Horn Gyula véleménye Orbán Viktor 22. évértékelõje a helyszínérõl

A Várkert a Duna közelében való voltáról. Horn Gyula szerint a 22. évértékelő hallgatóságát nem lett volna szabad a Duna közelében lévő helyszínre meghívni.

Orbán Viktor megdicsérte Horn Gyulát.

Horn Gyula a Fideszt nem.

1998. február 28-án a Duna – kör által fizetett bértüntetők SZDSZ és FIDESZ politikusok társaságában a József nádor térről vonultak a Kossuth Lajos térre és együtt üvöltötték, hogy „Vesszen Horn!”. Horn bűne az volt, hogy a Duna ügyében meg akart egyezni a szlovákokkal. Horn emlékezetes mondása: Ezeket nem hogy a Duna közelébe, hanem egy lavór víz közelébe nem szabad engedni.

A Duna, Pozsony – Budapest közötti szakaszának rendezése ügyében Magyarországnak és Szlovákiának (Feleknek), megegyezésre kell jutnia. A jelenlegi helyzet nem tartható fenn. Emlékeztetünk arra a tényre, hogy a Hágai Nemzetközi Bíróság, 1997 . szeptember 25-én kihirdetett ítélete óta, a Felek nem jutottak megegyezésre, Magyarország sokadik kormányának működésének időszakát érinti a vízlépcső vita lezáratlan volta. Álláspontunk szerint az elhúzódó exlex fázis, azzal függ össze, hogy a hazai közvéleményt a média egyoldalúan, kiegyensúlyozatlanul tájékoztatta a vízlépcső ökológiai és gazdasági hatásairól, a politikusok és a kormányok képtelenek kilépni a média által a közvéleménybe sulykolt keretből, még azok a politikusok is, amelyek a reális zöldek véleményét osztják a vízlépcső kérdésében. Az elektronikus média és az írott sajtó, az elmúlt húsz évben a Duna, Pozsony-Budapest közötti szakaszának rendezési ügyében annyira egyoldalúan befolyásolta a közvéleményt, hogy a rendszerváltozást követően az országgyűlési patkóba került politikusok nem merik vállalni a tisztességes megszólalást, a rendezés mikéntjének kérdésében, hiszen ez együtt járna a végrehajtó hatalomból való kiesésükkel, ahogyan erre már példa is adódott.

A Duna Bizottsággal kötött államközi szerződések:
Complex CD jogtár
“Lezárva:2004július 31.
Hatály:2000.XI.30.
Hatályos: 2000.évi CXIV. Törvény -A Dunán való hajózás rendjének szabályozása”

Idézetek a törvényből:

“1§,…az 1949. évi XIII.. törvénnyel kihirdetett Egyezmény 1998. március hó
26.án kelt Kiegészítő jegyzőkönyvét és annak Aláírási Jegyzőkönyvét (továbbiakban :Jegyzőkönyvek) e törvénnyel kihirdeti.”
“2 cikk
Az Egyezmény a Dunának arra a hajózható részére alkalmazandó, amely
Keilheimtől a Fekete tengerig terjed és a sulinai ágon áthalad a sulinai
csatornán át torkollik a tengerbe.”
Az 1949. évi XIII. évi törvény 2. § 3.cikk
“A dunamenti államok kötelezik magukat arra, hogy Duna szakaszaikat mind a
folyami, mind pedig a megfelelő szakaszokon a tengeri hajók számára
hajózható állapotban tartják és elvégzik azokat a munkálatokat, amelyek a
hajózás feltételeinek biztosítására és megjavítására szükségesek és a
hajózást a Duna hajózási vonalán nem gátolják és nem akadályozzák…..”
“8.cikk b/ a hajózás érdekében elvégzendő alapmunkálatok általános tervének
a dunamenti államok és a folyami igazgatás különleges szervei által tett
javaslatok alapján való elkészítése, úgyszintén az ezekre a munkálatokra
vonatkozó általános költség előirányzatok összeállítása;”

Az országok javaslatai alapján az alapmunkálatok általános tervében a Duna
hosszelvényében 47 gát helyszíne lett kijelölve. Ezek sorában
a szlovák-magyar szakaszon a következők szerepelnek:39. Gabcsikovo; 40.
Nagymaros; 41. Adony, 42. Fajsz;
a szerb szakaszon: 43.Apatin; 44..Novisad; 45.Vaskapu 1, 46.Vaskapu 2;

a román-bulgár szakaszon a 47. Turnu Magurele

Ezek közül már csak a 40., a 41., a 42., a 43. és a 47. megépítése van hátra.
Sajnos 40. Nagymaros már majdnem elkészült, de a politika leállította. Bízom
abban, hogy a józan ész felülkerekedik, megegyezés jön létre a hágai döntés
végrehajtásáról. és unokáink megélik az üzembehelyezést is.
Budapest, 2005.08.20.

Kerényi A. Ödön

Szilvássy-Herczegh vita

Hírdetés

Megjegyzések Herczegh Géza „Horn titkos tárgyalásai” c. cikkéhez (MN Magazin, 2006. április 1, 34-35. oldal

Ha valaki, akkor az ENSZ Hágai Nemzetközi Bíróságának volt tagja is azok közé tartozik, akik a nemzet érdekeit folyamatosan elárulják és a magyar közvéleményt félrevezetik. Egyetértek azzal a megállapításával, hogy „Bős-Nagymaros ügye kezdettől fogva politikai ügy volt”, de távol áll az igazságtól a mondat folytatása, nevezetesen az, hogy „a gazdasági kérdések folyamatosan háttérbe szorultak, a környezetvédelmi és gazdaságossági megfontolások pedig fel sem merültek.”

1. Az államszerződés 1977. szeptemberi aláírását követően a BNV rendszer legkésőbb 1985-ben üzembe lépett volna, ha a Tatabányai szénbányász lobbi nem „téríti el” a beruházásra szánt anyagi forrásokat halvaszületett Eocén, Liász és egyéb programokra. A rendszer kiépítése esetén egy évek óta jól működő környezetbarát létesítmény ellen tüntettek volna a rendszerváltók? (Az 1977 évi szerződés ismét hatályban van, mert az azt felmondó 1992. XL. Törvényt, a Hágai döntést követően a 2003. VIII. u.n. „Deregulációs Törvény” hatályon kívül helyezte.)

2. „Előzetes hatásvizsgálatokat nem végeztek.” Ezekről a szerző legfeljebb nem tud, vagy ezeket el akarja hallgatni. A nemzetközi hírű amerikai San Francisco-i Bechtel Környezetvédelemi Mérnökiroda a BNV-t a komplex célok, u.m. energiatermelés, hajózás, regionális fejlesztés, vízellátás és vízminőség, mezőgazdaság és erdészet, természet-biológiai értékek, üdülés, tájvédelem és a kulturális örökség védelme szempontjaiból részletesen megvizsgálta. Megállapította, hogy a magyar tervezők alapos műszaki és tudományos felkészültséggel határozták meg a lehetséges hatásokat, ezek mértékét és a megfelelő kompenzáló intézkedéseket.

3. „A termelt energiából a Magyarországra jutó rész az ország szükségletének csupán négy százalékát fedezte volna.” Ezzel szemben: a Bősi erőmű beépített teljesítménye 720, a Nagymarosié 160, összesen 880 MW. Ennek fele, vagyis 440 MW Magyarországot illette volna meg. Ez több mint egy Paksi blokk. A nemzetközi beruházási gyakorlatban szokásos módszerrel számolva a Magyarországot a leállítás miatt érő kár, vagyis az elmaradt haszon, óvatosan 20 Milliárd US dollárra becsülhető és a jelenlegi 75 USD/bbl körüli olajár mellett gyorsabban nő, mint az államadósság. Erre a több millió tonna üvegházhatású gázt megtakarító, tiszta, környezetbarát áramra „nem volt (nincs) égető szükségünk?”

4. „A Rajna-Majna-Duna csatorna megépítésének a dunai hajózást élénkítő hatása elmaradt.” Tévedés – élénkítette, de csak Pozsonyig. A Szap-magyar déli országhatár közötti Duna-szakasz – mint az EU VII. sz. korridor része – kiépítettség és infrastrukturális fejlesztés hiányában máig is csak korlátozottan, megszorításokkal hajózható. Elég a 2005. december és 2006. február között Mohács alatt veszteglő több száz megrakott hajóra utalni. Kétnyomú poros, gyakran járhatatlan makadám úton egy odavezető kétszer hatsávos autópálya sem képes forgalmat élénkíteni.

5. „A szükséges szélességű és mélységű vízi út kérdését más, jóval kevésbé költséges módon is meg lehetett volna oldani.” Eddig sem sikerült senkinek. A Holland Kormány által műszaki segítségként felajánlott szakértők sem tudtak duzzasztás (a Nagymarosi Vízlépcső) nélkül a nemzetközi előírásoknak megfelelő vízi utat kialakítani. (l. Dunai Környezeti és Hajózási Projekt, 1996.) A hagyományos párhuzamművek és sarkantyúk káros környezeti hatásai miatt (mellékágak lezárása, feliszapolódás, partiszűrésű vízbázisok veszélyeztetése, stb.) ezek a duzzasztásnál költségesebb módszerek a határfolyón csak a másik, a Szlovák Fél beleegyezésével lennének megvalósíthatók.

6. „A vízlépcső építése az árvízvédelem szempontjaival sem volt indokolható.” Az idei rekord-árhullám a Szigetközi szakaszon a Bősi oldalcsatorna nélkül jelentős védekezési erőfeszítéseket tett volna szükségessé. A Szigetköz alsó. Ásványráró – Vének közötti részét a fakadóvizek elöntötték volna. Az Esztergom – Komárom közötti védvonal a BNV részeként előirányzott, de félbeszakított, megerősítése mentesítette volna a dunamenti településeket az elöntéstől.

7. Ami a „Kádár rendszer presztízsberuházását” illeti: A dunai vízlépcsőkről szóló javaslatot Bornemisza Géza, a magyar kormány Kereskedelem- és Iparügyi Minisztere Bornemisza Géza terjesztette a Magyar Országgyűlés elé 1936-ban. A Vízerőhivatalban folyó tervezési munkát a háború félbeszakította, de már 1948-ban folytatódott.

8. Ahogy a szerző is folytatja a csúsztatást. Ugyanis a „C-variáns” nem szlovák színezetű „gigantikus”, hanem dunai mércével mérve is csak legfeljebb közepes méretű Csehszlovák létesítmény, mivel az önálló Szlovákia csak 1993-ban, hónapokkal a Duna elterelése után alakult meg. A Bíróság megállapította, hogy az 1977. évi szerződés1993. január 1-én kötelező érvényűvé vált Szlovákiára.

9. „Magyar részről nem figyeltek fel kellő időben stb.…” Videofelvételek bizonyítják, hogy a Dunakörös Vargha János és Hajósi Adrienne a dezinformációban odáig mentek, hogy még egy nappal az elzárás előtt is „csak lánctalpak fenyegető csörgetésének” nevezték a „papírtigris” építését. Szomorú, hogy az elvakult magyar országgyűlés sem az illetékes Győri Vízügyi Igazgató ismételt tájékoztatását, sem a vízügy figyelmeztetését nem vette figyelembe, és a Dunakiliti zárás üzembe helyezésének csökönyös tagadásával átengedte a vízkormányzás kulcsát a Szlovák félnek.

10. „A vízlépcső veszélyeztette volna Budapest vízellátását mennyiségi és minőségi szempontból egyaránt.” A Bíróság azonban rámutatott, hogy a folyómedret a Szentendrei sziget mentén építkezési kavics kitermelése céljából már az 1980 évet megelőzően is mélyítették, és a meder ezen a szakaszon elérte az 1977 évi szerződésben előirányzott mélységet.

11. „Nem vitás, hogy a csúcsra járatás hatványozott módon veszélyezteti a természeti környezetet.” De mennyire vitás! Melyik botcsinálta, önjelölt, anonimitásba burkolódzó, tehát felelősségre nem vonható szakértő állított ilyet? Számos külföldi példa bizonyítja, hogy megfelelő felfutási és leállási üzemrenddel folyami erőművekben is termelnek – környezetkárosítás nélkül – csúcsenergiát.

12. „De akkor miért ragaszkodnak az alsó vízlépcső megépítéséhez?” – Már a kérdés felvetése is a rendszer többcélúságának meg nem értéséből fakad. A választ az 5. pont adja meg, vagyis azért, mert a nemzetközi előírásoknak megfelelő viziút a Nagymarosi Vízlépcső nélkül nem teremthető meg. Miután a Bíróság az 1977. évi szerződést hatályosnak nyilvánította, annak valamennyi célkitűzését meg kell valósítani, tehát az ítéletben szó sincs arról, hogy alsó vízlépcsőt nem kell építeni.

13. A szerző szerint „a per a nemzetközi szerződések jogának és a környezetvédelem jogának csatája volt.” A környezeti jog is tényeken alapul, ezeket az angolban EIS (Environmental Impact Statement = környezeti hatásdeklaráció) és EIA (Environmental Impact Assessment = környezeti hatásértékelés) eljárások során kell számszerű értékekkel meghatározni. A magyar fél által benyújtott periratok semmit sem bizonyítottak, mert tények és számszerű adatok helyett „súlyos környezeti károkat”. „közvetlen veszélyt” és „környezeti katasztrófát” emlegettek. Az ökológiai szükséghelyzetet a Bíróság nem ismerte el, a helyszíni szemle sem igazolta és a környezeti jogban jártas külföldi szakértők nem vették figyelembe. A helyszíni szemle tapasztalatai nyomán a szakszerűtlen és megalapozatlan állásfoglalásokért a WWF bécsi vezetője is bocsánatot kért a Bősi rendszer tervezőjétől a szlovák Mucha professzortól.

A cikk nem tekinthető egyébnek, mint a Hágai ítélet félremagyarázására és valódi tartalmának kiforgatására tett újabb kísérletnek. Ezzel a szerződésszegésben szerepet vállalók felelősségéről és az általuk okozott hatalmas károkról igyekszik a figyelmet elterelni Időzítése annak (is) tulajdonítható, hogy az EU a TEN-T (Trans-European Network – Transport ) program keretében felszólította Magyarországot a Duna hajózhatóságának javítására és ezzel egyre valószínűbbé válik a Nagymarosi Vízlépcső (majd az Adonyi és a Fajszi) megépítése.

Szilvássy Zoltán

vízépítő mérnök


Forrás:realzoldek.hu
Tovább a cikkre »