Illegálisan kiásott mozaikot foglaltak le Zilében

Illegálisan kiásott mozaikot foglaltak le Zilében

Császárkori lelet került elő egy magánház kertjéből Törökországban. A női alak mellett a „Tryphe” felirat olvasható, ami a római luxus és bőség szimbóluma, ez pedig új fényt vet a térség hellenisztikus múltjára és Zile városának történelmi jelentőségére.

A törökországi Közép-Fekete-tengeri régióban, Tokat tartományban egy ház kertjében végzett illegális ásatást követően a hatóságok egy mozaikot foglaltak le. A leletet még nem vizsgálták részletesen, de a díszítőmotívumok – guilloche-csomók és hullám minták –, valamint a stílus alapján, a római császárkorból származik.

A mozaik egy nőalakot ábrázol, aki finom ruhát és drágaköves ékszereket visel. Az asszony mellett görög felirat olvasható: „ΤΡΥΦΗ” – azaz Tryphe –, amely luxust vagy kényeztetést jelent. A császárkori Róma történetírói és filozófusai számára ez a fogalom negatív jelentéssel bírt, mivel a bőség és mértéktelenség az erkölcsi romlás szimbóluma volt. Ennek elrettentő példája a szicíliai görög kolónia, Sybaris bukása – innen ered a „szibarita” kifejezés, amellyel az élvezetek hajszolásában megnyilvánuló dekadenciát jellemezték.

A hellenisztikus és a római kor görög kultúrájú területein azonban a „Tryphe” fogalmát pozitívabban értelmezték. Az élvezet az élettel („bios”) összefonódva kellemes, gondatlan életformát jelentett. Egyiptom ptolemaioszi uralkodóinak idején ez az életmód kormányzási filozófiává fejlődött: a nyilvános bőség és a legkisebb szeszély vagy vágy kielégítése uralkodói gazdagságukat és isteni hatalmukat hirdette. A Zilében felfedezett mozaik tehát inkább az élvezetes, könnyed élet dicséretének tekinthető, nem pedig az erkölcsi züllés allegóriájának, amely Sybarist vagy a ptolemaioszi hivalkodást jellemezte.

A tartományi csendőrség a múlt héten razziát tartott az ingatlanon, miután bejelentést kaptak arról, hogy az egyik fosztogató videót tett közzé a közösségi médiában, amelyen saját törvényszegését mutogatta. A férfi élőben közvetítette az illegális ásatást, és a felvételen egy cetlit is felmutatott, amelyen szerepelt a helyszín, a dátum és a keresztneve: „Tokat, 2025.04.08, Memet”.

A banda már kapcsolatba lépett külföldi partnereivel, hogy megszervezzék a mozaik eladását, habár annak kiemelését még be sem fejezték. Amikor a csendőrök megérkeztek, a gyanúsítottak megpróbálták zsákokkal letakarni az ásott gödröt, de mivel az egész akcióról videófelvétel készült, ez a „ravasz” trükk nem járt sikerrel. A négy gyanúsítottat letartóztatták.

Zile, amely az ókorban Zela néven volt ismert, történelmileg is jelentős helyszín. Itt győzte le Gaius Julius Caesar Pharnakészt, Pontosz királyát, olyan gyorsasággal és határozottsággal, hogy híres mondása – „Veni, vidi, vici” („Jöttem, láttam, győztem”) – is ehhez a helyszínhez kötődik.

Caesar közvetlenül azután érkezett Kis-Örményországba, hogy vereséget szenvedett XIII. Ptolemaiosztól Alexandria ostrománál (Kr. e. 47). Pharnacész kihasználta Caesar egyiptomi elfoglaltságát, és kiterjesztette uralmát: megszállta Kis-Örményország, Kappadókia és Bithynia egyes részeit. Caesar, miután befejezte egyiptomi hadjáratát, azonnal északra indult, hogy leszámoljon vele. Pharnakész követeket küldött béketárgyalás céljából, de Caesar visszautasította őket, és seregeik Zelánál csaptak össze.

A rómaiak elsöprő győzelmet arattak: a partraszállástól a döntő csatáig mindössze öt nap telt el. Plutarkhosz szerint Caesar „Veni, vidi, vici” szavait egy barátjához írt levélben fogalmazta meg, és a mondás ezután futótűzszerűen terjedt el. Suetonius római történetíró beszámolója szerint Caesar a Pontosz feletti győzelmet ünneplő diadalmenet során egy táblát is vitetett a szekere előtt, amelyre ez a mondat volt felírva.

A borospince, ahonnan a mozaik előkerült, mindössze 200 méterre fekszik Zile várától, ahol a közelmúltban végzett ásatások során kiderült, hogy a három fokból álló márványlépcsősor valójában egy római amfiteátrum része. A feltárás során további feljárókat, valamint az előkelőségek számára fenntartott üléssorokat fedeztek fel.


Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »