Hol futhatunk az Ultrabalaton előtt egy héttel?

Hol futhatunk az Ultrabalaton előtt egy héttel?

Aki igazán extrém futóélményekre vágyik, annak ezen a hétvégén Budapestre kell utaznia, de ennék közelebb is találhatunk szép vagy hosszú versenyeket.

A Szent János Kórház elől rajtol a 17. Előzd meg a fogaskerekűt! verseny, remélhetőleg a versenyzők közül senki sem kerül majd oda a végén. Csak 4,5 kilométer a táv, viszont a szintkülönbség 325 méter. A futók célja, hogy gyorsabban érjenek be a célba, mint a vasúti szerelvény. Akinek ez elsőként sikerül, 50 ezer forinttal lesz gazdagabb, mert a verseny pénzdíjas. A pálya kerékpárral és túrázva is teljesíthető, ez utóbbi esetében azonban pénzdíj nincs, csak a túra öröme. Helyszíni nevezés lehetséges.

Kutyatartó kassai olvasóink kedvenceikkel futhatnak szombaton a Futás a mancsoknak jótékonysági versenyen. A rajt Kavocsán (Kavečany) városrészben, 11 órakor van, a táv 5 kilométer.

Szintén a Kassa vonzáskörzetében élők számára lehet érdekes a Castle Cross terepfutó verseny Nagyidán, ahol szombaton 8:30-ig helyszíni nevezésre is van lehetőség. A táv 20 km, 10 km-s pályán két kör. Vannak rövidebb távok is.

Hírdetés

A Nagymihályi járásban élőknek érdemes lehet fontolóra venni a Nagykapostól alig 30 kilométerre levő Zuhogóban (Čečehov) vasárnap megrendezésre kerülő félmaratonon való részvétel lehetőségét. A létszámlimit 150 fő, helyszíni nevezésre e keret eléréséig van lehetőség.  Cikkünk megjelenése idején a számláló 127-en állt, szóval tömegek ne induljanak.

A határtól karnyújtásnyira levő Móron vasárnap 10 órakor rajtol a VII. Ezerjó félmaraton. A táv igényes, magába foglalja a csókakői várat is, és az még csak félút… Aki nem ennyire elszánt, a rövidebb, borospince (5 km) vagy szőlők útja (10 km) távra is nevezhet.

Tapolcára csak az menjen, aki a tavasbarlangot akarja meglátogatni, a félmaraton ugyanis „nevezők hiányában  elmarad”, olvasható a verseny oldalán, ami, hát, szokatlan…

Félmaratoni és maratoni távot Pécsen és Szegeden lehet még teljesíteni vasárnap.

Jövő hétvégén rendezik meg az Ultrabalatont. A 210 kilométeres körverseny kultikusnak számít Magyarországon, a nevezések nem sokkal a versenykiírás után el szoktak fogyni. Azon a hétvégén ez az esemény mindent visz. Az ultrafutóknak 31 óra áll a rendelkezésére ahhoz, hogy a magyar tengert körbefussák.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »