Internacionalista magyargyűlölet

Internacionalista magyargyűlölet

Gyűlölik a magyart… halljuk és olvassuk sokszor, sok helyütt a sajtóban, beszélgetések során, utcán, villamoson. Az európai vezetők fasisztáznak, náciznak, irredentának, idegengyűlölőnek mondanak bennünket. A belső ellenzék pedig a legocsmányabb hazugságok alapján tesz ellenünk feljelentést mindenféle uniós gittegyletnél csak azért, hogy a világsajtóban szerepelhessen, hogy megszolgálja a harminc ezüstöt, amelyet a láthatatlan hatalom fizet a nemzet- és keresztényellenességért. A körülöttünk, a Kárpát-hazában uralkodó főhatalmak pedig mérhetetlen gyűlölettel viseltetnek a saját szülőföldjükön, ezer esztendős hazájukban élő magyarokkal szemben. Az ő gyűlöletük a rablók gyűlölete, amely a megrabolt bosszújától reszket, bármilyen erősnek is tudja önmagát.

Ha pedig egy nemzetet ennyire gyűlölnek, annak oka lehet, oka van. Az utóbbiak gyűlölete más, mint az előzőeké, hiszen az előzőek egy sátáni logika alapján, egy aljas és értékromboló eszme parancsának engedelmeskedve gyűlölnek minket. Az eszme neve: liberalizmus, amely 1789. óta rákos daganatként öli Európát, öli a világot.

Az Európát megszálló muszlim sereg meghívói, a keresztény értékek megsemmisítésének európai előkészítői, az uniós vezetők is a liberális szellemiségtől vezérelve számolják fel a kontinens értékeit, hitét, megmaradt kereszténységét, az erkölcsöt, és mindent, ami évszázadok alatt kialakult európaiság része, illetve európaiságunk fundamentuma. A láthatatlan hatalom ezt a szellemiséget pénzeli, ennek a szellemiségnek adja parancsait, s az Unió mai vezetői – bármely párt tagjai legyenek is – ezt a nemtelen árulást hajtják végre. Pénzért, jólétért, nem tudván, hogy annak a hatalomnak ők sem kellenek majd, mert az a láthatatlan hatalom is gyűlöli az árulókat, s tisztában van azzal, hogy aki egyszer árulóvá válik, az örökre áruló marad, az ő árulóivá is válhat. A liberális és a szocialista pedig genetikailag áruló, hiszen egész történelmük során végigkövethető a hazugság, az árulás, megalkuvás, a megvásárolhatóság. Mondhatnánk, ebből áll a szellemiségük, ez tartja össze őket. Nem ismernek hazaszeretet, szeretetet, emberséget, emberiességet, áldozatvállalást, hűséget, tiszteletet és erkölcsi normát, nem ismernek hitet, nem ismerik Istent.

Már-már e szellemiség áldozatává vált Magyarország és a magyar nemzet is, de a 2010-ben történt felismerés ezt megakadályozta. A felismerésnek köszönhetően, ma olyan kormány regnál hazánkban, amely ha visszavezetni még nem is tudta a nemzetet abba a kerékvágásba, amelyből a kommunista diktatúra kibillentette 1948-ban, annyit mégis elért, hogy leállítsa a romboló és hazaáruló ámokfutást, azt, amelyet 1948. óta igen rövid megszakításokkal volt kénytelen átélni a Kárpát-haza magyar társadalma. Mert itt nem csupán a csonkaországi magyarságról beszélünk, hanem a Kárpátok gyűrűjében élő magyar nemzetről, amely bár ostoba határokkal választatott el, mégis egy, és egymásra utalt. Ha ennek a nemzetközösségnek valamely tagja üldöztetést szenved, egyként kell kiállni az áldozattá vált nemzetrész mellet. Legyen a károkozó bármilyen náció tagja…

Hiszen vannak belső és külső ellenségek, belső hazaárulók és külső magyargyűlölők, akik Trianon óta igyekeznek a nemzetet jogaitól, de olykor életétől is megfosztani. S eme gyűlölködők is a balliberális szellem által fertőzöttek, a klasszikus európaiságot élő ember számára érthetetlen viselkedésű teremtmények.

Persze, mi magunk is vádolhatóak vagyunk nemzeti sorsunk drámai fordulatainak bekövetkeztét illetően. Okot adtunk olykor a legjobb szándékkal is arra, hogy a magyar nemzet leépüljön, csonkává váljék, megsemmisüljön.

Legfőbb bűnünk az önvizsgálat kizárása nemzeti és egyéni életünkből. Nem a legfontosabbat keressük, azaz saját negatív magatartásunkat, nem bűnös cselekedeteinket tárjuk föl, hanem minden bajban és katasztrófában mások vélt vagy valós bűneit rángatjuk elő. Ha felsoroni kellene saját tévelygéseinket, nehéz dolgunk volna, mert hosszan kellene szembenéznünk saját, önmagunk ellen elkövetett vétkeinkkel: Nem mondjuk ki – mert sokszor nem is mondhatjuk ki nyilvánosan – a bajok okozóinak „nevét”, a liberális és „polkorrekt” viselkedési szabályoknak engedve (vagy arra kötelezetten) ködösítünk, mert ha nem ezt tesszük, újabb és újabb vádak és rágalmak kereszttüzébe kerülünk. Az okok és okozók elhallgatása mellett egyes kisebbségek követeléseinek gondolkodás nélkül engedünk, s ez saját nemzeti nagyjainkra való megemlékezésben gátol, ami azért bűn részünkről a következő generációkkal szemben, mert elvesztjük e történelmi személyiségek pozitív és a nemzetet, hitet szolgáló és építő példáját, sőt, a köztudatban ezen erőszakos magyarellenes, magyargyűlölő kisebbségek miatt, e példaképek az embertelenség, az aljasság szinonímáivá alacsonyodnak.

Csendben tűrjük, hogy minden 1945. előtti példaképünkre ok és a történelmi tények bizonysága nélkül, hazudozva a világnak, ráragasszák az antiszemita jelzőt, lett légyen az pap, politikus vagy irodalmár, polgár vagy nemes.

Hagyjuk, hogy büntetlenül vádaskodjon és a nemzet ellen lázítsanak a régmúlt diktatúra mai követői, s bár az Alkotmány és a Btk. is büntetni rendeli a hazaárulást, még egyetlen alkalommal sem volt arra precedens, hogy a hazaárulás ódiumát az elkövető viselje. Mára olyan aljas módszerekkel támad a hazug balliberális kisebbség, amely nem kíméli a jövő generációit, a fiatalságot, a tanuló ifjúságot sem. S bár ez a magatartás is jogilag megfogalmazható, mégsem történik semmi.

Ha visszatekintünk a politikatörténetben, akkor hasonló hibák fedezhetők fel 1848-tól napjainkig. Mert mi, magyarok nem tudunk egy szint alá süllyedni, nem tudjuk azt az aljas és embertelen, hazug és vádaskodó demagógiát gyakorolni ellenfeleinkkel szemben, amellyel ők igyekeznek a nemzetnek, a hazának, a Kárpát-medence magyarságának ártani. Inkább félve, megtorpanva és az aljasság láttán bénultan szemléljük mindazt, ami velünk történik, ami velünk a jövőben megtörténhet.

A másik bűnt a magukat radikális magyarnak vallók követik el a nemzet ellen. Ők a Kárpát-hazában Magyarországról hevítik az érzelmeket, úgy tesznek, mintha minden bajban segítői volnának, lehetnének a más főhatalom igájában élő magyaroknak, ám tehetségük csak a nyílt lázításig terjed. Amikor pedig, a jó szándékú, de ostoba és apolitikus magatartás miatt – amely magatartást a csonkaországi szélsőségesek generálják –, az idegen főhatalom megtorolja, a lázítók félreállnak, mintha ők semmiről nem tehetnének. Segíteni pedig meg sem próbálnak. Igaz, az idegen főhatalom ellen nem is tudnak mit tenni. Történik pedig mindez egy olyan korban, egy olyan nemzetközi politikai konstellációban, amelyben a szövetségeseink egyben az ellenségeink is, amelyben az a nemzetközi öröm, ha a magyarságot valamilyen hátrány, megtorlás éri. Egyes utódállamok, amelyek ostobán megbíznak a nagyhatalmak mindenekfölötti erejében, saját népüket is koncként dobva a jelenlegi nemzetközi politika elé, sokszorosan igyekeznek – nemzetbiztonsági szerveiket is bevetve – sokfrontos háborút vívni saját állampolgáraik ellen, mert azok – magyarok. Polgármesterek, polgárok, papok kerülnek olyan helyzetbe, amely a legelvetemültebb kommunista időket idézik. Sajnos vannak – mint voltak is mindig – olyan magyarok, akik kisebbségi létük ellenére a balliberális eszme követőiként, e szánalmas és ostoba főhatalmakat kiszolgálják, s magyarokat jelentgetnek föl nyilván pénzért, megélhetésért, luxusért cserébe. S bár ezek ellen is fel kellene lépni, senki teszi.

Ma a helyzet változóban van. A nemzetközi politikai helyzet, a muszlim hadak bevonulása Európába egyre több emberben megkongatja a vészharangot, s ami eddig csak rejtve volt génjeikben, az most talán felszínre kerül. Az egyéni érdekeket évszázad elteltével most először, lassan felváltja a nemzeti, az európai érdek felsőbbsége, az összetartás, a megkövesedett politikai nézetek felszámolása, és eljut a magyar ember fejébe a felelősségtudat is. Emellett végre – akár félelemből, akár valós felismerés okán – templomaink is kezdenek megtelni. Hiszen vallási háborúban nekünk is kell az Istentudat ahhoz, hogy győzni tudjunk. Ha az ellenségnek van kardja, akkor nekünk is kell a kard a harchoz, s ez a lelki kard a hit.

A Kárpát-haza eddig gyűlölködő főhatalmai közül is van már, amelyik felismerte, hogy a történelmi gyűlölködést, a száz éve tartó macska-egér játékot legalábbis fel kell függeszteni arra az időre, amíg uniós segédlettel a közös ellenség mindnyájunk létét és biztonságát veszélyezteti. Jó volna remélhetni, hogy a veszély elmúltával a Kárpát-hazában, de Európában is megszűnik a balliberálisok által generált és fenntartott magyargyűlölet, s mi magunk is felismerjük értékeinket, hibáinkat, és megtartjuk azt a szellemiséget, amely ma éled újra nemzetünkben.

Jó volna remélhetni, hogy ebben a drámai helyzetben a magyarság visszatalál keresztény hitéhez, a család szentségéhez, a gyermekvállalás öröméhez, hogy újra példát mutathassunk Európának, s megbékélhessünk azokkal, akik ma még a rabló gyűlöletével üldözik nemzetünket a Kárpátok gyűrűjében. Így tiszta lélekkel megszolgáljuk meg azt az oltalmat, amelyet Szent István kért, és népünk kapott ezer esztendőn át máig – Máriától a Magyarok Nagyasszonyától, a csíksomlyói Segítő Szűz Máriától.

Sub tuum praesidium
confugimus,
Sancta Dei Genetrix.
Nostras deprecationes ne despicias
in necessitatibus nostris,

sed a periculis cunctis
libera nos semper,
Virgo gloriosa et benedicta

Oltalmad alá futunk,
Istennek szent Anyja,
hogy könyörgésünket
meg ne vesd szükségünk idején,
hanem oltalmazz meg minket
minden veszedelemtől,
mindenkor dicsőséges és áldott Szűz

Stoffán György

Címlapfotó: Reuters/Balogh László


Forrás:magyartudat.com
Tovább a cikkre »