Isten háza a cigány tolvajok előtt is nyitva áll

Isten háza mindig, mindenki előtt nyitva áll – a cigány tolvajok előtt is

Egy jászsági templom plébánosa tett bejelentést 2023. április 21-én a Jászapáti Rendőrőrsre arról, hogy az előző napon – a templom nyitott állapotát kihasználva – onnan eltulajdonítottak kettő réz gyertyatartót, egy hármas réz csengőt, egy vezeték nélküli mikrofont, és 86 000 forint készpénzt.

Hírdetés

A helyszínre érkező jászsági rendőrök szemlét tartottak és adatot gyűjtöttek, majd rövid időn belül elfogták és előállították a rendőrőrsre a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét, egy 17 éves jászapáti lakost. A nyomozók a cigányt lopás vétség megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgatták. A rendőrök megállapították, hogy a jogsértő ellen a Debreceni Törvényszék által kiadott elfogatóparancs volt érvényben, emiatt is intézkedtek vele szemben.

Szintén ugyanezen templomban, 2023. április 23-án, a 10 órás szentmisét követően két szolgálaton kívüli rendőr ért tetten egy 22 éves helyi férfit és 28 éves női társát akik a perselyeket kulccsal kinyitották és abból kivették az adománypénzt. A rendőrök a helyszínre érkező, szolgálatban lévő kollégáikkal együtt előállították az elkövetőket a rendőrőrsre és 2 rendbeli lopás vétség megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként a duó tagjait.

A nyomozók megállapították, hogy a terheltek 2023. április 22-én, délután már jártak a templomban, akkor a sekrestyéből eltulajdonították a perselyek kulcsait, majd másnap azokkal visszatérve kísérelték meg a lopást.

A Jászberényi Rendőrkapitányság Jászapáti Rendőrőrsre mindkét esetben lopás vétség miatt folytatja az eljárást.


Forrás:privatkopo.hu
Tovább a cikkre »