Így múlt ki a kommunisták fogatlan oroszlánja

Így múlt ki a kommunisták fogatlan oroszlánja

Megdöbbentően gyorsan rántották ki a szőnyeget a párt egykori büszkesége, a Munkásőrség alól 1988 után: a folyamatosan erodálódó testületnek jogállami és gazdasági megfontolásokból tették be a kaput – erről beszéltek szakértők, és a feloszlatásban részt vevők a fővárosi Országos Levéltárban tartott könyvbemutatón.

Ólmosi Zoltán A munkásőrség és a rendszerváltás című könyvét Király László, a Magyar Hadtudományi Társaság elnöke mutatta be, aki egyébként, mint mondta, kollegiális kapcsolatban állt a munkásőrség feloszlatóival.

Eleinte jó ötletnek tűnt

Az 1956-os forradalom leverése után és nyomán, 1957. január 29-én született meg az MSZMP párthadserege, a Munkásőrség. Ennek feladata elvileg „a szocializmus vívmányainak megvédése, a dolgozó nép nyugalmának és a termelés zavartalanságának biztosítása, továbbá az ellenforradalmi elemek restaurációs kísérleteinek megakadályozása, illetőleg ennek érdekében a fegyveres erők támogatása”.

Fotó: Székelyhidi Balázs / Magyar Nemzet

Az idő múlásával azonban – különösen 1966-os szervezeti önállósodása után – egyre kevésbé maradt meg karhatalomnak, inkább egyéb feladatokra alkalmazták, például objektumok védelmére. Létszáma a nyolcvanas évekre hatvanezerre duzzadt, ezzel párhuzamosan a tagsága is felhígult militáns és bajtársias vágyaikat kiélni óhajtó fiatalokkal.

Munkásőrök 1978-ban Fotó: Berkó Pál / Fortepan

A párt szőrös ökle

A 288 oldalnyi forrást tartalmazó kötet szerzője, Ólmosi Zoltán az MNO-nak elmondta: ha konkrét lenézés nem is mindig volt jellemző a hagyományos fegyveres testületek részéről a Munkásőrséggel szemben, az azért köztudott volt, hogy a testület Honvédségtől „importált” tisztikara – 1971-ig ilyenje sem volt – általában nem a legképzettebb tisztekből állt. A gárda presztízse nem volt sokkal magasabb az egyszeri párttagokénál, és hasonló kedvezmények – például azonnali autóvásárlási lehetőség – jártak hozzá. A nyolcvanas években azonban, amikor már egyre inkább eluralkodott a menedzserszemlélet, a vállalatok vezetői nem szívesen engedték el a társadalmi állományt munkaidőben kiképzésekre, így

végképp hétvégi hobbivá vált a munkásőrködés.

Hangoskodás és önigazolás

1988-tól kezdtek inogni az addig betonszilárdnak gondolt párthadsereg pozíciói, miközben vezetői éppen bővíteni gondolták a testület segédrendőri funkcióit. Amikor a pártvezetés már reformokban gondolkodott – ami ekkor még persze nem rendszerváltozást, hanem egy demokratikusabb szocializmust jelentett volna – a Munkásőrség nagy dérrel-dúrral gyakorlatozott, és készült március 15-ére, bizonyítandó saját fontosságát. Helyzete azonban viharos sebességgel romlott, bár a pártapparátus sokszor hitegette a szervezetet.

Ekkor még belefért volna a pártvezetés elképzeléseibe egy megreformált Munkásőrség, 1988 második felében azonban már felmerült a kérdés, hogy vállalható-e egyáltalán a párthadsereg fenntartása. A társadalom utálata is egyre érezhetőbbé vált, az 1989-es költségvetés vitájában pedig a Parlamentben is szóba került a testület jelentős fenntartási költsége.

Az összeomlás

A munkásőr vezetés ezért követelte, hogy a kormány nyilvánosan álljon ki mellettük, és erősítse meg őket, például háromszorozza meg a tömegoszlató eszközökkel felszerelt századaikat. Közben saját sajtójukban erőteljesen propagálták testületük fontosságát.

Munkásőrök pózolnak fegyverükkel Fotó: Urbán Tamás / Fortepan

Aztán jött a történelmi pillanat: Pozsgay Imre államminiszter 1989. január 28-án jogos népfelkelésnek nevezte az addig kötelezően ellenforradalomként jelölt 1956-os eseményeket, ez pedig a magát a forradalom leverésével legitimáló Munkásőrség alól is kirántotta a talajt. Ekkor fogalmazódott meg komolyabb lehetőség a többpártrendszerre is, ami szintén nem jósolt nagy jövőt a párthadseregnek.

Az 1989-es március 15-ére ezért már kisebb zajjal készültek fel a munkásőrök, civilben és rejtőzködve dolgoztak a tömegben. Már a megszilárduló ellenzék is kimondta: fel kell oszlatni a párt hadseregét.

Király László egy népszerű történetet is felelevenített, miszerint a Munkásőrség állítólag ekkor puccsra készült, de ennek akkor már nem volt realitása: bár a szükségállapot a levegőben volt, a reformkövetelések kemény elfojtásának már nem volt politikai támogatása.

Sebes szárnyakon jön a vég

A Munkásőrség ráadásul ekkorra fogatlan oroszlánná vált: felhígult állománnyal, lassú parancsnoki karral, a többi fegyveres testület támogatása nélkül. 1989 tavaszán gyakorlatilag „kidobták” őket a párttal sokszor közösen használt székházaikból, és állami felügyelet alá került az egykori párthadsereg.

A helyzet villámgyors ütemben változott: eljött Nagy Imre újratemetése, Kádár temetése, egyre többen léptek ki a tekintélyét vesztő testületből; a nemzeti kerekasztalnál az állampárt a Munkásőrség átszervezése mellett volt, az ellenzék határozottan a feloszlatás mellett.

Aztán eljött a vég: 1989. október 20-án törvény mondta ki, hogy a demokratikus jogállam kiépítése miatt már nem kellenek munkásőrök, egy nappal később megkezdték a szervezet felszámolását. Vagyonát zárolták, majd a Néphadsereg kiemelt egységei megszállták a munkásőrség objektumait – főleg a fegyver- és lőszerraktárakat.

Bár a munkásőrök sok, kisebb értéket képviselő dolgot „kimentettek” a maguk részére, ezzel véglegessé vált a feloszlatásuk – ellenállás nélkül, és anélkül, hogy valaha is nagyobb szabású eseményen bevetették volna őket – mondta Király.

A feloszlatásig vezető utolsó három hónapban tapintható volt a döntéshozók körében a feszültség – erről már a szerző, Ólmosi Zoltán beszélt, mondván:

felszámolói szinte sírtak, amikor szélnek kellett ereszteni a párt fegyvereseit.

Ugyanakkor az állampárt felső vezetése tisztában volt vele, hogy ez a legkönnyebben „leválasztható” elem – a Belügyminisztérium és a Honvédelmi Minisztérium hozzájuk hű tiszti állományát könnyebben át tudták menteni, évekkel meghosszabbítva az ottlétüket.

Mi lett volna, ha…?

Kárpáti Ferenc honvédelmi miniszter 1989 tavaszán még erősen lobbizott amellett, hogy valamiféle hátországot védő nemzeti gárdává alakítsák át a Munkásőrséget, és maga a testület is hajlott rá: Borbély Sándor parancsnok azt is mondta, hogy akár az ördöggel is együttműködnek, ha megmaradhatnak – fejtegette Ólmosi. Ugyanakkor ehhez szükség lett volna a kompromittálódott munkásőrvezetők leváltására és az állomány megszűrésére. Erre azonban már soha nem került sor.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »