Száz évvel ezelőtt egyáltalán nem létezett olyan fogalom, hogy kamaszkor. Harminc évvel ezelőtt mindössze négy-öt évig tartott a serdülés, míg napjainkban tíz évnél tovább is tarthat ez a folyamat. Az InfoRádió Családi hét című műsorában Dimén-Varga Tünde integratív gyermek-pszichoterapeuta elmondta, hogy miközben a szülők általában alaposan felkészülnek a kisgyermekkorra, a kamaszkori nehézségekre korántsem szánnak annyi figyelmet.
Nem pusztán a hormonális folyamatok határozzák meg az egyes életszakaszokat, hanem nagyban folyik az agy átalakulása is – mutatott rá Dimén-Varga Tünde. Kamaszkorban elkezdődnek a fizikai, alkati változások, elindul a nemi jelleg kialakulása, ahogyan rögtön megjelennek az érzelmi változások, az érzelmi labilitás is. Megszületik az „én”, a kritikai gondolkodás pedig felerősödik.
18 évesen egy fiatal jogilag már felnőttnek számít, de a neurológiai kutatásokból kiderül, hogy az agy „érése” eltart egészen a húszas évek elejéig, a fiúk esetében akár tovább is, ami megfontolttá kell, hogy tegye a felnőtteket, hogyan kezeljék a serdülőket – jegyezte meg a gyermek-pszichoterapeuta.
Száz évvel ezelőtt még nem létezett kamaszkor,
legalábbis nem ilyen elhúzódó időszak volt, vagyis szinte a gyerekkorból léptek át a felnőttkorba a fiatalok. Nagyon fiatalon elköteleződtek, munkába álltak, ez volt az általános.
Természetes folyamat az is, hogy kamaszkorban elkezdődik a szülőktől való eltávolodás, melynek több szintje van. „Hogy elengedi a szülő kezét a serdülő a társai előtt, az természetes. Még csak nem is biztos, hogy ez a serdülőkort jelzi, egyszerűen észreveszi azokat a jelzéseket, hogy ez már ciki az ő közösségében, nem akar kisgyerekesnek tűnni” – fogalmazott a szakember. Ahhoz, hogy valaki önálló személyiséggé váljon, szükség is van erre, amit a szülőknek el kell fogadniuk. Egy más szakaszba lép a kapcsolat, a gyerek már nem feltétlenül akar sülve-főve együtt lenni a szülővel.
Létezik azonban egy tévhit – emelte ki Dimén-Varga Tünde –, hogy a serdülőkor mindenképp egy konfliktusokkal teli időszak a család számára, és biztosan megromlik a szülő és a gyerek kapcsolata, de ez nincs így. Pusztán arról van szó, hogy a kapcsolat felnőttesebbé válik, és míg
a serdülő részéről az érzelmek intenzitása érthető, a szülő részéről nem feltétlenül,
mert a higgadtabb magatartást lenne elvárható. Például abban, hogy miben érdemes harcolni a gyermekével, és mi az, amiben nem. Az, hogy hogyan néz ki, hogy öltözik, rendet tart-e a szobájában, az pszichológiailag olyan téma, amin fölösleges vitatkozni – szögezte le Dimén-Varga Tünde.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »
