A katolikus egyház november 5-én ünnepli Szent Imre herceget, akit államalapító Szent István királyunk utódjául szánt a magyar trónra. István a kor legkiválóbb oktatását biztosította gyermekének, de reményeiben csalódnia kellett, egy vadkan ugyanis átírta az uralkodócsalád sorsát.
Államalapító királyunk és felesége, Gizella frigyéből nem Imre herceg volt az egyedüli fiúgyermek. Pontosan nem tudjuk, hogy Istvánnak hány fia volt, de Imre előtt a királyi párnak biztosan született egy gyermeke, akit III. Ottó német-római császár után Ottó névre kereszteltek, azonban az ifjú már gyermekkorában elhunyt.
Imre születési évét pontosan nem ismerjük, de feltehetően 1001 és 1007 között látta meg a napvilágot Székesfehérváron. Imre – hasonlóan a korán elhunyt öccséhez – egy német-római császár, anyai nagybátyja, II. Henrik után kapta a nevét. A Henricus név magyaros változata ugyanis az Emrih volt, amelyből végül az Imre képződött.
Egyetlen fiuk révén a királyi pár különös gondot fordított a trónörökös neveltetésére, az ifjú elméje pallérozásának feladatát a később szentté avatott Gellért püspök kapta meg. A bencés szerzetes eredetileg Konstantinápolyba, majd onnan Jeruzsálembe igyekezett, de egy, az Adriai-tengeren kitört viharnak köszönhetően a ma Horvátországhoz tartozó Pula partjaira vetődött.
Hajótörésének helyszínén a jámbor bencés szerzetes egy pannonhalmi apáttal találkozott, aki rábeszélte őt, hogy látogassa meg a magyarok királyát. A találkozót követően István rögvest kihasználta a kínálkozó alkalmat és 1015 körül rábízta fia, Imre nevelését.
Imre magasszintű oktatásban részesült Gellért mellett, megtanult latinul és beleásta magát a hét szabad művészet rejtelmeibe is. A róla szóló legenda szerint a „grammatikai mesterségnek minden tudományával betelt”. Ám a későbbi csanádi püspök tanítványa lelki életére is nagy hatással volt, megnyitotta az ifjú szívét a Mindenható felé. Az Imréről szóló legenda szerint az ifjú herceg a veszprémi Szent György-kápolnában imádkozva meghallotta Isten kérését: „A legkiválóbb dolog a szüzesség! Lelked és tested szüzességét kívánom tőled. Ezt ajánld fel, ebben a szándékodban tarts ki!”
A jámbor életű, szüzességet fogadott ifjúra a Magyar Királyság trónszéke várt, így a kormányzás tudományát is el kellett sajátítania. Apja maga gondoskodott a fiának szóló megfelelő tankönyvről. Az Imre herceg számára készült, erkölcsi és kormányzati tanácsokat tartalmazó, Intelmek címet viselő művet feltehetőleg Asztrik kalocsai érsek írhatta, ám István elgondolásai alapján. A műfajilag a királytükrök közé tartozó irat számtalan bölcs útmutatást tartalmazott a leendő uralkodó részére:
„Ha bírni akarod a királyságnak tisztességét, szeressed az igaz ítéletet. Ha bírni akarod a te lelkedet, légy türelmes (…), mert a békességtűrő királyok uralkodnak, a türelmetlenek pedig kegyetlenkednek. Valamikor is adatik néked valamiben ítélned, mi te méltóságodhoz illő, békességes tűréssel és irgalmassággal, avagy szánakodással ítéljed meg, hogy dicséretes és ékes legyen a te koronád.”
Vastagh György Szent Imre herceget ábrázoló oltárképe (Kép forrása: Wikipédia/ Ivanhoe/ CC BY-SA 3.0)
Az 1020-as évek végétől az elméletet felváltotta a gyakorlat: Imre megkapta apjától a királyság egy tekintélyes részét kitevő bihari dukátust, majd a hadvezetésben is próbatétel várt rá. II. Henrik halálát követően ugyanis II. Konrád német-római császár seregei 1030-ban az országra támadtak. Egyes történészek szerint a németekkel Győrnél megütköző magyar seregeket Imre önállóan vezette, majd a háborút követő béketárgyalásokon is ő képviselte apját és a Magyar Királyságot.
István király elégedett lehetett, úgy tűnt, hogy királyságának vezetését egy arra alkalmas ember veheti majd át. A legendák szerint István át akarta adni fiának az ország kormányzását, Gizella pedig úgy készült Imre koronázására, hogy saját kezűleg is részt vett a koronázási palást elkészítésében. A palást eredetileg miseruha volt, az első adat, amely koronázási jelvényként említi, egy III. András (1265-1301) koronázásáról szóló feljegyzés. Hogy részt vett-e Gizella a miseruha megalkotásában, az kérdéses, de a ráhímzett felirat szerint 1031-ben ő és férje, István király a székesfehérvári Nagyboldogasszony-bazilikának ajándékozta a mára már felbecsülhetetlen értékű ruhadarabot.
1031-es év más szempontból is fontos, sőt sorsfordító esztendővé vált, nemcsak a reményekkel teli királyi házaspár, de a Magyar Királyság számára is. Imre egy vadászat során, a Hildesheimi Évkönyv szerint 1031. szeptember 2-án, életét vesztette. Az ifjú herceget egy vadkan sebezte halálra a bihari, egyesek szerint a bakonyi rengetegben.
Az esztergomi királyi palota gyászba borult. Istvánnak új trónörökös után kellett néznie. Választása nővérének fiára, a velencei születésű Orseolo Péterre esett, ami komoly konfliktusokhoz vezetett. Döntésével István unokatestvére, Vazul nem értett egyet, és merényletet kísérelt meg a király ellen. A trónkövetelőt István megvakíttatta, így halála után az idegennek számító Orseolo Péter kerülhetett a trónra, aki nem találta meg a közös hangot a magyar főurakkal, akik Gizellával karöltve 1041-ben végül elűzték trónjáról a magát itáliai és német bizalmi emberekkel és katonákkal körülvevő Péter királyt.
Vazul megvakítása és Imre herceg temetése a Képes Krónikában
Bár Imre nem léphetett a trónra, az életében kiváló erényekkel bíró herceget a halálát követően szentként tisztelték. A Székesfehérváron eltemetett Imre sírjánál számos csoda történt. A legnevezetesebb közülük egy német katonához, bizonyos Konrádhoz köthető. A férfi szörnyű bűnei VII. Gergely pápát is megdöbbentették, így a katolikus egyházfő nem volt hajlandó feloldozni Konrádot az általa elkövetett gaztettek alól, sőt páncélt adatott rá, amelyeket vaspántokkal erősíttetett meg.
A katolikus egyházfő ezután útjára bocsátotta őt, akinek azt tanácsolta, a szentek nyughelyénél keressen felmentést a bűnei alól. Konrád sokáig vándorolt, de csak Szent Imre sírjánál talált feloldozást, itt esett le róla a pápa által a testére erősített páncél is. Az eseményről tudomást szerzett az akkor regnáló I. László király, aki zsinatot hívott össze, ahol Imrét, Istvánt és Gellért püspököt 1083. november 4-én szentté avatták.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
