Járványügyi szabályok – mit kell tudni az iskolakezdéssel kapcsolatban?

Járványügyi szabályok – mit kell tudni az iskolakezdéssel kapcsolatban?

A pénteki napon jegyzett fertőzöttségi ráta alapján születik döntés arról, hogy az adott településen milyen rendszer szerint zajlik az oktatás a következő héten – jelentette be szerdán az oktatási miniszter.

Sorin Cîmpeanu Ioana Mihăilă egészségügyi miniszterrel közösen ismertette az új tanévben érvényes járványügyi szabályokat összefoglaló rendeletet.

A tanügyminiszter azt mondta, a közegészségügyi igazgatóságok honlapján feltüntetett fertőzöttségi rátát tekintik a hivatalos adatnak, ezt veszik figyelembe a tanintézetek működési módjának megszabásakor.

„Pénteken valamennyi iskola megtudja, miként működik majd a következő héten” – fogalmazott a tárcavezető.

Sorin Cîmpeanu ugyanakkor rámutatott, fertőzési gócok kialakulása esetén fennáll a lehetősége annak, hogy nemcsak osztály-, hanem iskolaszinten felfüggesszék a tanítást.

Hírdetés

Ha egy tanulót koronavírus-fertőzéssel diagnosztizálnak, legkorábban nyolc nap múlva, egy antigén gyorsteszt elvégzése után térhet vissza az iskolába – közölte szerdán az egészségügyi miniszter.

Ioana Mihăilă rámutatott, ha egy gyereknek pozitív lesz a koronavírustesztje – akár az iskolai gyorstesztelés nyomán derül ez ki, akár a szülő vagy a megyei közegészségügyi igazgatóság jelenti a megfertőződést – az érintett óvodai csoport, illetve előkészítő osztály vagy I-VI. osztály online tanrendre tér át 14 napig. A nyolcadik naptól azonban már visszatérhetnek az iskolapadba, ha a gyerekeket tesztelik, és az antigén gyorsteszt eredménye negatív lesz.

A tesztelést vagy a tanintézet egészségügyi szakszemélyzete, vagy a közegészségügyi igazgatóság mobil csapata végzi – szögezte le a miniszter. Abban az esetben, ha a szülő megtagadja a tesztelést, gyereke online oktatásban vesz részt a 14. napig, utána visszatérhet az iskolába.

A hetedikesek, nyolcadikosok és a középiskolai osztályok esetében hasonló helyzetben az lesz a szabály, hogy a beoltott vagy a koronavírus-fertőzésen az elmúlt 180 nap során átesett tanulók számára fizikai jelenléttel folytatódik a tanítás, a többiek online tanrendre térnek át 14 napig. Esetükben is lehetőség lesz arra, hogy korábban visszatérjenek az iskolába, ha a nyolcadik napon tesztelik őket és ennek eredménye negatív lesz – ismertette Ioana Mihăilă.

Azoknak a pedagógusoknak, akiket az új tanévben koronavírus-fertőzéssel diagnosztizálnak, azonnal karanténba kell vonulniuk, az iskola vezetőségének pedig meg kell oldania a helyettesítésüket – jelentette be a szerdán tartott sajtóértekezleten Sorin Cîmpeanu oktatási miniszter.

Amennyiben egy adott településen a fertőzöttségi ráta meghaladja a 2 ezreléket, és az időjárási körülmények miatt nem lehet a szabadban megtartani a testnevelésórákat, el lehet halasztani, vagy más tevékenységekkel lehet helyettesíteni azokat, mutatott még rá a miniszter.


Forrás:itthon.transindex.ro
Tovább a cikkre »