Nyakunkon egy, látszólag az ismeretlenből előbukkant világjárvány. A sok baki ellenére talán hamarosan legyőzzük. De mi a biztosíték arra, hogy utána, esetleg már közben nem üti fel a fejét egy újabb fertőző kór? Rettegjünk folyamatosan?
Semmiképpen sem a rettegés a helyes hozzáállás, még ha semmi garanciánk sincs arra, hogy nem bukkanhat fel bármikor – szinte a semmiből – egy új súlyos fertőzés. Esetleg a már velünk élő, megszokott, átlagos lefolyású betegség kórokozója hirtelen megváltozik, és újult erőre kap. Ezekkel számolni kell, nemhiába figyelmeztetnek jó ideje a szakemberek. A koronavírus-járvány kitörése ezt a figyelmeztetést nem tette múlt időbe!
Járvány alatt általában valamely kórokozó által közvetített betegség csoportos, egymással összefüggő előfordulását értjük. A fertőzésekkel szembeni megküzdés nagyban függ attól, hogy milyen módon képes a kórokozó emberre terjedni.
Vannak betegségek, amelyek állatok közvetítésével, elsősorban ízeltlábúak csípésével fertőzhetik meg az embert. Korunk egyik legrettegettebb betegsége, a malária például ilyen. A maláriaszúnyogok (Anopheles) terjesztik. Vidékünkről ez a betegség lényegében eltűnt, jó pár évtizede csupán néhány behurcolt esetet derítenek fel. Közeledve az Egyenlítőhöz viszont tombol, évente több száz milliónyian fertőződnek meg. Az éghajlat változása következtében a fertőzött szúnyogok mind északabbra jutnak. Közép-Európában a mocsarak lecsapolása után jelentősen megritkultak az Anopheles-állományok, de azért, még ha kis létszámban is, jelen vannak. A felmelegedés nekik is kedvez. Maláriát terjeszteni képes szúnyogcsapatokkal találkozva hozzájárulhatnak egy jövőbeni járvány kialakulásához.
Ennél sokkal veszélyesebb viszont, hogy az egyre gyakoribb trópusi utazásokról (a koronavírus-járvány ezt is mérsékelte) hazatérő, ott megfertőződött emberek magukkal hozzák a maláriát. Észak-Olaszországban már kezd aggasztó lenni a behurcolt maláriás esetek száma. A maláriát terjeszteni képes szúnyogok ezekkel a betegekkel találkozva sajnos elindíthatják a betegség helyi terjedését is.
A hírhedt tigrisszúnyogok Európába jutásának is kedvez az éghajlat melegedése. Számos, a trópusokon jól ismert kórt hurcolhatnak be. Az Európában kitartóan terjedő kullancsokról sem szabad megfeledkeznünk. Mindezekre az élőlényekre azonban gyakran mint ismert betegségek terjesztőire gondolunk. Bármikor előfordulhat, hogy egy ilyen kórokozó valamilyen genetikai változás következtében új tulajdonságra tesz szert. Ilyesmi történhetett a középkorban a pestis baktériumával is, amely robbanásszerűen beterítette az ismert világot. Bármikor előfordulhat az is, hogy egy addig embert megfertőzni képtelen kórokozó emberre is veszélyessé válik. Tulajdonképpen ilyenkor mondják, hogy újfajta kórokozó ütötte fel a fejét.
Mindaddig, amíg egy ilyen újfajta kórokozó emberről emberre közvetlenül nem képes terjedni, azaz továbbra is szükség van az ízeltlábú „segítségére”, a velük szembeni védekezés hangsúlyos eleme a közvetítő populációjának az ellenőrzése. Igen ám, de ezt is inkább leírni egyszerű: mit tehetnénk az erdőinket behálózó kullancsok, vagy a vízpartokat ellepő szúnyogok ellen? Vegyi védekezéstől csak részsikereket remélhetünk. A megoldás kulcsa a biológiai sokféleség garanciája, amely megakadályozza, hogy egy-egy faj túlszaporodjon. Például ne verjük le a fecskék fészkét!
A megoldás másik fontos pillére, hogy szüntelenül kutatni kell a legeldugottabb élőhelyeket, társulásokat. Ismerjük meg a potenciális kórokozókat, és építsünk róluk adatbázist. Kövessük nyomon ezek terjedését, mutációit. A modern technika rengeteg lehetőséget nyújt ehhez, ne tekintsük ezt a kutatók felesleges szórakozásának. Ha odafigyelünk a jelzéseikre, idejében előre jelezhetik egy-egy veszélyes góc kialakulását. Váratlan felfedezéseikkel nem csupán a fertőzések elleni harcot segítik.
Példaképpen említem, hogy az erősen sós tavakban élő baktériumokat kutatva ez idáig szokatlan fényérzékeny fehérjéket találtak. Ezeket a molekuláris biológia eszközeivel némileg átalakították, és mára forradalmasították a felfedező orvostudományi kutatásokat. Fény segítségével lehet sejteket aktiválni vagy kikapcsolni laboratóriumi körülmények között: soha nem látott szelektív manipuláció vált lehetségessé. Mindehhez az elsőre céltalannak tűnő kutatgatásra volt szükség, amellyel feltérképezték a sós tavak ökoszisztémáját.
Amennyiben emberről emberre is terjedni képes az új kórokozó (ilyesmi történhetett a most dúló koronavírussal is), nehezebb a dolgunk. Különösen, ha légúton át terjed a betegség. Az ilyen jövőbeli fertőzés megelőzésének a legbiztosabb módja ugyanaz, mint amit az előző bekezdésben is írtam: kutatni, térképezni az ismeretlent. Amint sikerül izolálni az új kórokozót, megnyílhat az út a védőoltások kifejlesztése felé.
Hatalmas potenciált látok a remélhetőleg most már beérő, harmadik generációs védőoltások gyártási technikájában. A nukleinsavon alapuló vakcinák ma már jóval gyorsabban előállíthatók, amivel időt és életet nyerhetünk. Természetesen a védőoltások nem csupán emberről emberre terjedő kórokozókkal szemben segíthetnek. A hatásos malária elleni védőoltás lenne az egyik kulcsa a harmadik világ életminősége, egészségi állapota javításának is.
Az új fertőzések ismeretlenje általi kihívásra tehát lényegében három megközelítéssel reagálhatunk. A védőoltások mellett a terjesztési útvonalak kontrolljával (legyen akár karantén, rovargyérítés, szennyvizek fertőtlenítése, szexuális higiénia stb.), továbbá a potenciális veszélyforrások felkutatásával, feltérképezésével. Fontos lenne a politikusoknál elérni, hogy mindegyik megközelítésre megfelelő anyagi hátteret biztosítsanak.
Megjelent a Magyar7 2021/12.számában.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
