Így tudjuk tartósítani a zöldfűszereket

Így tudjuk tartósítani a zöldfűszereket

Most van az az időszak, amikor rengeteg a zöldfűszer a kertben, a piacon és a boltokban is. Ilyenkor érdemes eltenni belőlük későbbre. Egyik módszerrel sem lesznek ugyanolyanok, mint frissen, de ettől függetlenül érdemes mentenünk belőlük bőséggel.

Az egyik legegyszerűbb módszer. Kössünk össze csokorba egy adag zöldfűszert, lehetőleg gumival, szorosra a szárvégen, mert ahogy szárad, kisebb lesz az átmérője, azaz széteshet, ha csak egyszerűen madzaggal kötjük meg, nem túl szorosan. Lógassuk fel egy nagyjából szobahőmérsékletű, nem poros, száraz, sötétebb helyen. Ne érje tűző napfény semmiféleképpen. Tökéletes erre a kamra, persze csak ha száraz, illetve nem hajlamos penészedésre. Vagy egy fészerféle is jó lesz. Nagyjából egy hét után készre száradt, megtartotta zöld színét és nem fakult ki szürkére. Ezután egészben vagy összemorzsolva üvegben tároljuk. Lehetőleg szintén sötét helyen, hisz a tűző napfény kifakítja – írja a napidoktor.hu.

Szárítani aszalóban és sütőben is lehet. Ilyenkor arra kell figyelni, hogy terítsük szét a fűszert, ne rakjunk egymásra több réteget. Aszalóban és sütőben (nagyon alacsony hőfokon) pár óra alatt kiszárad. Amikor kihűlt, ugyanúgy üvegben tárolhatjuk.

A másik nagyon kedvelt mód a fagyasztás. A fűszert tisztítás után felaprítjuk, vagy szárastól együtt zacskóba tesszük. Fontos, hogy ne legyen vizes a fűszernövény. Én az aprított petrezselymet, kaprot és koriandert kis műanyag, lezárható fedelű tálkába teszem, és így fagyasztom le. Amikor szükség van az ételhez rájuk, egy kiskanállal lekapargatok annyit, amennyi kell. Nem kell nagyon kaparni, hiszen ha nem volt vizes a fűszer, nem fagyott teljesen össze. Olvasztás után azért nem lesz olyan szép, mint újkorában, de főzelékekben, egytálételekben és levesekben így is megállja a helyét.

Hírdetés

A só tökéletesen tartósít mindent. A zöldfűszereket is. Ezzel a módszerrel lestyánt szoktam eltenni. A megtisztított leveleket rétegezve üvegbe teszem, és minden réteget megsózok. Egy kisebb befőttes üvegnyi megy így a hűtőbe, én ott is tárolom. A lestyán levesben és főzelékben nagyon finom, nekem ez a mennyiség elég egy évre. Viszont a sózásánál figyeljünk arra, hogy akkor sózzuk meg a készülő ételt, ha ezt a zöldfűszert már beletettük. Ezzel a technikával is lehet mindenféle zöldfűszert tartósítani, ki kell tapasztalni, hogy nekünk melyiknél passzol ez a módszer.

Gondoljunk csak a pesztóra a bazsalikommal! Ugye? Aprított zöldfűszer, olívaolaj, só. Ez az alap. Nekem ez a módszer bazsalikomhoz, oregánóhoz tökéletesen illik. Majoránna is elbírja.

Az erősebb levelű zöldfűszereket, mint pl. a curry levél vagy a zeller, akár kevés kókuszzsírban vagy olajon enyhén megdinsztelve is tárolhatjuk. Amikor kihűlt a dinsztelt fűszer, jól záródó üvegbe tesszük. Hűtőben így is jó egy hónapot eláll komolyabb szín- és aromaveszteség nélkül.

Másik kiváló természetes tartósítónk az ecet. Leginkább tárkonyt szoktam ecettel eltenni, mert a legtöbb esetben amibe illik a tárkony, abba illik az enyhén savanykás íz is. Ragulevesek vagy krumplifőzelék például. Egy jól zárható üveget az aprított fűszerrel megtöltünk – nem teljesen tele –, majd felöntjük ecettel. Átrázzuk, hogy ne maradjon levegős, ezután lezárjuk. Sötét kamrában évekig is eláll így a fűszer. Mindkettő felhasználható lesz majd, az ecet és a zöld is, de ebben az esetben arra figyeljünk, hogy maga a fűszer is savanykás lesz. 


Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »