Így vélekedett Szálasi Ferenc az „örök vitáról”, István és Koppány szembenállásáról

Így vélekedett Szálasi Ferenc az „örök vitáról”, István és Koppány szembenállásáról

1897. január 6-án, tehát 127 évvel ezelőtt született Szálasi Ferenc, Magyarország későbbi nemzetvezetője, a hungarizmust a korszellemhez igazítottan ideológiai formába öntő államférfi. Mellesleg az utolsó olyan magyar államfő, aki a Szent Koronára tette le esküjét. És milyen a sors, az isteni gondviselés, 1978. január 6-án, tehát 81 évvel Szálasi születése után tért haza a Magyarországra a Szent Korona. Jelen írásban nem kívánunk életrajzi jellegű cikket írni Szálasiról, ugyanis azt már a korábbi években többször megtettük, de egy érdekességgel ismertetjük meg az olvasóközönséget vele kapcsolatban.

A Szent Korona a magyar történelem megkerülhetetlen igazodási pontja, és a magyar államiság pedig Szent Istvánnal kezdődött. A történelmi hagyomány szerint I. István király a halála előtti napon, 1038. augusztus 14-én a Szent Korona képében fölajánlotta Magyarországot Szűz Máriának. Ezzel elkezdődött az a történelmi folyamat, amelynek során a Magyar Királyság koronázási ékszeréből a magyar államiság jelképe lett. Van azonban egy örökösnek tűnő vita is a magyar történelmi emlékezetben, a nemzeti oldalon is, ez pedig István és Koppány vitája.

Szálasi Ferenc naplójában (1942-1946) lejegyzett gondolatait adjuk közre, ő hogyan vélekedett erről a kérdésről, s rendkívül tanulságos és megszívlelendő.

Hírdetés

– Szent Istvánt és Koppányt eddig mindig egyoldalúan állították be a történetírók aszerint, hogy hogyan törhetett borsot egyik a másik orra alá. Mindkettő kora nagy férfijai közé tartozott. István a kereszténységet akarta, ahogyan azt Nyugatról készen hozták, Koppány a kereszténységet akarta, ahogyan azt a magyar nép a legszívesebben át tudta volna venni. Óriások harca volt. István győzelmével a korszellem, a parancsolóan megkövetelt szellem győzött, és rögzítette magyarságunknak évszázadokra menő életét éppen úgy, mint a németekét, a franciákét, az angolokét, a szlávokét, minden európai népét – fogalmazott.

– Koppány nem az akkori kor, hanem a mai kor, a 20. század óriása volt, aki már akkoriban megérezte, hogy az erkölcsi élet leghatalmasabb gyakorlati alapja és kiteljesítője a fajta és a nép. Ő ezer évvel ezelőtt ezer évet ugrott előre, természetesen halálra zúzta magát, mert ilyen ugrást nem lehet élve befejezni. Ezer év távlatából a magyar mának életére világító örökfáklya, mely minden időkre meg fogja élesen világítani az elmúlt ezer év minden történését, hogy fénye mellett elválasztható legyen a jó a rossztól, az igaz a hamistól, a szép az ocsmánytól, a közérdek az érdekcimboraságtól, a hősi vér a gyilkolt vértől, a nép a vezetőitől, a vezetők a hazától, hogy tanulhassunk, okulhassunk, következtethessünk, és minden erőnkkel azon legyünk, hogy történelmünkben soha ne ismétlődhessék meg István és Koppány óriási harca, hanem életösszhangban oldjuk meg a kérdéseket – összegzi.

Mi pedig hozzáfűzhetjük, hogy a mai világban, a mai Magyarországon Szálasi Ferenc és a hungarizmus szitokszónak számít, de pont azok részéről, akik egyébként elvetik mind Istvánt, mind Koppányt, mert nem érdekeltek semmilyen keresztény Magyarország létezésében. Az ő szavuk kellene hogy mérvadó legyen? Aligha. Hisszük tehát, hogy eljön majd a nap, amikor Szálasi Ferenc elfoglalhatja méltó és reális helyét a magyar történelemben.

(Munkatársunktól)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »