Hol az igazság? Ezért kellett meghalnia a jászapáti gólyának

Ismeretlenek elpusztítottak egy gólyát Jászapátiban, a szokásos következményekkel. Felbolydult az internet népe, és bosszúért kiáltott. De vajon tényleg ilyen madárvédő a magyar társadalom? Erről beszélgettem két elhivatott természetvédővel, Márton Andrással, a dömösi madármentővel, illetőleg Orbán Zoltánnal, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) szóvivőjével.

Miután Pócs János, jászság fideszes honatyája is felajánlott százezer forintos nyomravezetői díjat, egyértelművé vált számomra, hogy felelevenedik fiatalkorom egyik irodalmi és filmélménye, a Hiúságok máglyája világa ­ rengeteg az önigazoló figura ebben a helyzetben is.

Mert valljuk meg, egy olyan társadalomban, ahol leverik a fecskefészket az eresz alól, mert a madarak rászarnak a járdára, igen visszásnak tűnik ez a mostani felháborodás. S az, hogy annak a fészekaljnak ott az eresz alatt nincs joga az élethez, mégsem hírértékű.

A jászapáti gólya csütörtök óta volt az iskola udvarán ­ de senkit nem zavart, hogy sem a szárnya, sem a lába nem egészséges. Szombaton tűnt fel a hétvégi zeneiskola igazgatójának a szerencsétlen madár, és az, hogy a kölykök zaklatják. A felzaklatott tanár próbált segítséget szerezni, így végül eljutott Márton Andráshoz. A madárvédő hétfőn dühödt hangvételű posztban, míg kedden lapunk megkeresésére is még mindig mérgesen mesélte, hogy nem sikerült elérnie hivatalos úton egyetlen nemzeti parkot sem. Végül a Duna-­Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi őrét sikerült riasztani, aki viszont a hét hét napján egyedül felel egy majd megyényi területért. Ám végül az őr nem jutott be az iskola területére.

Márton András szerint kevés az országban a mentőhely ­ sőt véleménye szerint ez nincs is országos szinten biztosítva, ezért kell civileknek besegíteniük a madármentésbe. Csakhogy vannak olyan helyzetek, amikor nincs annyi üzemanyag az autóban, hogy eljussanak a szerencsétlen sorsú állatért. Jó lenne csodát tenni mindennap ­ sóhajtott fel az elkeseredett madárvédő, majd hozzátette,

„szombaton kellett volna mindenkinek ennyire aktívnak lennie”.

Viszont tény az is, hogyha ez a szegény sérült gólya nem egy iskola udvarára száll le, hanem egy mezőre, akkor is elpusztul, hiszen nem tudott volna elmenekülni a “természetes” ellenségei elől sem.

Következik a városiasodott ember legnagyobb pálfordulása ­ a kétségkívül értelmetlen pusztítást látva (a tévén keresztül) ­, hirtelen néhány nap erejéig fontos lesz a (madár)világ, miközben persze a mindennapok pusztítása felett ugyanúgy szemet hunyunk. Amikor ott csicseregnek, koszolnak a madarak, egyszerűbb leverni a fészket, betömni az odút, de persze a fák kivágása sem szolgálja a madarak szaporodását.

“Ilyenkor mindenki szakértő lesz”

– ­ ezt már Orbán Zoltán húzta alá. S persze, mivel a madárfiókák gyámolatlanok, tavasztól a lakosság nemcsak azért hívogatja az MME­-t, hogy milyen módszerrel lehet eltávolítani az idegesítő madarakat, hanem azért is, hogy jöjjenek el az otthon nevelgetett fiókákért.

A természet rendje

A településeinken leggyakoribb 45 madárfaj hazai állománya becslések szerint 14,5 millió párt számlál, ők 142 millió fiókát nevelnek minden évben. Ezeknek a fajoknak a létszáma akkor marad stabil, ha a természetes szelekció következtében annyi fióka marad életben, amennyi pótolja az elhulló felnőtteket. Ebből következően a túlszaporodás elkerülése érdekében mintegy 140 millió fiókának évről évre el kell pusztulnia, és el is pusztul.

“Ez természetesen nem menti fel azokat, akik a hírek szerint lemészárolták azt a szerencsétlen gólyát Jászapátiban”

– ­ tette hozzá Orbán Zoltán.

Ilyen óriási számok mellett képtelenség, s nem is lehet cél minden egyes madár őrzése, ­figyelmeztet a szakember. A fajvédelem alapját a megfelelő élőhelyek fenntartása jelenti, ahol a madarak szaporodni tudnak, így ellensúlyozva a fiatalok akár 70­ – 80 százalék­ot meghaladó elhullási rátáját. A gazdálkodók és a lakosság – a természetvédelmi törvények betartása mellett – is az élőhelyvédelemmel teheti a legtöbbet a hazai madárvilág megóvásáért, amint azt az Egyesület honlapján számos konkrét példával is bemutatják az MME munkatársai.

Magyarország madárvilága Európa szinten is értékes, ennek megóvásához erős és hatékony állami természetvédelemre van szükség, ezt a feladatot a civilek egymagukban nem képesek felvállalni ­ezzel szemben a magyar természetvédelem intézményi hátterének jelentős leépítése érhető tetten elmúlt években. Ennek egyik következményeként jut sok helyen csak egy természetvédelmi őr félmegyényi területre, ahol heti hét napon lenne igény a munkájára. Ez nyilvánvalóan nem megoldható, hiszen nekik is kell pihenniük, nekik is van családjuk. Így nem lehet azon csodálkozni, hogy a Jászapátiba se jutott el a segítség a múlt szombaton. Ráadásul a túlfeszített munkát végző természetvédelmi őrszolgálat tagjainak nem is az a nevesített feladata, hogy sérült vagy elárvult madarakért autózzanak száz kilométereket, hanem az, hogy felügyeljék a védett területeken zajló mezőgazdasági és egyéb tevékenységeket.

Ahol tényleg jelentős gond van

Idetartozik, hogy az MME adatai azt mutatják, hogy miközben a Magyarországon vizsgált erdei madárfajok (22 faj) állománya növekvő, addig a mezőgazdasági területeken élőké (16 faj) csökkenő tendenciát jelez az 1999-­2015 közötti időszakban. Utóbbiaknál a legerősebb csökkenés a hosszú távú vonulókat jellemzi (pl. fecskék). A kutatás arra figyelmeztet, hogy Magyarország sem kerülte el a nagyüzemi mezőgazdaság globálisan megfigyelhető élőhely átalakításának negatív hatásait, ami nálunk a 2004-­es EU csatlakozásunkat követően erősödött fel.

Tehát, miközben elnézzük, hogy az Orbán­kormány ellehetetleníti a környezetvédelmi hatóságok munkáját annak érdekében, hogy szabadon garázdálkodhassanak a földeken, most az elkövető kölyköket, és a hétből hét napot güriző őrt hajítanánk a hiúságok máglyájára.

De ne aggódjunk, egy­két nap és újra csak idegesítő állatokká válnak rendkívül hasznos tollas kis barátaink.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »