Felföldi László megyéspüspök ünnepi szentmisében szentelte állandó diakónussá Tóth György akolitust szeptember 7-én Görcsönyben, a Kisboldogasszony-templomban. A papi rend szentségének első fokozatában részesült Tóth Györggyel a szentelés előtt a Pécsi Egyházmegye kommunikációs munkatársa beszélgetett.
– A Zemplén vármegyei Sárospatakon született 1978-ban egy négygyermekes család legifjabb tagjaként. Egyik bátyja az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyében, Süttőn plébános. A Gödi Piarista Szakiskolában szerzett díszműlakatosi szakmát, majd érettségi után jelentkezett az Esztergomi Szemináriumba. Négy és fél év után beköszöntött az életébe a szerelem, kilépett a szemináriumból és Pécsre költözött. Teológiai tanulmányait a Pécsi Hittudományi Főiskolán fejezte be mint katekéta-lelkipásztori munkatárs. Megházasodott, a feleségével két gyermekük született. Az életrajzi adatok mögött azonban kicsoda valójában Tóth György a civil életében?
– A görcsönyi plébánia katekétája és lelkipásztori kisegítője vagyok. Kilenc éve tartok igeliturgiákat a plébániához tartozó falvakban, így Baksán, Ócsárdon, Bogádmindszenten, Tésenyben és esetenként Görcsönyben, Vajszlón, illetve Csányoszrón. Nyolc éve hitoktatok Görcsöny, Baksa, Bogádmindszent óvodáiban és iskoláiban.
– Hogyan jellemezné önmagát?
– Igyekszem a munkámat nem munkaként, hanem hivatásként felfogni. Azért szeretem a hitoktatást, mert szeretem Jézust, és szeretném az ő szeretetét átadni a rám bízottaknak.
– Papi szemináriumban tanult, de nem kérte a diakónussá szentelését; melyek voltak az állandó diakonátushoz vezető, leginkább meghatározó állomások az életében?
– A budai Szent Imre-templomban „nőttem fel”, már itt meghatározó élményt jelentett az oltárszolgálat. Szintén meghatározó élmény volt az esztergomi közösséghez tartozni, miséken, szentségimádásokon részt venni. Szokták mondani, akit egyszer megcsap a mozdony füstje, az nem tud tőle szabadulni. A pécsi diakónusok közül voltak olyanok, akik láttak bennem valamit, és meghívtak maguk közé. Sok közös beszélgetés, közös ima által ismerkedtem meg az egyházmegye diakónusaival is, és a vágyam közéjük tartozni.
– Gyermekként, később papnövendékként, majd érett hittel rendelkező felnőtt emberként kik voltak azok a lelkipásztorok, egyházi szolgálattevők, akik hatással voltak diakónusi hivatása kibontakozására?
– Sok atya életét láthattam közelről. Az ő elkötelezett, szent életük tudat alatt is hatással volt rám, így gyerekkorom plébánosa, Brückner Ákos Előd, vagy a másik nagy szentimrés pap, a sokak által ismert és tisztelt Olofsson Placid atya. De gödi hittantanárom, Jelenits István atya is pozitívan hatott rám. Természetesen pap bátyám példája és imádsága is sokat jelentett ezen az úton. De a diakónusokkal való megismerkedésem és jelenlegi plébánososom, Barics Gábriel atya is nagyban hozzájárult, hogy eljutottam idáig.
– Milyen muníciót hozott magával a szeminárium teológiai képzéséről?
– Egy lelkigyakorlaton hallottam: a teológia olyan, mint egy nagy bérház. Elsőre nagyon bonyolultnak látszik, de minél többet foglalkozunk vele, annál több szépséget fedezhet fel benne az ember. Amikor tanuljuk a teológiát, néha nehéznek tűnik, de amikor gyakorlatban használjuk, örömmé válik. Legalábbis számomra azzá vált. Nagyon szeretem a biblikumot. Szeretek a Biblia világával foglalkozni. A hitoktatáshoz is rengeteg mindent érdemes elolvasni, hisz a gyermekek kérdései néha feladják a leckét. És persze, akit szeretek, azt szeretném jobban megismerni. Ha szeretem Istent, a teológiai képzésem nem fejeződik be a diploma megszerzésével. Nagy nevű tanáraim példáját látva én is igyekszem minél szélesebb látókört kialakítani mind a teológia, mind az egyéb tudományágak területén.
– Hogyan fogadta a családja ezt a vargabetűt, az Ön elköteleződését, immár életre szólót?
– Mint említettem, kisebbik bátyám pap, így a mi érdeklődési körünk nagyon hasonló. Nemcsak teológiáról, hitről, Istenről beszélgetünk természetesen, de egyesek szerint a megnyilvánulásunk, humorunk is hasonló. Így számára például nagy örömet jelentett, hogy erre az útra léptem és imádságunk meghallgatásra talált. Így most már nemcsak test és vér köt össze bennünket, hanem az ordóban is egyek leszünk, ha nem is azonos szinten.
A feleségem úgy ismert meg, mint aki mindig is igyekezett Jézus és az Egyház tanítása szerint élni. Így amikor elkezdtem az egyházi munkát, úgy látta, hogy kiteljesedik az életem. Most ezzel az elköteleződéssel még inkább az látja, hogy boldog vagyok mind a családi életben, mind munkámban, hivatásomban. A gyermekeim is örülnek, hogy az édesapjuk munkája a hivatása is egyben.
– Hogyan fogadta Görcsönyben az egyházközsége közössége, hogy a korábbi áldoztató, igeliturgiát tartó szerepkört a papi rend váltja fel az Ön életén keresztül az ő mindennapjaikban is?
– Történelmet írunk! Görcsönyben még nem volt se diakónus-, se papszentelés. Atyák jönnek, mennek, de én elsősorban az ő szolgálatukra, az itt élők lelki javára leszek felszentelve. Az elmúlt kilenc évben sikerült sok baráti kapcsolatot kialakítani mind a hívekkel, mind a falvak vezetőivel, iskolák, óvodák pedagógusaival. Ezt a sok embert most egy közös ünnep fogja összekötni. Ha most ez a sokféle ember egy alkalom kedvéért együtt tud velem ünnepelni, remélhetőleg a későbbiekben is sikerül őket megszólítani. Röviden, a plébánia közössége örömmel fogadta, hogy szentelnek, és a közös ünnep közös készüléssé is vált.
– Miért van kiemelt szerepe napjainkban a diakonátus hangsúlyosabb megjelenésének az Egyházban?
– A diakonátus ősi intézmény. Mindig is csodáltam az ősegyház lelkesedését. Ott voltak az apostolok, papok, akik tanítottak, és voltak a diakónusok, akik a közösséggel foglalkoztak. Mint diakónusnak, nekem is az lesz a feladatom, hogy a plébánia területén élőkkel foglalkozzak.
– Hogy gondolkodik a diakónusszentelés szertartásáról? Melyik az a mozzanat, amelyikről úgy véli, hogy örökre bevésődik szívébe, lelkébe?
– Nehéz kiválasztani egyetlen mozzanatot, hisz mind fontos, de biztos meghatározó emlék marad a Mindenszentek litániája, ahol az egész Egyház értem (is) könyörög, valamint a kézföltétel, mely a szentelés legősibb mozzanata István diakónus óta, és az evangéliumos könyv átadása, ami egyben feladat is: „Amit olvasol hidd, amit hiszel tanítsd, amit tanítasz, éld!”
– A Pécsi Egyházmegye mely közösségeiben fog majd szolgálni állandó diakónusként?
– Hivatalosan a görcsönyi plébánián szolgálok, de mivel most a vajszlói közösség is a görcsönyi plébános felelőssége, így én is e két plébánia híveit kívánom szolgálni. Emellett lakhely szerint a székesegyházhoz tartozunk. Vasárnap esténként ide szoktunk járni szentmisére, tehát itt is fogok szolgálni. Felkérést kaptam arra is, hogy a székesegyház újonnan induló ministránsközösségének vezetését is segítsem. Ott leszek, ahol időm és energiám engedi, ahol szükség van rám.
– Milyen kép él Önben Tóth György diakónusról? Hogyan gondol a diakónusi szolgálatra? Áldozatvállalás vagy a szabad döntés kifejeződése?
– Szolgálat! Mivel már kilenc éve szolgálok, sok minden első ránézésre talán nem fog változni, de a szentségkiszolgáltatás által közelebb kerülök az itt élőkhöz. Bár talán kevesen vannak, akik rendszeresen járnak templomba, a szentségkiszolgáltatások és egyéb alkalmak által olyanokat is sikerül megszólítani, akik egyébként nem jönnének közénk. Így például egy keresztelő, esküvő, házszentelés remek alkalom arra, hogy megszólítsuk az itt élőket. Mivel ismernek az emberek, talán könnyebben megszólítanak, ha kereszteltetni, keresztelkedni akarnak, és én keresztelem meg őket.
Forrás és fotó: Pécsi Egyházmegye
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
