, hogy ne kizárólag egy szoba nyugalmából írogassak, mennyire liberális és magyarellenes is a kiállítás. Így megbizonyosodhattam arról, hogy az úgynevezett "nemzeti oldal" megállapítása még mindig helytálló az ARC-cal kapcsolatban. Az olykor-olykor gyomorforgató plakátokat viszont néhány olyan is követte, amelyek teljesen releváns témákat dolgoztak fel, méghozzá abszolút érthető és jó szemszögből. Őszintén szólva nem gondoltam volna, hogy találni fogok ilyeneket, ezek némiképp legalább javítottak az amúgy rossz közérzetemen.
Itt azonban van még egy szemléletmód, amelyet tisztázni szükséges. Sértő, vagy a magyarság, a magyar nemzettudat számára egyenesen felháborító plakátok alatt kizárólag azokat értem, amelyek ténylegesen ezt kritizálják bicskanyitogató stílusban (mert ugyebár az egyes nacionalista, patrióta nemzetértelmezéseken egyébként lehet vitatkozni, csak nem így). Ilyetén egyáltalán nem érdekel, hogy Orbán Viktort hány plakáton parodizálták ki (voltak ilyenek is), számomra ez egyáltalán nem egyenlő a magyarság megértésével. Ezzel a problémával foglalkozzanak a fideszesek, ha van hozzá merszük.
Az idei slágertémák – nem meglepő módon – a koronavírus és minden ehhez kapcsolódó jelenség, a gyermekvédelmi törvény, amelyet a balliberálisok csak "melegellenes törvényként" szoktak emlegetni, illetőleg a kormánypárt és a korrupció voltak. Ezektől a témáktól független munkákat is láthattunk (ezek közül nem egy igyekezett minél jobban beletaposni a magyarságunkba), de összességében a felsoroltak uralták le a kiállítást.
Az általam készített fotók bemutatják mind a pozitív, mind pedig a negatív példákat, s mivel előbbiből van kevesebb, kezdjük azzal. A koronavírust és a járvány okozta sarkalatos kérdéseket néhol egészen jól körbejárták, már ahol nem a védőoltás fetisizálása volt a téma. Itt két környezetvédelemmel kapcsolatos plakátot lehet kiemelni, az egyik arra hívja fel a figyelmet, amelyről már én is többször írtam, a másik pedig szintén a(z eldobható) maszkok élővilágra gyakorolt káros utóhatásairól szól. Olyan témák ezek, melyeket a ki tudja, hány hullám alatt/közben, abszolút mostohagyermekként kezelnek, pedig nagyobb hatása is lehet, mint magának a járványnak (ehhez persze szorosan kapcsolódik annak fontossága, hogy a jobboldal nem engedheti át a környezetvédelem témáját a balliberálisoknak, zárójel bezárva). Amit pedig végképp nem tudtam hová tenni, illetőleg elsőre nem értettem, mit keres itt, az a "big win" feliratú óriásplakát, amely azokra hívja fel a figyelmet, akik a koronavíruson is csak nyerészkedtek. Aztán persze a címre tekintve megértettem, miért kaphatott mégis helyet a kiállításon: A nertes címre hallgató munka magát a NER-t kritizálja, amely ebből a szempontból teljesen jogos (a kaszinók a legnagyobb fertőzés idején is nyitva voltak), azonban a globalista pénzelitet így érintetlenül hagyja. Aki persze tovább lát az orránál, az így is továbbszőheti a plakát által serkentetett gondolatokat, viszont kötve hiszem, hogy egy nyíltan globalizmus, vagy gazdasági elit kritikával megtámogatott címmel is bekerülhetett volna a kiállított óriásplakátok közé.
A Csak sodródunk ismét egy találó kritika az európai, feltételezem, itt inkább csak a magyar társadalom felé, amely jól reflektál a "tömegember" mentalitására, a "valahogy majd csak lesz" nihilista életérzésre, amelyet időnként kapaszkodóként tarkítanak olyan dolgok, mint egy oltás, vagy éppen egy köteg pénz, amiért a legtöbben a belüket is kidolgozzák egy embert kizsigerelő és megalázó munkahelyen. Minden negatívum ellenére változás persze semmi, mert a fogyasztói társadalom, a "tömegember" már csak ilyen. Telitalálat.
Most pedig jöjjön a feketeleves. Ami nálam a legjobban kiverte a biztosítékot, az A gyógyító ital életben tart című plakát, ahol a magyart egy iszákos, éppen disznót ölő, rossz arcú lumpenként ábrázolják, aki büszke arra, hogy "soha ki nem józanodik", oldaláról pedig a tarsoly sem hiányozhat mint "állandó viselet", amit már csak azért sem értek, mert az utóbbi hónapokban emlékeim szerint egyetlen olyan nacionalista ismerősömmel sem találkoztam, akin lett volna tarsoly. Egyébként önkéntelenül is a magyarellenes zsidó, Landeszmann György gondolata ugrott be a képről, aki szerint a magyar kultúra a "bőgatyából és fütyülős barackból áll". Persze mindannyian ismerjük magát az embertípust, aki a kocsmában hangos "nagymagyar", aztán amikor tenni is kellene valamit a hazáért, valahogy "sosem ér rá", de ez a magyarságunkba belerúgó durva általánosítás egyértelműen sérti a nemzettudatunkat. Egyébként a hangsúly pontosan az általánosításon van, ami konkrétan azért ironikus, mert máskor pontosan a liberálisok azok, akik mindenféle "általánosítást" kikérnek maguknak, például a cigánybűnözés kapcsán.
Volt itt aztán szokás szerint egy kis kereszténygyalázás, ahol Józsefet "bébiszitterként" aposztrofálják és a Szent Családot ócsárolják, meg egy olyan kép is, ahol a honfoglaló magyar vezérek (Feszty-körkép részlete), történetesen Árpád vezér helyére Orbán Viktor fejét illesztették, szárnyas lóval. Utóbbi nem a jelenlegi miniszterelnök "megsértése" miatt bántott, hanem már pusztán a párhuzam is sértő Árpád és Orbán között.
Ezenkívül kiemelnék még egy "Nem leszek buzi" feliratú óriásplakátot, amely a Házi feladat – 2021 címmel arra reflektál, hogy mennyire elhibázott az LMBTQ-lobbit központi témaként kezelni és amelynek alkotója nyilvánvalóan határtalanul elfogad mindenkit, kivéve, ha az fehér, heteroszexuális és jobboldali.
Végezetül az Ingerküszöb névre hallgató munka arra reflektál, mennyire természetessé, ugyanakkor távolivá transzformálódtak a katasztrófák az úgynevezett "fogyasztói tömegember" számára, akik a világhálónak köszönhetően mindenről tudnak, mégis érzéketlenek maradnak. A "nagy tolerancia" béklyójában való vergődés közepette tényleg érdemes megfigyelni, hogy lesz egyre érzéketlenebb, már-már robotizálódott az átlagember mentalitása, ugyanakkor jellemző, hogy mindezt Izrael szemüvegén keresztül sikerült bemutatni és nem bármilyen más, hasonló esemény tolmácsolásával. Így a kezdeti gondolatcsírát a tudatlanabb embertársaink vidáman összeköthetik a "szegény, sokat szenvedett zsidók" mantrázásával, hogy még véletlenül se tudjon egy Izraeltől független gondolatmagvat elültetni magában.
Összességében – levonva a megfelelő következtetéseket – tévút lenne teljes egészében magyar- és nemzetellenesnek nyilvánítani a az ARC-kiállítást, ám 12 évnyi "jobboldali" kormányzás ellenére sem sikerült megakadályozni vagy átalakítani a működtető mechanizmusokat, így szabadon garázdálkodhatnak azok az alkotók is, akik a magyar-, vagy éppen kereszténygyalázásban lelik örömüket. Hogy a kormánykritikus óriásplakátokkal a NER miképpen bánik, az legyen az ő dolga és baja, minket nem érdekel, de a kormánnyal szembehelyezkedő, ugyanakkor jobboldali radikális emberként személy szerint elegem van a folyamatos gyalázásunkból, az állandó rugdosásunkból.
Ábrahám Barnabás – Kuruc.info
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »
