Igazán rendesek az olaszok: „nem avatkoznak be” a szeretett magyarverőjük elleni eljárásba

Igazán rendesek az olaszok: „nem avatkoznak be” a szeretett magyarverőjük elleni eljárásba

Antonio Tajani olasz külügyminiszter és Carlo Nordio igazságügy-miniszter közös közleményben hangsúlyozta hétfőn este, hogy az országok jogi szuverenitását tiszteletben tartva nem avatkoznak be a Magyarországon letartóztatásban lévő szélsőbaloldali aktivista ellen indított bírósági eljárásba, így nem kezdeményezik a házi őrizetbe helyezést sem.

Az együttes közleményt azt követően adták ki, hogy a két miniszter külön-külön fogadta a Budapesten letartóztatásban levő olasz állampolgár, Ilaria Salis apját, Roberto Salist és a fogvatartott ügyvédjét, Eugenio Lascót.

A külügyi és az igazságügyi tárca vezetője kiemelte, hogy figyelemmel kísérik Ilaria Salis ügyét. Elkötelezték magukat a vád alá helyezett olasz állampolgár jogainak tiszteletben tartatására. Ugyanakkor leszögezték, hogy minden állam jogi önállósággal rendelkezik, és ennek értelmében

nem adott a lehetőség a beavatkozásra, sem ami a bírósági eljárás alakulását illeti, sem a vád alá helyezett személy elhelyezésének módosítását tekintve a jogi eljárás során.

A két miniszter nem nevezte lehetségesnek Roberto Salis és az ügyvéd kérését, miszerint a nőt Olaszország budapesti nagykövetségén helyezzék házi őrizetbe a bírósági tárgyalás időszakára.

Utóbbit az olasz hatóságok az eljárásrendtől eltérőnek nevezték, ami a külföldi igazságügyi szervek számára elfogadhatatlan lenne – hangoztatták.

A közleményben Antonio Tajani hangsúlyozta, hogy

  • Giorgia Meloni miniszterelnök személyesen lépett az ügyben Orbán Viktor kormányfőnél,
  • maga Tajani is egyeztetett Szijjártó Péter magyar külügyminiszterrel,
  • Hírdetés

  • továbbá január 30-én a római magyar nagykövetet is behívatták az olasz külügyminisztériumba.
  • Carlo Nordio igazságügyminiszter úgy vélte, a vádlott védelmének kell szorgalmaznia a házi őrizetbe helyezést, amelyet az esetleges büntetőítéletet követően Ilaria Salis olaszországi börtönbe való áthelyezése követhet.

    Eugenio Lasco ügyvéd úgy nyilatkozott, a külügyminiszter és az igazságügy-miniszter is kizárta annak a lehetőségét, hogy Ilaria Salist a Magyarországon zajló eljárás lezárulása előtt Olaszországban helyezzék házi őrizetbe.

    – Az olasz diplomácia nem fog beavatkozni, mivel a minisztériumok szerint a bíróság független. Reméljük, így van ez Magyarországon is – jelentette ki az ügyvéd.

    Az apa, Roberto Salis azt mondta, a Tajanival és Nordióval való találkozó a vártnál rosszabbul sikerült.

    „Az olasz kormány nem kíván semmit tenni, minden a magyar bíróságtól függ” – hangoztatta. Úgy vélte, egyedül maradtak, lánya a bírósági ítéletig börtönben fog maradni.

    De abban a börtönben meg is halhat.

    Elmondta, hogy Tajani és Nordio szerint 2500 olasz van külföldi börtönökben, és egyetlen eset nem képezhet kivételt a beavatkozásra.

    Antonio Tajani február 8-án tart parlamenti beszámolót a Salis-ügyről.

    (24 nyomán)


    Forrás:kuruc.info
    Tovább a cikkre »