Két országa van jelenleg az Európai Uniónak, amelyek a demokrácia mintapéldányai és a jogállamiság fennkölt, de soha pontosan meg nem határozott elveinek minden kétséget kizáróan megfelelnek. Az egyik Franciaország, a másik Szlovákia.
Párizsban a múlt héten mindössze annyi történt, hogy Emmanuel Macron köztársasági elnök azt találta álmodni, ő legalább olyan hatalmas uralkodó, mint elődje volt, a XIV. Lajos. Az új Napkirály (akit a banki szférában találtak ki, és toltak be az Élysée-palotába) ugyanis megkerülve a francia parlament alsóházát, tulajdonképpen elnöki erővel fogadtatta el a kormánnyal a nyugdíjreformot. Ennek lényege, hogy hét év alatt fokozatosan 62-ről 64 évre emelik a nyugdíjkorhatárt. A boldog franciák tehát két évvel tovább kötelesek dolgozni, hogy érvényesüljenek a befektetők érdekei, akik mindig „nyugtalanok”, ha nem úgy mennek a dolgok, ahogyan ők szeretnék. Elégedettségük tanújeleként a franciák azonnal az utcára vonultak, és fennáll az esélye, hogy elzavarják a kormányt.
A demokrácia párizsi győzelme természetesen aprócska kérdéseket sem vetett fel Brüsszelben, még csak egy „hűhára” sem tellett Von der Leyen és Věra Jourová asszonyságoktól; a fényességes ET, EB, EP (és a többi ízfokozó testület) hallgat, mint a bagettben a lyuk.
A francia demokráciáért nem szoktak aggódni, rendezzék le azt a franciák maguk között. A jogállamisággal ugye csak Budapesten vannak bajok, ahol a kormány minden piszlicsáré döntéshez kikéri a polgárok, de minimum a parlament véleményét.
Dehát Párizs messzire van, Szlovákia meg itt van körülöttünk. Nálunk is született egy fontos döntés a múlt héten.
A kétszeresen is illegitim szlovák kormány de facto beléptette Szlovákiát az Oroszország elleni háborúba. Bátor döntés volt, minek is annyit lacafacázni! Putyin agresszív rendszerét csak úgy lehet két vállra fektetni, ha Eduard Heger, Jaroslav Naď és még néhány vitéz beszáll a közös projektbe, és áttolnak (ha már állítólag repképtelenek) a szlovák–ukrán határon néhány kiszolgált Mig–29-es harci repülőgépet, amivel kivívják az euroatlanti világ ájult csodálatát.
Hogy erről a halált megvető bátorságról hogyan vélekedik az ország népe, az természetesen mellékes. Az sem lényeges, hogy a döntésből kihagyták a parlamentet, hiszen a népfelség elvét őszentháromsága (kormányfő, pénzügyminiszter, egészségügyi miniszter) Eduard Heger és Jaroslav Naď testesíti meg ebben az országban.
Sajnos még vagy hét hónapig. Hogy az amerikaiak nem küldenek F–16-osokat, a britek „belátható időn belül” szintén nem adnak, a franciák „megfontolják”, adjanak-e az ukránoknak harci gépeket, az nem számít ennek a társaságnak. Ők tökösebb gyerekek, mint az egész NATO együttvéve.
Miért is jelenti a demokrácia és a jogállamiság arculköpését ez a döntés? Egyrészt, mert alkotmányellenes. A leváltott (ideiglenes, ügyvivő) kormány nem dönthet olyan súlyos kérdésekben, mint a fegyverszállítás egy nem NATO-tagországnak. Másrészt, a Heger-kormány másodszor is megbuktatta magát, amikor a leváltott kormányfő több társával együtt megalapította a Demokrati nevű pártot. A Demokrati ugyanis nem nyert mandátumot a kormányzásra. A parlamenti választások után az OĽaNO, a Sme rodina, az SAS és a Za ľudí alakított kormányt. A Demokrati nevű liberális mancsaft tulajdonképpen kormánypuccsot hajtott végre, amikor beült a leváltott kormány helyére. Ebben a minőségében pedig nemhogy Migekről, de lyukas lavórok sorsáról sincs joga dönteni, pláne ha a döntés a nemzetközi jogot érinti. De van még harmadrészt is: Zuzana Čaputová elnök ezúttal nem rohant az Alkotmánybírósághoz jogorvoslatért, mint tette azt sokkal kisebb horderejű ügyekben. Tulajdonképpen döntésre hangolta a társaságot, amikor megüzente: ne bújjanak egy nő szoknyája mögé.
Miután a szlovák jogállamiságot jó mélyre elásták, és kellőképpen kiugrálták magukat a sírján, a liberális puccs levezénylői most azt magyarázzák, milyen remek üzletet csináltak. A csotrogány Migek valós értéke kábé 150 millió euró, de ha nagylelkűen ajándékba adjuk őket az ukránoknak, kapunk helyette 900 milliócskát.
Azt hiszik, hogy ez a szatócsmentalitás valamelyest felmenti őket a szlovák közvélemény előtt, hogy döntésükkel tulajdonképpen hadat üzentek egy nagyhatalomnak.
Micsoda szemforgatás! Megszabadulunk a fölöslegtől, bezsebeljük a hasznot, és még a dicsőségtábla élére is kerülünk! Ilyen huszárvágásra még megboldogult Jozef Tiso sem volt képes. Dehát a jogállamiság Brüsszelben is annyit ér, amennyit látni akarnak belőle.
Megjelent a Magyar7 2023/12.számában.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
