Ideje felsorakozni az MKP mellé

Ideje felsorakozni az MKP mellé

Vasárnap óta, amikor ülésezett az MKP Országos Tanácsa, eltelt jó pár nap, és izgatottan vártuk, hogy a párt majdani szövetségesei miként reagálnak az OT határozataira, mennyire tudnak teljes mellszélességgel, illetve esetleges fenntartásokkal felsorakozni melléjük.

Vagy úgy leszünk a rétestésztaként húzódó egész egyesülési folyamattal, mint abban a közismert viccben a férfi, aki azzal dicsekszik a barátainak, hogy már 50 százalékos sikert ért el a nőnél. Ő akarta, a nő nem…Tűvé tettem az internetet, hogy találjak egy utalást vagy egy reakciót az MKP OT ülésének útmutató határozataira az egyesülés előtt álló partnerektől! Semmi! Annyi se, hogy bú! 

Ennek három oka lehet! Az egyik a durci-murci, hogy szó nélkül beelőzte a két kistestvért a nagytestvér, hogy miért nem beszélték meg, és inkább közös állásfoglalás kellett volna. Elsősorban az alapszabály-javaslatról szóló határozatra gondolhatnak, amely újabb pozícióharcot eredményezhet, elsősorban a szakmai vagy ügyvezetői alelnöki státusz tétje miatt.

De uraim, még sajnos mindig három külön pártról van szó, amelyeknek megvannak a saját struktúrái, az országos tanács is egy ilyen, itt-ott ülésezni is szokott, és ha már üléseznek, határozatokat is elfogadnak. Nincs ezzel semmi gond, el kell fogadni ezt a tényállást, a határozatokhoz pedig vagy csatlakozni lehet, vagy el kell őket utasítani kellő indoklással.

A másik ok az irigység lehet, hogy miért nem ők rukkoltak elő például a megyerendszernek a felvidéki magyarság számára kedvezőbb átalakításával, vagy a magyar nyelv regionális nyelvként való elismerésével. Ki korán kel, határozatot lel. A majdani Szövetséget a választók nem annak alapján fogják megítélni, hogy melyik elődpárt fejéből pattant ki az ötlet, hanem hogy hogyan képesek együtt megvalósítani.

Hírdetés

A harmadik ok a riadtság lehet, az attól való félelem, hogy túl messzire ment az országos tanács a határozataival. Töprengést okozhat például a Beneš-dekrétumok kollektív bűnösségére vonatkozó része megszüntetésének felvállalása. A Most-Híd esetében a Szövetség logójában megjelenő nemzeti színek és a tárgyalási nyelv egyértelmű meghatározása is problémákat szülhet. Pedig egy magyar párt esetében ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Ezzel függhet össze, hogy a közelmúltban elhagyta a vegyespárt elnökségét Ravasz Ábel, mivel úgy látta, pártja szellemileg felszámolja magát, az itteni magyar politikai élet radikalizálódik és Budapesttől függővé válik, elvesztik (szlovák) szövetségeseiket. Valószínűleg nincs egyedül pártjában ezzel a nézettel. A majdani Szövetség etnikai pártjellege sem egyértelmű a vegyespártnak, hiszen Agócs Attila alelnök a közelmúltban kijelentette, hogy nem lehet csak nemzeti-keresztény vagy nemzeti-konzervatív gondolat mentén integrálni a szlovákiai magyarságot.

Az Összefogásnak ezzel kapcsolatban nincs gondja, hiszen június 19-ei közgyűlésük határozatban szavazott arról, hogy a mozgalom a polgári konzervatív értékrend mellett kötelezi el magát.

A közgyűlés megelőzte az MKP országos tanácsülését, érdemben nem tudott még reagálni az OT határozataira, leszögezték viszont, hogy az Összefogás elengedhetetlennek tartja az egység létrejöttét. Ezzel párhuzamosan fontosnak tartják a szakmaiságot és a tartalmi megújulást is a Szövetségben.

A Most-Híd legfőbb szervei a közelmúltban nem üléseztek (a hírek szerint a hétvégén már fognak – a szerk. megj.), a honlapjuk pedig nem hemzseg az aktuális hírektől, hiába lessük ott az MKP OT határozataira való reakciót. Február 24-ei keltezésű az utolsó bejegyzés, amely arról szól, hogy nem csak a legnagyobb lyukakat kell befoltozni, hanem egy átfogó javaslatot kell készíteni az állampolgársági törvény rendezésének érdekében. Hol van már a februári zimankó?

Az MKP megtette a magáét az OT ülés határozataival, most már a többiek mutathatják meg, mennyire gondolták komolyan a Szövetséget. A megegyezésben mindegyik fél érdekelt, és azt is jól tudják, hogy az időhúzás egyiküknek se kedvez!


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »