„Az istennek nem nyugszanak bele. A választási győzelmük ellenére bosszantja őket, hogy van, amiben azért nem nyertek. Nem tudják egészen kiélvezni a diadalt, ha az nem totális. Megkeseríti a szájuk ízét, hogy a mézesbödönükbe pár csepp epe keveredett, az ünnepi tortára ráfröccsent az ecet. Hogy is tudnának nyugodtan elterpeszkedni a trónon, ha arra valaki egy aprócska rajzszöget tett. Nem is egyvalaki: több mint 1,6 millió, aki tönkretette a jó kis népszavazásukat a pimaszul érvénytelen voksával. Hozzászámíthatjuk azt a 3-400 ezret, aki megjelent a választáson, de ezt a szavazólapot fel sem volt hajlandó venni, vagy felvette, de nem dobta be az urnába. Gondolom, fecnikre tépve ott van a zsebében.
Akárhogy nézem, ez kétmillió. Kevesebb, mint a kormányzati kívánalmak szerint eljárók, de törpe kisebbségnek azért nem nevezhető. Pláne, hogy ki kellett tanulniuk az érvénytelenítési technikát is.
Most divat egyfelől (a győztesek oldaláról) lebecsülni, olcsóságokkal etetni, másfelől (a vesztesek keserűségéből fakadóan) lesajnálni a választókat, de itt van az eleven cáfolat: ez a kétmillió. Aki nem vette be. Aki átlátott a szitán. Akinek nem volt kedve újabb csoportokat megutálni. Pedig mindent megmozgattak, hogy begőzöljön. A politikai szándékot megfűszerezték egy kis szexszel, ami mindig érdekes (Borkaira és Szájerre jobban emlékszünk, mint a bonyolult céghálókra a korrupciós ügyekben). Volt itt minden: aggódó anyuka és ártatlan kislánya a tévéreklámban, rémmesék az óvodák körül ólálkodó miskárolókról, emojlik ijedt sárga fejecskéi a nemzeti konzultáció plakátjain. Kétmilliónak így sem kellett.
Az volna az érdekük, hogy úgy tegyenek, mintha mi sem történt volna. Hiszen most éppen konszolidációt ígérő, kényszeredett mosolyra húzzák a szájukat. Kell az uniós pénz, és már eddig is sok van Orbánék rovásán. Meg is szavazzák, amit feltétlenül muszáj. Még a médiába is behívnak egy-két ellenzékit. Talán a hívek sem bánják nagyon, ha felmutatnak nekik egy-egy megszurkálható vudu-bábut.
Akkor miért épp a népszavazás fölött nem tudnak napirendre térni? Akkora baj, hogy nem lehetett két pofára felfalni az egész országot az ünnepi lakomán, hiába húzta volna Kis Grófo a talp alá valót? Persze bosszantó, hogy részint a saját maguk állította akadályokban buktak fel. Annak idején annyira féltek a népakarat bármely megnyilvánulásától, hogy a szabályokon változtatva alig elérhetővé tették az érvényességi küszöböt. Hasra is estek rajta már a kvótanépszavazáson is. A 12 év alatt nem is volt több referendum. Az ellenzék a közelébe sem juthatott. Ha meg mégis, akkor inkább kimenekültek előlük a vészkijáraton, mint a vasárnapi boltzár vagy a budapesti olimpia esetében.
A kvótanépszavazás érvénytelensége után még elfojtották a bosszúvágyat. Ezúttal nem bírták ki. Kimutatták a foguk fehérjét, csak úgy vicsorítanak vele. A Választási Bizottság milliókra büntetné az érvénytelenítést most más eszközzel elérő civil közösségeket. Jó, hogy a szavazókat nem, de hát itt van ez a hülye titkosság, fene, aki kitalálta. Milyen igaza volt Tiszának és Bethlennek, hogy ellenezték. Nagyon helyes, hogy Tiszának van is szobra a »Nemzet Főterén«, a titkos szavazást bevezető izgága Károlyiét meg kiakolbólították onnan.”
Lendvai Ildikó: Epe a mézesbödönben
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »
