Évek óta rendszeresen érkezik folyóinkon a Tiszán, Krasznán, Szamoson a temérdek mocsok! Ez elképesztő természeti katasztrófát okoz a több ezer köbméter műanyag szemét miatt. Ezen felül teljesen ellehetetleníti a térség turisztikai fejlesztését. Tetézve a gondot mára több milliárd forint anyagi kárt okoz a rendszeres védekezési kísérlet kényszerű elvégzése nyomán!
Adorján Béla, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei közgyűlés jobbikos képviselője hívta fel a figyelmet, hogy Románia felől megint szennyezik folyóinkat.
A megyei képviselő lapunknak felidézte, korábban többször kezdeményezték a hazai hatóságoknál, illetve politikai szinten, hogy a két szennyező Románia, és Ukrajna tegyen lépéseket a folyamatos környezetszennyezés megfékezése érdekben, valamint kártérítésre is köteleznék a két országot.
Adorján Béla azt tervezi, hogy húsvét után demonstrációt szervez a román konzulátus előtt.
Az Ukrán Követség után a Román Konzulátusnak is a bőrén kell tapasztalnia a gyalázat következményei. Egy petíciót fogalmazunk meg, amely a környezetkárosítás megszüntetését követeli, illetve tartalmazza az „Alvízi országokra” vonatkozó kártérítési jogosultságra való figyelemfelhívást
– mondta el az Alfahírnek Adorján Béla.
Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »