Igazságügyminiszter: az RMDSZ megszegi a kormányprogramot, ezért menniük kéne

Igazságügyminiszter: az RMDSZ megszegi a kormányprogramot, ezért menniük kéne

Stelian Ion tárcavezető szerint az RMDSZ-nek ki kellene lépnie a kormányból, mivel nem tartják be a közös programot. Az igazságügyminiszter erről a B1 TV műsorában beszélt.

„Egy ilyen helyzetben ki kell elemezni, hogy ki az, aki nem tartja be a programot. Aki megszegi a megállapodást, annak távoznia kell. Ránk nem azért szavaztak, hogy azt csináljunk, amit akarunk, nem kaptunk biankó csekket. Megválasztottak minket és pontonként tettük le az esküt. Ha ezt nem teljesítjük, mi értelme van az egésznek?” – tette fel a kérdést a miniszter.

Az USR-PLUS tárcavezetője kifejtette: ő nagyon rugalmasan állt hozzá a dolgokhoz, de az összes javaslatát elutasította az RMDSZ. Kihangsúlyozta: semmiképp nem hajlandó elfogadni a DNA és a korrupció-ellenes harc „gyengítését”.

Hírdetés

Hozzátette: a SIIJ felszámolásának nem az a célja, hogy ezáltal gyengüljön a korrupció-ellenes harc. Épp ellenkezőleg: a cél az, hogy visszaállítsák a DNA jogköreit.

A bírókat és ügyészeket vizsgáló speciális ügyészség (SIIJ) körüli hercehurcáról, mely a kormánypártok (főleg az USR-PLUS és az RMDSZ) közötti ellentétek fő forrása, itt és itt írtunk bővebben. (romanialibera.ro, hírszerk.)

Nyitókép: Stelian Ion. Forrás: Facebook


Forrás:itthon.transindex.ro
Tovább a cikkre »