Húszezer ormányos érkezik Németországba

Húszezer ormányos érkezik Németországba

Betiltaná Németország a vadásztrófeák behozatalát. Botswana kormánya nem minden napi bosszúra szánta rá magát: 20 ezer elefántot kapnának a németek.

Mokgweetsi Masisi, Botswana miniszterelnöke arról számolt be, hogy az országban a sikeres fajvédelmi intézkedéseknek hála jelenleg több mint 130 ezer elefánt él szabadon. Több, mint bármelyik más országban a kontinensen. A túlnépesedés miatt nemrég Botswana 8 ezer állatot adományozott Angolának, a jelek szerint pedig Németország lesz a következő.

A döntés azután született meg, hogy a német környezetvédelmi miniszter, Steffi Lemke bejelentette, hogy be akarja tiltani a vadásztrófeák behozatalát az országba. Erre válaszul Masisi 20 ezer elefántot adna ajándékba.

Nem fogadunk el nemleges választ.” 

– mondta a miniszter.

Hírdetés

Masisi elmondta, hogy az elefántoknak természetesen Németországban kellene élniük, szabadon. Pontosan úgy, ahogy Lemke szeretné, azaz vadászati tilalom alatt.

Nagyon könnyű Berlinből véleményt alkotni a Botswanai ügyekről”

– fűzte hozzá Masisi. Utalva ezzel arra, hogy az elefántok Afrikában megtámadják az embereket, elpusztítják a termést és falvakat tesznek a földdel egyenlővé. Az elnök szerint éppen ezért kordában kell az állatokat tartani. Egyébként Botswana a földjeinek 40 százalékát a vadonélő állatok rendelkezésére bocsájtja.

További probléma Masisi szerint, hogy a tiltással Lemke ellentétes hatást érne el az országában. Azzal ugyanis, hogy a legális kereskedelem megszűnik, a szegénység nőni fog, amivel párhuzamosan a fekete kereskedelem és az orvvadászat is teret nyerhet majd.

Arról nincs hír, hogy hogyan szállítják le a 20 ezer elefántot, illetve a német kormány mit szól ahhoz, hogy ennyi ormányos fog rohangálni szabadon az országban. Akiket még melegíteni is kell valahogy, hiszen az ottani klíma nem előnyös az állatoknak.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »