Egy település régi építménye, szokásai, hagyományai rengeteg információt hordoznak arról, hogyan éltek nagyapáink és dédapáink. Elődeink nyoma ott van minden fennmaradt épületben, romban, rajtunk áll, mit kezdünk vele. Az érdeklődő ember természetes kíváncsisága legelőször többnyire saját közvetlen környezete felé irányul, tudni szeretné, hol él, s azt is, mint éltek ott az elődei. Ezt bizonyítják az idei helytörténeti diákkonferencia résztvevői is, a kis kutatók ezúttal is szívós munkával fedezték fel és fedték fel településük, környezetük, családjuk múltjának egy-egy szeletét.
A Szenczi Molnár Albert Alapiskola, a Szenci Városi Múzeum és a Szenczi Molnár Albert Szakközépiskola idén tizenegyedik alkalommal szervezte meg a városi múzeum épületében a helytörténeti diákkonferenciát. A résztvevőket ezúttal is a konferenciabizottság értékelte; tagja volt: Bukovszky László történész, Gaučík István történész, a Szlovák Tudományos Akadémia munkatársa, Korpás Árpád történész, idegenvezető, Strešňák Gábor történész, levéltáros, múzeumigazgató és Szanyi Mária néprajzos, a Kincskereső mozgalom elindítója. Szakmai kiegészítéseikkel ahhoz járultak hozzá, hogy az ifjú felfedezők kutatási módszere, stílusa a jövőben tovább csiszolódjon.
A helytörténet iránti lelkesedés töretlen
– Ha nem lett volna a Covid miatti kétéves kényszerű kihagyás, most már 14 éves lenne a konferenciánk. Azok, akik elsőként ültek ezeken a székeken ma már orvosok, közgazdászok, mérnökök. Történészek érdekes módon nincsnek köztük, viszont biztos vagyok benne, hogy a helytörténet iránti érdeklődés megmaradt bennük. Ezt tapasztaltam találkozásaink alkalmával – mondta a konferencia megnyitóján Matus Mónika, a Szenczi Molnár Albert Alapiskola igazgatója.
A konferencián részt vevő diákok idén összesen hét munkát mutattak be hely- és családtörténeti témában. Bognár Máté és Gräczer Branko a magyarbéli kastély 2. világháború utáni sorsát tárták elénk, kiemelten foglalkoztak a kastély felújításával, amely az 1960-as átadás után az ország legnagyobb szociális otthona lett. Sajnos azonban így sem kerülte el a sorsát, 2006-ban bezárták, azóta enyészik. Oravec Rita és Margitfalvi Laura a szenci római katolikus templom izgalmas múltját tárta fel, és Matus Keszi igazán érdekfeszítő előadása a rétei halomdombok titkaiba avatta be a hallgatóságot.
Ha a titokzatos halomdombokat képzeletben összekötjük – a néphagyomány szerint nem véletlenül – a Göncölszekér csillagképet kapjuk. Cséfalvay Sára a Hangok, emlékek és örökség: dédapám nótagyűjteménye című előadása egy család életébe kalauzolt el bennünket azon a nótagyűjteményen keresztül, amelyet az előadó dédapja hagyományozott utódaira és rajtuk keresztül az utókorra.
A konferencia második részét Gábriel Pál és Horváth Benjámin előadása nyitotta meg, Ők a cserkészcsapatuk, az egyházfai cserkészcsapat történetébe avatták be a résztvevőket. Lehotsky Ádám és Ballán Dávid révén a jókai vízimalomról tudhattak meg több érdekességet a résztvevők, Nagy Georgina pedig egy negyedi révész történetéről mesélt, ami annál inkább is érdekes, mivel a korosztálya nyilvánvalóan már nem nagyon találkozott ezzel a mesterséggel.
A cél, hogy megszeressék a történelmi múltat
– Annak idején Szanyi Mária Kincskereső mozgalma inspirált bennünket, ahol azt tapasztaltuk, hogy helytörténettel foglalkozó gyerekek, az egész ország területéről, mutatják be a legkiválóbb egyéves kutatásaikat. Arra gondoltunk, hogy a családi albumokban vagy a gyerekek környezetében vannak olyan képek, dokumentumok, történetek, amelyekről a helyi múzeumigazgató sem tud, pedig helytörténeti szempontból fontos lenne, hogy a múzeum tudomást szerezzen róla – mondta Matus Mónika hozzátéve, az évek során több érdekes információ előkerült így, az egyik diák révén például megtudtuk, hogy a dédszülei a kitelepítés során Benešnél voltak szolgálók.
– Ezek a történetek nemcsak a régiót építik, hanem olyan adalékot szolgáltatnak a teljes szlovákiai magyar történelemhez, amelyről a helytörténeti diákkonferenciánk nélkül nem tudnánk – fűzte hozzá az iskolaigazgató.
Jó példa erre Cséfalvay Sára munkája, aki dédapja megmaradt nótáskönyve alapján felvázolta a 20. századi történelmet, a legjellemzőbb válságokkal.
– Rengeteg mindent meg lehet tudni egy ilyen nótáskönyvből, szerencsémre voltak benne dátumok, helyszínek, akár emberek is feltüntetve, így, ha még mélyebben bele akartam volna ásni magam a témába, akár az említett konkrét embereket vagy a leszármazottaikat is felkereshettem volna. Sokat segített az is, hogy nagyon szépen írt a dédapám, és hogy a füzet jó állapotban maradt fenn – mondta Sára, akinek érzelmileg is sokat adott ez a kutatás, hiszen a dédapját ő már személyesen nem ismerhette.
– A lejegyzett nótákon keresztül is megpróbáltam jobban megismerni őt, belelátni egy kicsit a fejébe, és ennek köszönhetően ma már sokkal közelebbinek érzem magamhoz. Ezáltal nemcsak a családomról, hanem magamról is többet megtudtam – fűzte még hozzá Sára.
De Matus Keszi rétei halomdombokról szóló előadásából is sok érdekességet megtudhattunk, például azt, hogy a feltételezések szerint a Göncölszekér alakzatban megépített halomdombokkal az elődök az égieknek akartak üzenni.
– Török dombnak meg azért nevezték, mert a monda szerint a törökök a sapkájukkal összehordott földdel nagyobbították meg a dombot, hogy a basájuk sátrát méltó helyre húzzák fel – tette hozzá Keszi.
Gaučík István történész, a konferenciabizottság egyik tagja szerint egy-egy ilyen helytörténeti diákkonferencia jelentősége elsősorban az, hogy a fiatalokra fókuszál, teret ad nekik, hogy megnyilvánuljanak és önbizalmat nyerjenek.
– Ugyanakkor azt is látni, hogy van mögöttük egy tartalmas, precízen végigvitt munka, mi pedig igyekszünk a további kutatásaikhoz egyfajta iránymutatást nyújtani, motiválni őket, hogy a későbbiekben is szeressék a történelmi múltat – mondta a történész.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
