Jeruzsálemben bezárták a Szent Sír-bazilikát – tiltakozásul a megszálló zsidók kapzsisága ellen

Jeruzsálemben bezárták a Szent Sír-bazilikát – tiltakozásul a megszálló zsidók kapzsisága ellen

A kereszténység legszentebb helye, a Jeruzsálem óvárosának keresztény negyedében álló Szent Sír-bazilika ma, vasárnap zárva volt a világ minden részéből odasereglő zarándokok és a helybeli imádkozók előtt. A Jézus Krisztus sírját is magában foglaló szent hely birtokosai közül a görög ortodox, a római katolikus és az örmény katolikus egyház szentföldi vezetői a bazilika zárva tartásával kívánták felhívni a nagyvilág figyelmét a Kelet-Jeruzsálemet is megszálló izraeli hatóságok kirekesztő, rasszista, több évszázados jogot sértő eljárására, a keresztény egyházak birtokában levő ingatlanok után kivetett városi adók bevezetésére – írja a Jediot Áháronot és a Válláh!Hádásot izraeli hírportál.

Kelet-Jeruzsálem 1967-ben történt izraeli megszállása óta eddig soha nem került sor – meg előtte sem – olyasmire, ami ma, vasárnap történt a Kelet-Jeruzsálemen belüli óvárosban: nem nyitotta ki kapuit az imádkozni vágyó zarándokok előtt a Szent Sír-bazilika. A Jézus Krisztus egykori sziklasírját is magában foglaló bazilikát felügyelő, birtokló Görög Ortodox Patriarchátus, a Római Katolikus Custodia Terrae Sanctae és az Örmény Katolikus Patriarchátus vezetői ma reggel a sajtónak eljuttatott közös nyilatkozatban kijelentették: „Aggodalommal kísérjük figyelemmel a szentföldi keresztény egyházak és keresztény közösségek ellen viselt módszeres támadást, amellyel durván megsértik az eddig tiszteletben tartott status quo elvét”, írják a Szent Sír-bazilikát felügyelő jeruzsálemi keresztény vezetők.

„Ezt a módszeres támadást legutóbb példa nélküli szintre emelték azzal, hogy a Jeruzsálemi Városháza bejelentette a botrányos végrehajtási eljárásokat, a tulajdontárgyak, ingatlanok elkobzására vonatkozó rendeleteket, a keresztény egyházak bankszámláira elrendelt inkasszót, úgymond a városi adók befizetésének elmulasztása miatt. Ez a lépés ellentétben áll a keresztény egyházaknak Jeruzsálem szent városában elfoglalt történelmi státuszával, illetve a polgári hatóságokkal eddig fenntartott kapcsolatával. Az ilyen eljárással megszegik az érvényben levő egyezményeket és az egyházak jogait biztosító nemzetközi kötelezettségeket. Az eljárást a keresztény jelenlét meggyengítésére irányuló próbálkozásként ítéljük meg” – olvasható a keresztény vezetők nyilatkozatában.

„Az egyházak és a keresztény emberek elleni módszeres támadás azért is aggasztó, mert azt egy kirekesztő, rasszista, s kizárólag a szentföldi keresztény közösségek javai ellen irányuló, egyelőre még csak javasolt törvény értelmében hajtják végre. Ezt a visszataszító törvényjavaslatot ma szándékoznak ismertetni az izraeli kormány minisztertanácsi ülésén, s ha azt elfogadják, lehetővé válik az egyházak földtulajdonainak a kisajátítása. A tervezett törvény mindnyájunkat az Európa sötét korszakaiban a zsidók ellen hozott törvényekre emlékeztetnek” – írják közös nyilatkozatukban a Szent Sír-bazilikát ma zárva tartó keresztény egyházak vezetői.

A megszállt Kelet-Jeruzsálem felett is basáskodó Jeruzsálemi Városháza nemrégiben már közölte az Izraeli Pénzügyminisztériummal, a Miniszterelnöki Hivatallal, a Külügyminisztériummal és a Belügyminisztériummal, hogy megkezdi az összesen 650 millió sékelre rúgó különféle adók behajtását a városban levő 887 keresztény vallási és az ENSZ tulajdonában levő ingatlan után. A városháza közben a kereskedelmi célú ingatlanok után fizetendő adósságok kiegyenlítésére végrehajtási eljárást is indított a keresztény egyházak ellen.

El-Kudszi – Kuruc.info


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »