Itt van, mi vár az általános iskolásokra

Itt van, mi vár az általános iskolásokra

Az óvodákat és az általános iskolákat március 8-tól április 7-ig, a tavaszi szünet végéig bezárják. A digitális oktatás nagy terhet jelent majd.

Az oktatás területén az óvodákat és az általános iskolákat március 8-tól április 7-ig, tehát a tavaszi szünet végéig bezárják. A digitális oktatásra való átállás részleteit az Emmi dolgozza ki Kásler Miklós miniszter vezetésével – jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón.

Ezzel eldőlt, hogy a koronavírus-járvány harmadik hullámának fenyegető adatai miatt a hazai oktatás visszaáll arra az üzemmódra, amelyben a tavaly tavaszt töltötte. November 11. óta a középiskolákban és az egyetemeken már digitális tanrendben folyt az oktatás, a mostani drasztikus lépést azonban sokáig nem akarta megtenni a kormányzat. Ennek ugyanis komoly gazdasági hatása is van, hiszen míg a 14 év felettiek otthon már önállóan is el tudják tölteni a tanítási napokat, addig

az általános iskolások nagy részének a napközbeni felügyeletét a szülőknek kell megoldaniuk, ami azt jelenti, hogy kiesnek a munkából.

Korábban pedagógusok és más szakemberek is arra hívták fel a figyelmet, hogy különösen az alsó tagozatosok esetében a digitális oktatás nem tudja kiváltani a tantermit, mert a digitális eszközök használata ebben az életkorban még nem biztos, és mindenképpen igényli azt, hogy a szülők folyamatosan segítsék gyermekeiket a tanulásban. A tavasszal szerzett tapasztalatokat most lehet hasznosítani – nemcsak a tanároknak, hanem a szülőknek is.

Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár korábban többször jelezte, hogy noha mindenképpen jelenléti oktatással kívánták elkezdeni a tanévet, és amíg lehetett, fenn is akarták tartani, de felkészültek arra, hogy átálljanak a digitális tanrendre, az előkészületekre most jóval több idő volt, mint tavaly, amikor márciusban egyetlen hétvége alatt kellett megoldani, hogy a több százezer diák oktatása folytatódjon az otthonukban is.

Hírdetés

A részletekről majd az Emberi Erőforrások Minisztériuma dönt, így arról még nincs információ, hogy mi lesz az érettségizőkkel, vajon ők továbbra is bemehetnek-e személyes konzultációkra.

Az is kérdéses lesz, hogy megtarthatók-e a terveknek megfelelően a hagyományos módon a középiskolai tanulmányokat lezáró szóbeli és írásbeli vizsgák.

Számítani lehetett az iskolai szigorításra. A napokban Galgóczi Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi osztályvezetője, valamint Müller Cecília országos tiszti főorvos is elmondta, a járványügyi adatok azt mutatják, hogy a gyerekek körében is gyorsan terjed a fertőzés, ezért megfontolandó lenne, hogy egy rövid időre digitális oktatásra álljanak át az iskolák. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere is beszélt az iskolabezárásokról: pár napja azt mondta, szerinte szükség lehet újabb szigorításokra.

Az iskolabezárások ötlete korábban, még február végén merült fel, amikor komolyan megugrott az iskolai fertőzések száma, és egyre több iskolában rendeltek el rendkívüli szünetet.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) nyílt levélben kérte Orbán Viktort, hogy a veszélyhelyzet miatt valamennyi köznevelési intézményben és a szakképzésben is rendeljen el digitális oktatást. Akkor az operatív törzs még azt jelezte, egyelőre ezt nem tartják szükségesnek, noha a járvány harmadik hulláma felfutóban van. Azóta azonban sorra zárnak be az iskolák.

A Pedagógusok Szakszervezete is azt szorgalmazta a napokban, hogy a járvány megfékezéséhez két hétre be kell zárni az óvodákat és az iskolákat is. A tavaszi szünet után, a tanév végéig hibrid oktatást vezetnének be.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »