Iszlamista nigger támadott a Capitoliumra, de ez most nem terrorizmus

Iszlamista nigger támadott a Capitoliumra, de ez most nem terrorizmus

Még tart a nyomozás, de egyelőre nem terrortámadásként kezelik az esetet. Nem ismert a támadó motivációja sem. Meg mentális beteg is volt szegény.

Az elmúlt hetekben heves viták övezték az amerikai törvényhozásban a Capitolium biztonságával kapcsolatos kérdéseket, mivel csak az elmúlt hetekben kezdték elbontani a 2020. január 6-i trumpista ostromot követően felállított barikádokat és pengével ellátott drótakadályokat, amely közben már támadás is érte a törvényhozás épületét, ám nem fehér szupremácisták, hanem egy iszlamista néger merénylő részéről. Ez egyből meg is határozta, hogy milyen átható mosdtatási hullám indul a zsidó-liberális médiában.

2021. április másodikán ugyanis egy kifejezetten magányosnak bemutatott – a később a hatóságok által Noah Greenként azonosított – támadó autójával elgázolt két, az épületet őrzésével megbízott rendőrt egy ellenőrzőpontnál, majd járváművével egy beton úttorlasznak rohant.

Ezt követően késsel a kezében kiugrott a kocsijából és mivel a capitoliumi rendőrség újabb felszólításaira sem állt meg, lelőtték a gyanúsítottat. A támadót kritikus állapotban vitték kórházba, később belehalt sebesülésébe.

Az egyik elgázolt FEHÉR rendőrtiszt (most a fősodratú média természetesen nem látja meg a bőrszínt) – mint később kiderült William Evans, aki 18 éve erősítette a capitoliumi rendőrséget – szintén életét vesztette. A másik rendőrt a sürgősségi orvosi személyzet szállította kórházba, állapota a hírek szerint stabil.

A CNN-nek nyilatkozó rendőrségi és szövetségi források szerint a támadó a 25 éves Noah Green volt. Amerika number one fehérellenes tévécsatornája úgy írja, hogy a férfi közösségi média bejegyzései alapján „feltételezhetően mentális betegségekkel, többek között paranoiával és téveszmékkel küzdött”. Az egyik feltöltött videójában szerepel egy jelenet azzal a felirattal, hogy az USA kormánya a feketék első számú ellensége. Emellett a „szörnyű nyomorúságát” annak tudta be, hogy a CIA, az FBI és egyéb kormányügynökségek vélhetően beavatkoztak az életébe, írja a CNN. Szegény, szegény elnyomott néger.

Egy március közepi, azóta a zsidó közösségi portál által a veszélyes emberekre és politikai szervezetekre vonatkozó szabályozás alapján eltávolított Facebook bejegyzése szerint – amit a BBC idézett – nemrég kilépett a munkahelyéről „részben szerencsétlenségek miatt, végső soron azonban spirituális útkeresés végett”. A néger Facebook és Instagramm profilját is eltávolították, és valamennyi olyan posztot is, amelyben megemlítették, persze, nehogy értesüljön valaki róla a közösségi médiában, hogy egy néger terrorista támadott DC-ben.

Hírdetés

A támadó az Iszlám Nemzet nevű szélsőséges, elsősorban afro-amerikaiakat vonzó szervezettel rokonszenvezett. A 25 éves férfi, aki valószínűleg Virginiában élt – bár az CBS News értesüléseire hivatkozó BBC szerint Indiana államból származott –, Facebook-oldalán „Farrakhan követőjeként” jellemezte magát. Louis Farrakhan az Iszlám Nemzet vezetője, aki 1978-tól szervezte újjá a mozgalmat, visszatérve a korábbi rasszista szemlélethez – írta az MTI.

A Capitoliumot a lövöldözés után lezárták, és a személyzetnek megtiltották, hogy elhagyja az épületet, de néhány órával a történtek után feloldották a zárlatot.

Yogananda Pittman, a capitoliumi rendőrség megbízott vezetője az eset kapcsán úgy fogalmazott az MTI szerint: „Ez rendkívül nehéz időszak a capitoliumi rendőrség életében. Azt kérem mindenkitől, hogy imádkozzanak értünk és a családtagokért”.

„Úgy tűnik, hogy nem terrorcselekményről van szó” – erről beszélt sajtótájékoztatóján Robert Contee, a fővárosi rendőrség megbízott vezetője. Hozzátette, hogy jelenleg is zajlik a nyomozás, és „megvizsgálják, hogy a lelőtt gépkocsivezetőnek volt-e köze valamilyen terrorszervezethez”

A Nemzeti Gárda helyszínen lévő katonái azonnal a rendőrség segítségére siettek, úgynevezett elhárító gyorsreagálású erőket vezényeltek a Capitolium közelébe. Wasington DC-ben továbbra is a Nemzeti Gárda nagyjából 2300 katonája támogatja a hatóságokat.

Nancy Pelosi, a képviselőház demokrata elnöke az eset után elrendelte, hogy engedjék félárbócra a Capitolium zászlaját. Joe Biden amerikai elnök nem volt a törvényhozás épületének közelében fekvő Fehér Házban, ugyanis a húsvéti ünnepeket a marylandi Camp Davidben lévő elnöki rezidencián tölti. Az elnök közleményében azt írta: ő és felesége, Jill Biden is fájdalommal értesült a történtekről. „Szívből jövő részvétünket küldjük Evans rendőrtiszt családjának. Tudjuk, hogy ez milyen nehéz időszak volt a Capitolium dolgozói és védelmezői számára is” – fogalmazott Biden, aki elrendelte a Fehér Ház zászlóinak félárbócra eresztését.

Terrorizmus ellenes harcról, rasszizmus elleni küzdelemről, a nemzet egységéről szóló szónoklatokat ezúttal egyik zsidó-liberális főkolompos sem eresztett meg.


Forrás:harcunk.info
Tovább a cikkre »