Való igaz, neki legalább volt bátorsága leírni – persze nem esett nehezére, hiszen ő is az -, hogy Tamás Gáspár Miklós kommunista volt. Valami fura oknál fogva ezt kínosan kerülte mindenki, aki "érdemeit sorolta". Orbán Viktor például mint kontervatív-liberális gondolkodót búcsúztatta. S persze csatlakozott a méltatáshoz a kormánypárti sajtó egy része is. Ezúttal viszont nem ezzel foglalkozom.
Tehát Jámbor András országgyűlési képviselő nem kertelt, búcsúztató írásának azt a címet adta: Meghalt A kommunista.
E helyütt adjuk is át a szót neki, az alábbi sorok össze is foglalják nekrológjának lényegi tartalmát:
Eljátszik az ember a gondolattal, vajon mi volna, ha egy országgyűlési képviselő azt találná írni, hogy a hungarizmust nem lehet megítélni azoknak a lumpen elemeknek a tetteiből, akik 1944 telén a Duna-parton kegyetlenkedtek, de ezt – mint írná – központi utasítás nélkül tették, ezért ebből következtetéseket nem lehet levonni magára az eszmére nézve. Merthogy a másik irányba nagyjából ilyen jellegű kijelentést tett. Ezen azonban senki nem háborodik fel, amazon (melyet elképzeltünk a példa kedvéért) pedig minden bizonnyal elemi felháborodást csapnának azok, kik hivatásszerűen űzik a rettegést.
Mélységesen nem értek vele egyet, mert azt a tézist erősíti, melyet – sajnos még jobboldalon is – sokan vallanak, miszerint "a kommunizmus célkitűzései eredetileg szépek és jók voltak, pusztán a megvalósításba csúszott hiba, rossz emberek félrevitték". Nos, egy fenét. Az elmélet még borzalmasabb volt, mint a gyakorlat – pedig az is 100 millió halálos áldozatba került világszerte! Csak egész egyszerűen olyannyira utópisztikus volt, hogy képtelenség volt megvalósítani. Ismerjük Madách Ember tragédiájának Falanszer színét, ahol Lucifer elmondja: a jövőben nincsenek nemzetek, nincsenek országok, csak falanszterek hálózata, amikben minden ember egyenlő. A totális kollektivizmus, ahol nincs helye egyénnek. Ismerős?
Mindezek tükrében pedig úgy érvel Jámbor, "szabadság és kommunizmus létezhet egyszerre". Arról a kommunizmusról beszélünk, mely ideológiai alapvetéseiben tagadta Isten létét, tagadta a lelket, a puszta matérián kívül nem ismert el semmilyen valóságot. Ha pedig tagadta a lelket, a szabad akaratot is legfeljebb ábrándozó hóbortnak kellett hogy tekintse. Hol itt a szabadság lehetősége?
És itt most arról még csak ne is beszéljünk, hogy politikai-társadalmi vetületében mennyiben is adott teret az emberi szabadságnak a bolsevizmus. Mi, magyarok is pontosan tudjuk.
Tehát a kommunizmus "szabadsága" éppoly illúzió, ahogyan napjaink liberálkapitalista, szélsőségesen individualista "szabadsága". Mert valójában egyik sem ismeri el az emberen magán túlmutató erkölcsi és szellemi minőségeket, midegyik pusztán az emberből levezetve akarja megérteni az embert. Ami lehetetlenség. Ezek az utópiák nem vezethetnek máshova, mint tömeggyilkosságokba vagy szellemi sivárságba, az emberei társadalmak boldogtalanságába. S, hogy napjainkban éppen e kettő látszik ötvöződni? Ez így van, nem hódít már a bolsevizmus 20. századi válfaja, az soha vissza nem tér, de esszeciálisan egymásra talált régi jó szövetségesével, a szélsőséges neoliberalizmussal (woke, gender stb), és elhozzák nekünk az "új világrendet", ahol "semmid sem lesz, mégis boldog leszel". Elérkezük tehát a "marxista kapitalizmusba".
Lantos János – Kuruc.info
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »
