A pozsonyi Szent András-temetőben van a „magyar Robinson”, Jetting Károly síremléke.
Jetting 1730. szeptember 13-án született egy pozsonyi lakatosmester gyermekeként. A gimnáziumot nem tudta befejezni, mert atyja halála után, anyagi okok miatt anyjával együtt Bécsbe költöztek annak rokonaihoz. Később anyjával együtt a német fejedelemségekbe tartva elhagyták Bécs városát, és útközben megismerkedtek egy angol bankárral. A bankár komornyikjává tette Jettinget, így jutott ki Londonba, ahol a bankár révén egy szenegáli gyarmati álláshoz jutott, 42 évesen.
A hajó 1772-ben indult vele állomáshelyére, de zátonyra futott Afrika keleti partjainál, egy szigeten. Itt a hajót kirabolták a marokkói szultán alattvalói, ám Jetting a kapitánnyal és az emberek maradékával egy tutajon elmenekült, de megint zátonyra futottak. Végül a kis csapat egy rabszolgakereskedő kezébe került, és annak rendje és módja szerint el is adták őket rabszolgának, ám a marokkói angol konzul kiszabadította a még életben lévőket.
Jetting 1773-ban visszakerült Londonban, sorsa a király, III. György érdeklődését is felkeltette, és kinevezte Marseille kikötőjébe konzulnak. Odautazóban azonban egy vihar Tunisz partjaihoz sodorta a hajót és kalózok kezébe került, Jetting Károly pedig ismét a rabszolgapiacra, ahol egy Szelim nevezetű tehetős ember vette meg. Egy tengeri út során jól úszó főhősünk kimentette a vízből urát, aki hálából felszabadította, és pénzt is adott neki bőven a hazaútra. Ez viszont nem tetszett Szelim fiának, aki társaival együtt kirabolta. A szerencsétlen Jettinget ráadásul eladta gályarabnak, a hajót máltai kalózok elsüllyesztették, Jetting végül egy lakatlan szigetre keveredett. Itt kilenc hónapig jórészt kókuszdión élt, ám aztán társakra lelt, mégpedig olyanformán, mint az igazi Robinson.
Az akkori szokások szerint egy hajó, függelemsértés miatt embereket tett ki a szigetre, akikkel együtt végül egy Santo Domingóba tartó hajóra került, s így megjárta Amerikát is. Londonba visszajutva értesült róla, hogy ötezer fontot örökölt a bankár után – aki annak idején a komornyikjává fogadta –, a pénz és a menyasszonya pedig, az anyjával együtt, már Pozsonyban várja.
Így került már tehetős emberként vissza Pozsonyba, és élt az egykori koronázóváros megbecsült polgáraként 1790-ig. Halála után német nyelven megjelent a története, kalandjai. A homokkőből faragott neogótikus síremlékét 1844-ben közköltségen állíttatta a városi tanács.
Megjelent a MAGYAR7 22. számában
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
