Idén is megemelik júliustól a nyugdíjakat?

Idén is megemelik júliustól a nyugdíjakat?

2022-ben Erik Tomáš jelenlegi munkaügyi, szociális és családügyi miniszter, akkor még ellenzéki parlamenti képviselőként azt szorgalmazta, hogy Szlovákiában évente kétszer valorizálják a nyugdíjakat, amennyiben a nyugdíjinfláció eléri az 5 százalékot.

„Félmillió nyugdíjas él a szegénységi küszöb alatt, nagy részük idén is az alá esett” – figyelmeztetett két éve Tomáš a meredek drágulásra rámutatva. A törvénymódosítás akkor két alapvető változást hozott. Tomáš rámutatott, hogy a nyugdíjak valorizálása az előző év első felének az ún. nyugdíjinflációjától függ. Ezért azt javasolta, hogy ezt az időszakot háromnegyed évre hosszabbítsák meg.

A második változás az volt, hogy a nyugdíjakat nemcsak január 1-jén valorizálják, hanem július 1-jén is, amennyiben a nyugdíjinfláció a szóban forgó év első felében minimum 5 százalékos szinten van.

Így tavaly kétszer is valorizálták a nyugdíjakat. Először 2023 januárjában 11,8%-kal, majd július 1-jén 10,6%-kal. 2024-ben január 1-től 3,6%-kal valorizálták a nyugdíjakat, az újonnan megítélt nyugdíjakat pedig 14,5%-kal.

Hírdetés

Felvetődik a kérdés, idén is sor kerül-e másodszor is valorizálásra.

Nem, 2024. július 1-jével nem emelik a nyugdíjakat”

– írta közösségi oldalán Jozef Mihál szakértő.

Mihál szerint azonban ez nem fog megtörténni, mivel ez az érték előzetesen 2% alatt van.

„A nyugdíjasok nem fognak örülni a nyugdíjak 2025. január 1-jei valorizálására vonatkozó becslésemnek sem – ugyanis  maximum 2 százalékra becsülöm azt” – tette hozzá a nyugdíjszakértő.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »