Irodalmár: a Nobel-díjassal azonos rangon van Krasznahorkai és Nádas is

Irodalmár: a Nobel-díjassal azonos rangon van Krasznahorkai és Nádas is

Jon Fosse, a norvég irodalom sztárja kapja az idei irodalmi Nobel-díjat – jelentette be csütörtökön a Svéd Királyi Akadémia. Az InfoRádió által kérdezett irodalmár szerint nem meglepetés a döntés, a drámaíróként ismert szerzőt régóta az esélyesek között említik, Juhász Anna szerint megérdemelten, Fosse írói nyelve ugyanis egészen egyedi, és univerzális erővel bír.

Krasznahorkai László és Nádas Péter, Magyarország büszkeségei évről évre esélyesek az irodalmi Nobel-díjra, de ugyanígy esélyes volt idén a norvég díjazott, Jon Fosse is – szögezte le az ítélet után az InfoRádiónak nyilatkozva Juhász Anna irodalmár.

„Egyikünknek sem lehet igazából meglepetés, drukkolhatunk tovább, hogy legyen Nobel-várományosunk, Nobel-díjas magyar írónk” – tette hozzá.

Szerinte ez a „szint” már a versenysport szintje: minden résztvevő ugyanazon a rangon van, az a kérdés, hogy abban a pillanatban, azon a napon, abban az évben ki az, aki tényleg megkapja a díjat, de a jelölés is már jelzi azt a szintet, amire érdemes büszkének lenni.

Jelezte azt is, magyarul is remek fordításokban lehet olvasni Fosse műveit a Kalligram Kiadó jóvoltából.

„Nálam van egy-két kulcsmondat, ami bemutatja az ő munkáját, akármilyen műfajban alkot. Az egyik ilyen kulcs, hogy

Hírdetés

a nyelv mestere. Számos magyar írónál szoktuk mondani, hogy nem a tartalomért olvassuk, hanem azért a nyelvért, amin találkozunk azokkal a témákkal, felvetésekkel, kérdésekkel, amelyekben az író megnyilvánul.

És ő maga mondja, Fosse, hogy a legfontosabb: a nyelv énekeljen! Minket ez érint meg olvasóként” – fejtegette az irodalmár, aki szerint Fosse „nagyon líraian ír”.

A különleges hang és nyelv mellett Fosse értéke még a szakralitás, a szentséghez való kapcsolódás akár a nyelvben, „szinte vallásos litániákra emlékeztető rigmusok jelennek meg Fosse műveiben”.

„Számára a Biblia és mellette a görög irodalom a forrás, de fontos az ismeretlenbe való ugrás is. Ezek már mind olyan jellemzői a fossei hangnak, amellyel úgy hiszem, már felkeltjük az olvasók érdeklődésért” – mondta még Juhász Anna.

Jon Fossénak „az írás a hallgatás”.

„Szerintem sokan azért olvasunk vagy látogatunk művészeti rendezvényeket, azért megyünk színházba, hallgatunk koncertet, mert keressük azt a titkot, amit a művész lát. És én őáltala tudom ezt a titkot látni” – bontotta ki Juhász Anna irodalmár.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »