Járványmérleg egy év után: a koronavírus 191 országban van jelen, a fertőzöttek száma 82,7 millió

Járványmérleg egy év után: a koronavírus 191 országban van jelen, a fertőzöttek száma 82,7 millió

Éppen egy éve annak, hogy 2019. december 31-én Kína hivatalosan is elismerte egy koronavírus által okozott kór létezését – a Covid-19 azóta a világ minden szögletébe eljutott, több mint 1,8 millió személy életét követelte, és alaposan a feje tetejére állította megszokott életvitelünket.
Kínában amúgy az első koronavírusos eseteket még november végén regisztrálták, a világjárvány kiindulási pontjaként pedig a vuhani halpiacot tartják számon. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) március 11-én nyilvánította világjárványnak a koronavírust.

Azóta a világban elérte a 82 709 354-et a koronavírus-fertőzöttek száma, 1 805 002-t a halálos áldozatok és 46 731 540-et a gyógyultak száma

a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem által közép-európai idő szerint csütörtök reggel közölt adatok szerint. Egy nappal korábban 81 997 581 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 1 789 912, a gyógyultaké 46 349 388 volt.

Az MTI által idézett adatsorok szerint a fertőzés jelen pillanatban 191 országban és régióban van jelen. Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek.

A SARS-CoV-2 vírus okozta Covid-19 nevű betegség az Egyesült Államokat sújtja leginkább, ahol 19 740 468 fertőzött volt eddig a napig, és 342 312-en haltak meg.

Hírdetés

Indiában 10 266 674 fertőzöttet, 148 738 halálos áldozatot és 9 860 280 gyógyultat jegyeztek fel. Brazíliában 7 619 200 fertőzöttről, 193 875 halálos áldozatról és 6 814 092 gyógyultról tudni.  Oroszországban 3 100 018-ra nőtt az igazolt fertőzöttek száma, a halálos áldozatoké 55 692-re, a felgyógyultaké pedig 2 499 465-re emelkedett.

Franciaországban 2 657 624 fertőzöttet, 64 508 halálos áldozatot és 198 966 gyógyultat regisztráltak. Az Egyesült Királyságban 2 440 202 a fertőzöttek száma, és 72 657-en haltak meg a betegségben. Törökországban 2 194 272 fertőzöttet regisztráltak eddig, a halálesetek száma 20 642, a gyógyultaké 2 078 629. Olaszországban 2 083 689 fertőzöttet tartanak nyilván, a halálos áldozatok száma 73 604-re nőtt, és 1 445 690-en gyógyultak fel a Covid-19-ből.


Spanyolországban 1 910 218 fertőzöttet és 50 689 halálos áldozatot regisztráltak. Németországban 1 741 153 a fertőzöttek száma, 33 230 a halottaké, 1 345 952-en meggyógyultak. Kolumbiában 1 626 461 fertőzöttet és 42 909 halálos áldozatot tartanak nyilván. Argentínában 1 613 928 a fertőzöttek és 43 163 a halottak száma. Mexikóban 1 413 935 az igazolt vírusbetegek és 124 897 a halottak száma.

Lengyelországban 1 281 414 fertőzöttet regisztráltak, 28 019-en meghaltak és 1 025 889-en felépültek a kórból. Iránban 1 218 753 fertőzöttet, 55 095 halálesetet és 978 714 gyógyultat tartanak számon. Ukrajnában 1 076 880 fertőzöttet, 19 058 halálesetet és 724 143 gyógyultat tartanak nyilván. A Dél-afrikai Köztársaságban 1 039 161 fertőzöttet vettek nyilvántartásba, 28 033-an meghaltak, 867 597-en pedig felgyógyultak.

Kínában (Hongkong és Makaó nélkül) 95 876 fertőzéses esetet tartottak nyilván, valamint 4781 halálos áldozatot és 89 813 gyógyultat.

 


Forrás:kronikaonline.ro
Tovább a cikkre »