Kitárta a hit kapuját (ApCsel 14,27) címmel szervez előadás-sorozatot a hitvallásról és a hit alapkérdéseiről a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) Hittudományi Kara. Április 17-én, hétfőn este Kocsis Imre, az egyetem Újszövetségi Szentírástudományi Tanszékének tanszékvezető professzora tartott előadást Jézus tanítása címmel.
Kocsis professzor előadása két részből állt. Először azon formai sajátosságokról beszélt, amelyek Jézus tanítását jellemzik, a második részben pedig felvázolta tanításának a módszereit, illetve lényegét, tartalmát.
A formai sajátosságokat elemezve Kocsis Imre leszögezte: Jézus tanításában egyedülálló öntudat és küldetéstudat jelenik meg, szoros összefüggésben azzal, hogy kinek tartotta magát.
Ez az öntudat megmutatkozik kategorikus kijelentésekben, ígéretekben és parancsokban. Például: „Aki jobban szereti apját vagy anyját – vagy bármelyik rokonát (tette hozzá Kocsis Imre) – mint engem, nem méltó hozzám…” (Mt 10,37). Egy ígéret: „Mindenki, aki elhagyta házát, fivéreit, apját vagy anyját, gyermekeit vagy földjét az én nevemért, százannyit kap majd…, az eljövendő világban pedig örök életet” (Mt 19,29). Vannak kategorikus parancsok, utasítások is: „Szeressétek mindenekelőtt Isten országát és az ő igazságát, és minden más majd hozzáadatik!” (Mt 6,33).
Az evangéliumokban azonban nem csak ilyen tekintélyen alapuló kategorikus állítások, ígéretek találhatók. Jézus nem lehengerelni akarja a hallgatóságot, hanem meggyőzni.
Jézus tehát igyekszik érvelni is. Ezekben nagyjából azokat az eszközöket alkalmazza, mint a korabeli tanítók, de sokszor nagyon egyéni módon. Az érvelésben fontosak a hivatkozások az ószövetségi írásokra, a mindennapi élet tapasztalataira, valamint a képes beszéd alkalmazása.
A korabeli írástudósok számára az érvelésben az Ószövetség volt a mindent meghatározó, végső támpont. Jézus esetében azonban nem, nála az Istennel való legbensőbb közösség a legfőbb szempont, de mivel tudja, hogy a Szentírás a legfontosabb tekintély a hallgatóság számára, ha valamit igazolni akar, időnként ő is hivatkozik az Írásokra. Lukács evangéliumának 4. fejezete szerint Názáretbe érkezik, és a názáretiek azt várnák tőle, hogy különleges kegyben részesítse honfitársait. Jézusnak azonban az a szándéka, hogy egyértelműsítse:
ezért hivatkozik ószövetségi személyekre, történetekre: a két próféta, Illés és Elizeus a zsidóknak hirdették Isten üzenetét, de a nem zsidók felé is léptek. Illés föltámasztotta a pogány szareptai özvegynek az elhunyt fiát, Elizeus pedig meggyógyította a leprában szenvedő szír Námánt, az ellenséges ország hadvezérét.
A második fontos eszköz Jézus tanításában a hivatkozás a mindennapi élet tapasztalataira. Ez általában rövid mondásokban mutatkozik meg: „Nem vetik meg a prófétát, csak a saját hazájában, rokonai között és házában” (Mk 6,4). „Ahol a kincsed van, ott lesz a szíved is!” (Mt 6,21). „Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek!” (Mk 2,17). Kocsis professzor hozzátette: a mondatnak folytatása is van, Jézus konkretizálja ezt a szólást, amikor kijelenti: „Nem az igazakat jöttem hívni, hanem a bűnösöket!”
A harmadik lényeges eszköz a jézusi tanításban a szemléltetés, a képes beszéd, ami nagyon elterjedt a keleti világban. Ennek kiemelt szerepe van Jézus tanítói gyakorlatában. A szemléltetésnek vannak rövid és hosszabb formái. Az előbbiekhez tartozik a hasonlat, a metafora. Hasonlat: „Úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé. Legyetek okosak, mint a kígyók, egyszerűek, mint a galambok” (Mt 10,16). Példa a metaforára: „Ti vagytok a föld sója, ti vagytok a világ világossága!” (Mt 5,13–16). Az ilyen metaforikus kijelentések előfordulnak Jézusra vonatkozóan is, főleg János evangéliumában. Itt Jézus magáról mondja: „Én vagyok a világ világossága!” (Jn 8,12).
Kocsis Imre említést tett a hiperboláról is: ez túlzó kijelentés, kiélezett beszédforma, amelyben abszurd valóság jelenik meg. Jézusra nagyon jellemző ez: „Miért látod meg a szálkát embertársad szemében, amikor a saját szemedben gerenda van?” (Mt 7,3). Képzeljük el, hogy valakinek a szeme elé gerendát tartanak. Mit lát akkor? Semmit, de végképp nem a másik szemében lévő szálkát. Mégis, különösebb magyarázat nélkül értjük, hogy miről van szó. Egy másik példa: „Könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bejutni az Isten országába” (Mt 19,24).
A szemléltetés hosszabb formái a példabeszédek. Itt két csoportot különböztetünk meg, az egyiknél Jézus a mindennapi élet ismétlődő jelenségeire utal, a földműveléssel, pásztorkodással kapcsolatos példabeszédek tartoznak ide, így az elveszett juhról szóló példabeszéd (Lk 15,1–7). Magától értetődő, hogy a pásztor elindul az elveszett juh megkeresésére.
A másik csoportba tartoznak azok a történetek, amelyeknél éppen az a lényeg, hogy van bennük valami, ami nem magától értetődő a mindennapi élet szintjén. Ilyen a példabeszéd a két fiú, vagyis a tékozló fiú története (Lk 15,11–32) és a szőlősgazdáról szóló példázat (Mt 20,1–16).
Jézus tanításának módszereit, tartalmát illetően Kocsis professzor kiemelte: Szent Márk evangélista könyvének elején rögtön elénk tár egy tömör összefoglalót Jézus tanításának a lényegéről: „Betelt az idő. Elközelgett Isten országa. Térjetek meg. Higgyetek az örömhírben” (1,15).
Az előadó kifejtette: „Betelt az idő”, vagyis vége a várakozás idejének, a korábbi, ószövetségi időnek. „Elközelgett Isten országa.” A baszileia tú theú jelentése: Isten országa, uralma. Olyan országot értünk itt, ami egy királyhoz tartozik, a király uralmi területe, aki uralkodóként van jelen és cselekszik. A baszileia jelentése az is, hogy uralom, uralkodói cselekvés. Az uralom szót nem nagyon szeretik manapság, mondván, hogy ez másokkal szembeni elnyomást jelent, negatív konnotációk kötődnek hozzá. Ha azonban Isten országáról beszélünk, más a helyzet.
Amikor az Ószövetség a zsidó királyokról beszél, az uralkodás nem negatív az alattvalók számára.
Az Ószövetség idején az a meggyőződés uralkodott, hogy a választott népnek, Izraelnek igazi királya maga az Úr, Javhe. Valójában Isten a többi nép fölött is úr, csak ez Izraelen kívül még nem ismert. Várták az időt, hogy Isten kiterjeszti uralmát a többi nemzetre is, uralma egyetemessé válik. Jézus pedig azt hirdette, hogy ez a várakozás beteljesedett, Isten radikális módon cselekszik és érvényesíti királyi uralmát.
Jézus egyrészt állította, hogy itt van ez az isteni uralom, másrészt viszont a Miatyánkban azért imádkozott: „Jöjjön el a te országod!” Ez érdekes kettősség: az üdvösség valósága folyamatban van, de a végső beteljesedés csak a jövőben következik be.
Ugyancsak lényeges elem, hogy Jézus odafordul a bűnösökhöz, hogy meggyőzze őket Isten jóságáról, szerető irgalmáról. A Mennyei Atya Jézusban fenntartás nélkül odafordul mindenkihez. Mi se legyünk restek; a főparancs is ezt tanítja: „Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. (…) Szeresd felebarátodat, mint önmagadat” (Mt 22,34–40), vagyis fenntartás nélkül Isten álljon a középpontban, és ez határozza meg az embertársainkkal fűződő kapcsolatunkat is.
Ha Isten irgalmas velünk, tőlünk is irgalmat, segítőkészséget vár mások felé.
Kocsis Imre végezetül leszögezte: Krisztus tanításának tartalmi részét vizsgálva egyértelmű, ő az Üdvözítő, aki által megismerhetjük Istent, és eljuthatunk hozzá. János evangéliumában hét metaforikus kijelentés szerepel, és ezek mind Jézus üdvösségközvetítő szerepét tudatosítják: „Én vagyok az élet kenyere…”, Én vagyok a világ világossága…”, Én vagyok a jó pásztor…”, Én vagyok a kapu…”, Én vagyok a szőlőtő…”, Én vagyok az út, az igazság és az élet…”, Én vagyok a feltámadás és az élet…”
Kocsis Imre mindehhez hozzáfűzte, Jézus jelzi, hogy általa Isten hozzánk fordult, üdvösséget kínál, a mi feladatunk, hogy befogadjuk ezt, sőt, a magunk helyén mi is legyünk ennek művelői, Jézus társai, mert erre vonatkozik a mondat: „Keressétek mindenekelőtt Isten országát és annak igazságát” (Mt 6,33).
Az est moderátora Gájer László, a PPKE tanszékvezetője volt.
Szerző: Bodnár Dániel
Fotó: Lambert Attila
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
