Jelen dolgozatot 2006-ban írtam, amely Politikailag inkorrekt című könyvemben jelent meg. Mostani közzétételét az indokolja, hogy 2022. augusztus 30-án, életének 92. évében, hosszú ideig tartó, súlyos betegeskedés után elhunyt Mihail Gorbacsov, az egykori Szovjetunió elnöke.
Nagyon fiatal volt. Alig lehetett elhinni. Hiszen már olyan régóta éltünk gerontokráciában. Hozzá idomultunk az újra és újratöltött, elemmel működtetett Brezsnyevhez, a nyugdíjasok klubjában szörcsögő Zsivkovhoz, Honeckerhez, Ceaușescuhoz és a kacsintós Kádárhoz. Nem is emlékeztünk arra, milyen volt az élet előttük, és már nem is reménykedtünk abban, hogy lesz élet utánuk is. A szocializmust építgettük, kevés lelkesedéssel, egyre fásultabban. A nyolcvanas évek közepére nem maradt egész Magyarországon egyetlen hívő kommunista sem. Viszont az egész ország realista volt. A szocialista rendszert adottnak vette, mert létét a Vörös Hadsereg szavatolta. 1956 óta tudtuk, 1968 és 1981 pedig újra és újra átismételtette velünk a leckét, hogy Európának ezen a felén a Szovjetunió az úr, a végső szót pedig a vörös csillagos tankok mondják ki. Senki nem kételkedett nálunk abban, hogy a szocializmus megreformálhatatlan, és nincs más lehetőségünk, mint berendezkedni a túlélésre. Akkor még nem tudtuk, hogy 1984, az orwelli 1984 lesz a létező szocializmus utolsó „békeéve”.
Mert 1985-ben jött Gorbacsov, és megkezdődött a visszaszámlálás. Először csak új kifejezések terjedtek el: glasznoszty és peresztrojka. De kit érdekelt? Mindenkinek a könyökén jöttek ki a Szovjetunióból kiinduló újabb és újabb jelszavak, „sztahanovista” mozgalmak. Aztán egyszer csak megértettük, hogy itt és most másról van szó.
Forrás:latoszogblog.hu
Tovább a cikkre »
