Az egyetemi évek alatt az ember keresi önmagát, az útját. Ha valaki képzőművész-pályára lép, megpróbálja megtalálni az érdeklődésének, habitusának megfelelő témát és stílust. Így volt ez mindig. Most már sok éve látogatunk el a Magyar Képzőművészeti Egyetem év végi kiállításaira Budapesten, az Andrássy úti főépületbe és az epreskerti műteremházakba.
Ahogy az elmúlt esztendőkben, úgy idén is az Epreskertbe igyekszünk először. Itt vannak a kálvária régi épületén kívül a Benczúr, Lotz, Stróbl Alajos és Székely Bertalan nevét viselő patinás műtermek, meg persze a modern időkben átadott, panelből épült házak is. A kertbe belépve továbbra is rendetlenség fogadja a látogatót – parknak aligha nevezhető az epreskerti kálvária szűkebb környezete.
De hosszú évek után rájöttem, lehet, hogy így van jól, hiszen ez egy működő egyetem, ahol minden évben más és más alkotások, új műtárgyak készülnek. A hallgatók is változnak, új évfolyamok indulnak, és munkáik sokszor kikerülnek a szabad térbe. A Stróbl-műteremház mellett bronzöntöde is van. Így aztán a kertben installációkat, kisebb-nagyobb kő- és vasdarabokat, szoborvázakat találhatunk, meg ideiglenesen ide helyezett, félbehagyott gipszmintákat, kőfaragványokat… Valahová tenni kell ezeket.
Először a restaurátorok murális műtermébe megyünk, a Lotz-műteremházba, ahol a falakon freskó- és szekkótanulmányokat láthatunk. Szokolai Réka a 18. századi francia festő, François Boucher Zene és tánc című festményének részletét másolta le freskó- és kazein-szekkó technikával. A képen kisgyerekek, talán puttók játszadoznak önfeledten. Elsőként egy színes akvarell készül az eredeti műről, majd kisebb fekete-fehér vázlatok, és csak ezután festi meg a hallgató a végső képet.
Ha továbbmegyünk, egy csodaszép Madonnát láthatunk kartonra rajzolva, Szeplőtelen fogantatás címmel. Giovanni Battista Tiepolo művének részletét Kéringer Zsófia rajzolta meg grafitceruzával és fehér krétával, egy az egy méretben. A látvány egyszerűen lenyűgöző. Aztán ugyanezt a képet falra festve, színesben is elkészítette, freskótechnikával; már készen látható. Nagyszerű dolog így betekinteni a falképrestaurátor-hallgatók munkájába. A falakon a továbbiakban Michelangelo prófétáinak, Ezekielnek és Jeremiásnak a fejét csodálhatjuk meg – a Sixtus-kápolna freskói alapján, szakszerűen másolták le őket. A műterem asztalán pedig a színes kövek művészete jelenik meg: ókori mozaiktöredék-másolatokat is készítenek a restaurátorok.
Mielőtt átmennénk a festőkhöz, érdemes elolvasnunk, mit írnak az oktatásról a tanszéki ismertetőben: „A Festő Tanszéken az elméleti és gyakorlati oktatás a hagyományosan »mesterek« köré szerveződő, kis létszámú osztályokban, egyénre szabott program szerint történik. Ez a módszer egyrészt folyamatos, szeminárium jellegű együttműködést feltételez, másrészt az év végi és évközi kiállítások, bemutatkozások, pályázatok, valamint a diplomakiállítások révén nemcsak az intézményen belüli értékelést, hanem a külső megmérettetést is lehetővé teszi. Az utóbbi időkben, köszönhetően részben az új média, valamint az informatika hatásának, a képzőművészeti műfajok határai egyre inkább elmosódnak, ami a hallgatói munkák sokszínűségén is figyelemmel kísérhető. A Festő Tanszék hatékony együttműködést folytat a Szobrász, a Grafika és az Intermédia Tanszékekkel, közös tematikus kiállítások, pályázatok formájában. Az osztályokban a festészeti tradíciók és technikák megismerésén túl az oktatási program része a kortárs művészet jelenségeinek, valamint újabb technikai, stilisztikai és mediális problémáinak a megvitatása.”
Nyilván fontos a korszerűség, annak a gondolatnak a jegyében élni, hogy „tökéletesen jelen kell lenni” – mármint az életben –, és a művészetnek tükörképet kell mutatnia. A kortárs művészet szinte teljesen az önkifejezésre koncentrál, mondhatnánk azt is, hogy manapság az expresszionizmus valamiféle utóélete zajlik a kortárs festészetben. A hagyományos festészeti témák, mint a tájkép vagy a portré, már nincsenek jelen a kiállított művek között, legfeljebb csak tanulmányi szinten. Úgy látszik, a művészi kifejezési formák teljesen szubjektívvé váltak; egyfajta intimitás tapasztalható, a művész belső világa, érzései jelennek meg a vásznakon. A táj mint szépség, vagy éppen a zord mivolta a kortárs művészetben már senkit sem érdekel, hiszen a digitálisan elérhető képek sokasága a táblaképnél jóval hamarabb és eredeti formában juttatja el a közönséghez ezt a látványt. A portré sem érdekes; a tájképhez hasonlóan a fotó ezt is letarolta. Ezzel persze a személyiség ábrázolása is eltűnt a képzőművészetből, legalábbis ez látszik az egyetem kiállított anyagainak sokaságából. Hol van már Rembrandt egy életen át festett önarcképeinek drámája! Az arc látványa az élet kiteljesedésétől, a sikerei csúcsán lévő művésztől a majdnem teljesen nincstelenné vált, magára maradt, esendő emberig! Vagy éppen Mednyánszky, Van Gogh elképesztő erejű portréi, amelyeken megörökítették kortársaikat! Hiányzik a történetmesélés is, mint például Gauguinnél, aki nekem, a befogadónak megmutatta a Tahitin élő bennszülöttek hétköznapjait, ünnepeit. De hát a világ halad előre a maga útján, ezt kell elfogadni. „Nincsen ez már másképp” – ahogyan Újvári bácsi, egy régi családi ismerősünk mondogatta bölcsen egykor Balatonkenesén.
Térjünk vissza a műtermekbe! Arcát elfordító, edzőcipős lány fekszik a földön, a sivár járólapon; mintha a metróalagútban, a megállóban lenne. A nevek nem mindig látszanak jól, talán Antal Vivien festménye. Számomra a kilátástalanság szimbóluma ez a kép: nincs kiút, vége a világnak. Kovács Marcell Bendegúz Cím nélküli vásznán mintha csak a gyomorban vagy a belekben turkálnánk; hogy mit akar kifejezni a mű, azt csak a festő tudhatja. Ha csak azt nem, elég közhelyesen, hogy nehéz időket élünk. Koleszár Klaudia rémült macskákat festett, mindjárt négyet is; lehet, hogy kettő elég lett volna.
Ha már említettük a portrét, van itt egy ilyesmi: Eszes Lili munkája. Talán önarckép? Nem túl jókedvű, fáradt tekintetű fiatal lány néz szembe velünk. Az élet súlyos, problémás… talán a háta mögött lévő virágok nyújtanak némi vigaszt. Sivatagszerű környezetben, valami homokfélén ül, egy kis zöld leveles virágocska leledzik tőle jobbra. Hátha több is kihajt, bízzunk benne.
A paneles műtermekben járva érdekes, kollázsszerű, nagy méretű műalkotással találkozom. A felirata: Anselm Kiefer Parafrázis 2023, (Flip osztály – Tihany), vegyes technika, vászon.
Mint kiderült, a képnek sok alkotója van: „Az őszi szemeszterben a Tihanyi művésztelepen az osztály feladata egy Kiefer-parafrázis elkészítése volt. A kép több kis méretű, előre alapozott vászonból áll össze, amelyeket az osztály részére adományoztak. A közös alkotás mellett célunk a tihanyi vidék újragondolása és megjelenítése volt, tájkép formájában. Előzetesen a természetben készült vázlatok alapján dolgoztunk. A környezetünkben megtalálható anyagok felhasználása fontos szempont volt, reflektálva ezzel Kiefer munkásságára. A Belső-tó és művésztelep környékéről összegyűjtött száraz növényi töredékeket, gallyakat és különböző talaj-, illetve kőzetmorzsalékokat is felhasználtunk a kép készítése során, az utóbbiakat belekeverve a festékekbe” – olvashattuk a mű elkészítéséről. Mindenképpen érdekes alkotás, és jó példája lehet a művésztársak közötti együttműködésnek, ahogyan a Feszty-körkép is készült egykor.
Különös festmény Szabó Kitti Bernadett munkája az Exhalation (kilégzés). Egy furcsa, emberszerű lény, akinek elképesztő füleket képzelt el az alkotó, a megfulladás küszöbén áll a vízben. Egy másik alak – merthogy ez egy képpár – a nappal kacérkodik, életveszélyes közelségben. A sötét éjszakában a tűzvörös színek ijesztő képet festenek az ember jövőjéről.
Persze a termekben nemcsak a szomorúság sugárzik az alkotásokról, erősen jelen van az irónia is, szerencsére. Remek példa erre Kis-Deli Zsombor Elmélkedés a csapda mibenlétéről című szobrászati munkája. Platón és Arisztotelész ruháiba öltözve két egér elmélkedik a világ folyásáról, akárcsak a két említett filozófus Raffaello festményén, a Vatikánban.
A Látványtervező Tanszéken mindig fantasztikus alkotások készülnek, itt színházi díszleteket és jelmezeket terveznek a hallgatók. Minden évben megbámulom ezeket a mikrovilágokat, a makettek valahogy jó hatással vannak az emberre. A nagyközönség persze sohasem láthatja ezeket, csak a szűkebb szakma.
A szobrászok közül Sallai Géza osztályát emelném ki, ahol a legtöbb jó és értékes kezdeményezést láttam. Sallai mindig gondol arra, hogy bevonja a hallgatókat olyan projektekbe, amelyek során nemcsak műalkotások készülnek, hanem segítségére is lehetnek másoknak. Ilyen például a Közösségi alkotási kurzus együttműködésben a Vakok Állami Intézetével című projektjük. A munkákhoz a szövegeket a Vakok Intézetének lakói válogatták össze. Ugyanebben a teremben Szabó Márton alkotása szó szerint megragadja a látogatót. A fájdalomtól görcsbe rándult kéz, a vérző csuklóba vert vasszög a krisztusi eseményt juttatja eszünkbe.
Az Andrássy úti főépületben, ahogyan minden esztendőben, idén is megérintettek az Anatómia Tanszéken készült rajzok, s a legalább százharminc éves gipszmodellek és az ősrégi emberi és állati csontvázak látványa. A teremben éppen vizsgáztatás folyt. Az egyik művésztanár behívott, így láthattam, milyen komoly ez a megmérettetés. Nem könnyű megjegyezni az emberi testben található rengeteg csontot és ízületet. A hallgatóknak olyan részletesen kell ismerniük a test anatómiáját, hogy az élő modellek után készült ábrázolásokba fejből képesek legyenek belerajzolni a csontozatot és az ízületeket.
A Tervezőgrafika Tanszék igazán kitett magáért, remek plakátok, ötletes arculattervek hosszú sora várt a látogatóra. A hallgatóknak a Rómeó és Júlia című filmhez kellett plakátterveket készíteniük, amelyek bizony remekül sikerültek. Volt még egy másik feladat is, Bankjegytervezés címmel. Nagyon jó ötletnek bizonyult az egyik hallgató munkája, aki a különböző pénzekre nem híres emberekről készült portrékat tervezett, hanem állatokat. Az ötszázforintosra kék fadongót, az ezresre uráli baglyot, a kétezresre vadmacskát, az ötezresre jégmadarat. A papírpénzek hátoldalára pedig szép tájakat képzelt el. Azt hiszem, nemcsak polgárpukkasztó lenne, hanem hasznos is, ha ilyen bankjegyek kerülhetnének forgalomba – így nem kellene időről időre lecserélni a pénzeken szereplő embereket aszerint, hogy melyikük felel meg az éppen aktuális politikai kurzusnak.
Persze rengeteg volt még a látnivaló, de ahogy hat óra lett, el kellett hagyni az épületet, bezárt az idei kiállítás a képzőművészet fellegvárában. Nincs annál izgalmasabb, mint amikor még nem ismert, fiatal tehetségek munkáit nézheti meg az ember. Reméljük, a jövőben is bőven lesz még alkalmunk ellátogatni az Epreskertbe és az Andrássy úti Képzőművészeti Egyetem főépületébe.
Szöveg és fotó: Mészáros Ákos
Magyar Kurír
Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2024. június 23-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
