A szerző kármelita nővér, a rend magyarszéki kolostorában él. A kontemplatív ima és a lectio divina mellett a zsoltárimádkozás már több mint harminc éve mindennapi kenyere. Ebben a könyvében a rohanásban élő, de imádkozni vágyó embereket szólítja meg; személyes hangvételű elmélkedéseiben arról a kincsről szeretne szólni, amit a zsoltárokon keresztül kapott Istentől.
Mirjam nővér állítja: ezekben az imádságokban van valami egészen különös. Egyetért Szent Ágostonnal, hogy a zsoltárokban mindig Krisztust halljuk. „Ezek
Mintha az Úr szavakat adna elénk, Általa jóváhagyott szavakat, hogy így tanítson minket imádkozni.”
A szerző kifejti: reggel, amikor fölkel, napközben, amikor buszra vár, amíg beindul a számítógépe, sorban áll az üzletekben, este lefekvés előtt, jó körülvenni magát a zsoltárokból vett röpimákkal: „Te vagy nékem pajzsom s menedékem, a te igédben bízom” (Zsolt 118,114). Szerinte a 4–5. században élt ókori egyházi író, Johannes Cassianus a saját tapasztalatából és a sivatagi atyák gyakorlatából szűrte le a számunkra is érvényes meglátásokat: „Ha tehát meg akarjátok tanulni, miképpen kell állandóan Istenre gondolni, akkor szüntelenül ezt az imádságot kell ismételnetek: »Uram, fordítsd figyelmedet segítségemre; siess megsegítésemre«!”
A kármelita nővér emlékeztet rá: az evangéliumok többször megemlítik, hogy Jézus imádkozott, de gyakran nem mondanak ennél többet. Ritkán tudjuk meg, milyen szavakkal fordult az Atyához. Szerinte
A zsoltárok tehát szerves részét alkották Jézus imájának. A zsoltárok imádkozásával Krisztus Isten elé vitt minden emberi élethelyzetet, hiszen mint irgalmas főpap „mindenben hasonlóvá vált testvéreihez”, hogy így elvezessen minket az Atyához.
Mirjam nővér szerint vannak zsoltárok, melyeket csak a kereszt előtt állva érthetünk meg, így nehéz lenne mit kezdenünk a kereszt nélkül a bűnbánati zsoltárokkal (6, 24, 31, 37, 50, 101, 129, 140). Ezek a zsoltárok ugyanis elmondják az én bűnömet, de nem közlik Isten válaszát. „Honnan tudhatom, hogy a bűneim bocsánatot nyertek? Ezek a zsoltárok belehullanak a csendbe, s ez a válasz nélküliség lesújthat, s egy rossz, romboló bűntudatban hagyhat meg.
A kereszt alatt állva megkapom az Atyától a bocsánatot, amit a Fiú kért számomra.”
Mirjam nővér kifejti: a kereszt nélkül érthetetlen lenne néhány zsoltár heves indulata az ellenség iránt. Jézus az evangéliumban parancsba adja az ellenségszeretetet, és Ő valóban meg is éli ezt, hiszen a kereszten is imádkozik mindazokért, akik bántalmazták, szidalmazták, gúnyolták. A kereszten pedig megölte az ellenségeskedést, ahogyan az efezusiakhoz írt levélben olvasható: „A tételes parancsokból álló törvényt megszüntette, hogy mint békeszerző, a kettőt egy új emberré teremtse önmagában, és mindkettőt egy testben engesztelje ki Istennel a keresztfa által, megölve az ellenségeskedést saját magában” (2,16).
A szerző rámutat: Krisztus számára kétféle ellenség van, az egyik hús és vér, vagyis az emberek. Nekik megbocsát és Atyjától is bocsánatot kér számukra a kereszten. Ők azok, akiket szeretnünk kell, s ezt parancsba adja. A másik ellenség, akire nem vonatkozik a megbocsátás parancsa, nem testben létező, absztraktnak, megfoghatatlannak tűnő, de mégis reálisan létező ellenség, a Sátán. A 109. zsoltár szerint „… ellenségedet zsámollyá teszem a te lábaidnak”. Jézus tehát legyőzi és uralma alá hajtja az ellenséget. Ugyancsak az efezusi levélben Szent Pál nagyon világosan fogalmaz: „… nem vér és test ellen kell küzdenünk, hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, a gonoszságnak az ég magasságaiban lévő szellemei ellen” (6,12–13). Ez a valódi lelki küzdelem. Pál apostol megnevezi az adekvát harci eszközöket is: „Öltsétek fel Isten fegyverzetét…” A kármelita szerzetesnővér figyelmeztet: nagyon fontos, hogy a két ellenség között különbséget tegyünk, mert nem ugyanúgy kell bánnunk velük, és ha összekeverjük őket, az végzetes következményekkel járhat. Meg kell különböztetnünk azt az ellenséget, akit szeretnünk kell, attól, aki ellen küzdenünk kell. Nem a zsoltárok könyvével van tehát a probléma, hanem az elégtelen megkülönböztető képességünkkel. Ha viszont elfogadjuk Krisztust mesterünknek az imádkozásban is, nem kell attól tartanunk, hogy félreértelmezzük a zsoltárokat.
Mirjam nővér külön veszi a hálaadó zsoltárokat is (17, 29, 33, 64, 65, 72, 102, 134), és figyelmeztet: ha elégedetten akarjuk élni az életünket, meg kell tanulnunk hálát adni. Minden egyes nap észre kell vennünk, sőt tudatosan meg kell keresnünk a mában rejlő szándékokat. „Mert minden ajándék! Semmi sem jár ki nekünk. S amikor erre ráébred az ember, más lesz a világ.” A látszólag magától értetődő dolgokon keresztül látok rá arra, hogy
Vegyük ezt észre és köszönjük meg, hiszen ez a kegyelem csodája!”
Jeges Mirjam OCD: Rapid randi Istennel – Zsoltározás a rohanásban
Sarutlan Kármelita Nővérek, Magyarszék, 2021
Szerző: Bodnár Dániel
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
