Ritkán ragyog olyan fényesen a fejünk fölött a holdkorong, mint ahogyan ma este fog. Ha nem bújik vastag felhőtakaró mögé, akkor olyan látványban lehet részünk, melyet utoljára 1948. január 26-án élvezhettek az emberek, és amelyet legközelebb csak 2034-ben fognak. Bolygónk kísérője ugyanis utoljára 68 éve járt olyan közel a Földhöz telihold idején, mint ma.
Néhány éve jött divatba Magyarországon az a kifejezés, hogy szuperhold. A Hold attól lesz „szuper”, hogy a holdtölte éppen akkor következik be, amikor bolygónk kísérője az ellipszis alakú pályájának egyik Földhöz közeli pontjához ér. Ilyenkor a Hold akár 14 százalékkal is nagyobbnak és 30 százalékkal fényesebbnek tűnhet, mint amikor pályájának legtávolabbi pontján tartózkodik. A csillagászok inkább a földközeli telihold kifejezést használják erre az esetre, de különösebb jelentőséget nem tulajdonítanak annak, hogy milyen messze jár a Hold, amikor a nap fénye épp a Föld felé eső oldalát éri. A szuperholdak egyébként elég gyakoriak, egy évben többször is előfordulhatnak, a mai azért annyira különleges, mert kísérőnk most a megszokottnál is közelebb lesz a Földhöz. Az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA adatai szerint a Hold ma 356 508 kilométerre van a Földtől. Ez 46,7 kilométerrel kisebb távolság, mint az 1948. január 26-ai szuperhold idején volt.
http://mno.hu/
Persze az, hogy mekkorának látjuk az égen a Holdat, rengeteg dologtól függ. Amikor messze a látóhatár fölött tartózkodik, akkor nehéz különbséget tenni a szuperhold és egy átlagos telihold között. Az eltérés akkor a legszembetűnőbb, amikor a horizonttól nem messze, földi tereptárgyak hátterében tűnik fel. Ilyenkor érezhetjük úgy, hogy már-már akkora, mint amekkorának a romantikus filmekben ábrázolják. Ezt a jelenséget nevezik holdillúziónak. Többféle magyarázat is született arra, hogy miért tűnik nagyobbnak a holdkorong, amikor a látóhatáron lévő fák, épületek vagy hegyek látszanak az előterében. Annyi bizonyos, hogy az agyunk tréfál meg bennünket, és nem légköri jelenség áll a dolog hátterében. Ha egy bizonyos kameraállásból rögzítik a holdkeltét, akkor egyértelművé válik, hogy a korong képernyőn látható mérete nem változik.
Az egyik elmélet szerint amikor alacsonyan jár a Hold, agyunk a környezetben látható tárgyakhoz méri, így nagyobbnak ítéli meg, akkor pedig, amikor a zenit közelében tartózkodik, a nagy, szinte üres felülethez képest kisebbnek tűnik. Hasonló dolog történik a mellékelt képen látható körrel is. Habár a mérete változatlan, a nagyobb korongok környezetében kisebbnek, a kisebbek mellett nagyobbnak látszik. Ezt a jelenséget nevezik Ebbinghaus-illúziónak.
Ma a Hold néhány perccel délután fél öt után kel, tehát azok, akik igazán óriásinak szeretnék látni, jól teszik, ha ekkortájt keresnek maguknak egy olyan helyet, ahol néhány épület vagy fa mögül bukkan elő. Akik szeretnék lencsevégre kapni az eseményt, azoknak a National Geographicnek nyilatkozó fotósok azt tanácsolják, hogy mindenképp valami tereptárggyal együtt szerepeltessék a Holdat a képen.
Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »
