Soros György második fia, az ötvenéves Jonathan igazi sötét ló, ritkán hallatja a hangját, nem ír cikkeket a Project Syndicate oldalára, sőt a családi vállalkozásból is kilépett 2011-ben, hogy saját alapkezelőt indítson Manhattanben. Politikai befolyása ugyanakkor messze nagyobb annál, mint amit az utóbbi időben apjuk első számú örököseként haknizó féltestvérének, Alex Sorosnak tulajdonít a közvélemény, ráadásul önálló vízióval rendelkezik – ahogy a Politico fogalmazott: egy „legkevésbé sem Soros-szerű” Soros-tervvel.
Az előbbiek véletlenül sem azt jelentik, hogy Jonathan és az apja alapvetően mást gondolnak a világról. A végső célban, a politikai és kulturális határok lebontásával megvalósuló nyílt társadalom felépítésében maradéktalanul egyetértenek, ez kiderül az idézett cikkből is, amelynek szerzője mégis úgy magasztalja Soros György fiát, mint aki száműzni akarja a pénz uralmát a közéletből, s minden hatalmat vissza akar adni a népnek.
Jonathan Soros terve tehát sokkal kevésbé egyértelmű, mint a migránsok letelepítését szorgalmazó Soros-terv. A megértéséhez mindenekelőtt tisztázni kell néhány dolgot az Egyesült Államok választási rendszeréről, pontosabban a kampányfinanszírozás szabályairól.
Nagyon leegyszerűsítve a szövetségi törvények egyértelműen meghatározzák azt, hogy egy-egy jelölt mennyi pénzt fogadhat el, ugyanakkor nem tiltja, hogy az úgynevezett politikai akcióbizottságok (PAC-ek) az általuk fontosnak tartott társadalmi célok megvalósulása érdekében hirdetéseket adjanak fel a kampány idején. Lehet PAC-je például az állatvédőknek, de a „migránssimogatóknak” is. A lényeg, hogy ezek az érdekcsoportok korlátlan összegeket költhetnek reklámokra, és emiatt komoly hatással lehetnek arra, kiből lehet induló és ki lehet befutó egy-egy körzetben.
A rendszer adta lehetőségeket kihasználva Soros György évtizedek óta támogatta a legnagyobb szélsőliberális PAC-eken keresztül a Demokrata Párt jelöltjeit, de csak őket. Viszont a pénz nem mindig garancia a sikerre. Vannak hagyományosan republikánus választókerületek, és mostanában megjelentek a színen a szocialisták is. Mindemellett a PAC-ek egyre visszataszítóbbak az amerikaiak szemében, sokan végleg eltörölnék ezeket a szervezeteket.
Jonathan Soros (JS, ahogy emlegetik) erre érzett rá, egyúttal megfogadta Churchill tanácsát: „Amit nem tudsz megakadályozni, annak állj az élére!” Alapított tehát egy PAC-ellenes PAC-et Friends of Democracy (A demokrácia barátai) néven, s 2012 óta pártállástól függetlenül támogat minden olyan politikust, akinek a tervei között szerepel a kampányfinanszírozás reformja. Az alapítás évében nyolc kongresszusi képviselőjelölt mögé állt be a szervezete, heten közülük – demokraták és az általa utóbb „új McCaineknek” nevezett republikánusok – nyertek. 2014-ben aztán nyolc új patronáltja volt a szervezetnek.
A PAC-ellenesség tehát egész jól eladja a jelölteket, ugyanakkor ahhoz, hogy a 435 tagú képviselőház munkájára érdemi befolyással legyenek, hasonló eredmények mellett még legalább fél évszázadot kell várni. Az „új McCainek” emlegetése és a New York-i Andrew Cuomo példája viszont azt mutatja, hogy a JS-terv valódi célja a Republikánus Párt szétzilálása és a szélsőliberális demokraták átfazonírozása. Hiszen ismert, hogy McCain az elmúlt évtizedben folyamatosan pártja baloldalára sodródott, jóllehet már az 1990-es években is voltak kilengései. Azaz a PAC-ellenesség valójában ürügy, hogy Soros és a hozzá hasonlók az előválasztásokon a velük és a liberálisokkal kiegyezni kész republikánusokat hozzák helyzetbe.
Ami pedig a demokrata Cuomót illeti, New York kormányzójává választását mint PAC-ellenes jelöltét A demokrácia barátai támogatták. A kampányfinanszírozás reformjáért azonban vajmi keveset tett, ellenben szigorította a fegyverviselés szabályait, legalizálta az orvosi cannabis árusítását és fogyasztását, választójogot adott az elítélt bűnözőknek, bevezette az egyneműek házasságát, kiállt az abortusz korlátozatlansága mellett és szétzavarta az általa felállított antikorrupciós bizottságot, amikor az rá nézve is kínos anyagokat ásott elő munkája során.
Másfelől kétségtelen, hogy a PAC-rendszer nem kedvez Soroséknak. A legutóbbi elnökválasztáson a húsz legtöbbet költő politikai akcióbizottság közül 13 konzervatív volt. Azt is érdemes hozzátenni, hogy fia 2012-es és 2014-es eredményeit látva mára már Soros György sem ódzkodik attól, hogy fanyalgó konzervatívokat és a szélsőliberálisokkal kiegyezni hajlandó jobboldaliakat támogasson.
Jonathan Soros mesterkedése bizonyos szempontból visszatükröződik a magyarországi ellenzék mozgásán; a spekuláns középső fiának hatalomtechnikai receptje hazánkban is érvényesül. A JS-terv egyik tétele ugyanis, hogy a választókat széles körben sokkal könnyebb valami ellen (PAC, Fidesz), mint valami mellett (pl. bevándorlás támogatása) egyesíteni, a másik pedig az, hogy a siker érdekében bárkivel össze lehet állni (lásd a baloldal és a Jobbik összefogása), valamint az, hogy a konzervatívok megtörése érdekében minél több fanyalgót le kell választani, meg kell vásárolni (például az akadémiai elitet).
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »
