Csak annyit tudtunk meg, hogy már az utolsó tartalékaikat is elvesztett vállalkozásoknak újabb egy hónapig kell termelniük a veszteségeiket, és újabb egy hónapig kell a semmiből megélniük Orbán Viktor szerint
– olvasható a Facebookon a Jobbik reakciója a kormányzati szigorítások kapcsán.
Hiába várták a vendéglátósok, hogy február 1-től újranyithatnak, Gulyás Gergely a kormányinfón jelezte, maradnak a korlátozó intézkedések. Sőt, hat hónapra bezárják a lázadó vendéglátóhelyeket, a vendégek pedig pénzbírságot kapnak, ha megszegik a karantén szabályokat.
A Jobbik szerint az utolsó utáni órában vagyunk és itt lenne az ideje, hogy végre érdemi segítséget nyújtson az Orbán-kormány a magyar embereknek.
Azt vártuk, hogy Orbánék bejelentik, hogy miként adnak – a Jobbik követelésének megfelelően – 80%-os bértámogatást, vagy ha ez nem megy nekik – mert a stadionokban vagy a haveroknál bezsákolva áll az adófizetők pénze -, akkor miként akarják február 1-től szabályozott és biztonságos nyitással megmenteni a vendéglátóhelyeket vagy a turizmust
– áll a közleményben.
A Jobbik szerint a kormánynak kötelessége vagy azonnali 80 százalékos bértámogatást nyújtania, vagy ha ezt nem teljesítik, akkor a kaszinók és menzák mintájára, az ezekben megkövetelt járványügyi szabályokkal azonos, azokkal megegyező kritériumoknak megfelelve az edzőtermeket és a vendéglátóhelyeket is újra kell nyitni.
Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »