Higgadtság, türelem és hűvös vérmérséklet kell ahhoz, hogy a Fidesz túlélje a Tisza Párt „közjogi tatárjárását” – fogalmazott Navracsics Tibor egy podcast interjúban. A volt miniszter megújuló elnökséget vár a szombati Fidesz-kongresszustól és akár azt is, hogy utalások legyenek a visszatérésre a polgári értékekhez
„Az utolsó négy év egyértelműen nem a legsikeresebb volt a 16 éves Fidesz kormányzásban” – fogalmazott Navracsics Tibor volt közigazgatási és területfejlesztési miniszter a Különutas hangpróba podcast adásában. A politikus szerint a Covid-járványnak sokkal nagyobb társadalmi hatása volt, mint az most az elemzésekben megjelenik, ez ugyanis később egy általános társadalmi frusztrációt hozott.
„Ebben a négy évben sokkal nehezebb gazdasági körülmények között voltunk, hiszen maga az Európai Unió is nehéz gazdasági körülmények között van mind a mai napig. Gazdaságilag össze vagyunk kötve Németországgal, az Európai Unió belső piacával, ebből adódóan sokkal nehezebb körülmények között, egy társadalmilag is sokkal nagyobb rosszkedv mellett nem tudtunk olyan teljesítményt nyújtani talán, ami elégedettséggel találkozott volna” – tette hozzá.
Navracsics Tibor szerint az elmúlt 16 év nagyon erős polgárosodást hozott, miközben a gazdasági gyarapodás sokak számára úgy tűnt, hogy ez egyfajta „lojalitást” is megalapoz.
„Április 12. azt bizonyította, hogy nem. Sőt, kifejezetten az a középosztály, amely egyébként köszöni szépen, jól is vette azt, hogy ennyi pénzt kapott, igényt támasztott volna arra, hogy az ő értékeit megjelenítsék a politikai életben, és mivel úgy gondolta, hogy a Fidesz nem jelenítette meg ezeket az értékeket a demokrácia, jogállamiság, szabadság, egyéni autonómia, egyéni kreativitás, közösségek laza hálózata, életformák változatossága kapcsán, ezért úgy döntött, hogy egy más erőt keres magának” – mondta.
Navracsics Tibor Orbán Viktor kérésére elvállalta a Fideszben egy munkacsoport vezetését, amely az önkormányzati világ és a helyi politika országos politikába való minél hatékonyabb becsatornázását végzi.
„Nem leszek sem elnökségi tag, sem elnök, sem képviselő, tehát
professzionális politikai pozíciót nem töltök be. De politikai szakértőként vagy háttéremberként úgy gondolom, hogy kötelességem dolgozni ezért a közösségért.
Bárcsak mindenki így gondolná, aki sokat kapott ettől a közösségtől” – mondtza Navracsics Tibor. A volt miniszter a szombati Fidesz-kongresszusról azt mondta, „ő maga is kíváncsi rá, milyen életjeleket tapasztalnak, ami azt jelzi, hogy a nagy ütés után kezdi-e összeszedni magát a Fidesz és a KDNP, vagy pedig még keresi az utat.”
Navracsics Tibor megjegyezte: a pártja a választási vereségekre mindig szervezeti válaszokat adott. 1994-ben is, bár akkor még értelemszerűen olyanfajta választási vereségről nem beszélhettünk még, mint most, hiszen a kormányzás akkor, 1994-ben még nem nagyon került szóba a Fidesznél.
„2002-ben a polgári körök életre hívásával, 2006-ban az egész néppártiság kiteljesítésével reagáltunk, tehát úgy gondolom, hogy most is valamilyen szervezeti választ kell, hogy adjunk, ami a számonra egy megújuló elnökséget jelent” – mondta a politikus, aki úgy véli: a Fidesznek bátrabban kell merítenie a helyi politikából, és akár egy polgármestert is szívesen látna egy megújuló elnökségben.
„Ha lesz egy jó hangulat, egy megújult elnökség, titokban még talán utalások is egy polgári értékekhez való visszatérésre és a polgári Magyarország megerősítésére, akkor én nagyjából elégedett leszek”
– mondta. Navracsics Tibor szerint higgadtság, türelem és hűvös vérmérséklet kell most ahhoz, hogy a Tisza Párt, megfogalmazása szerint, „közjogi tatárjárását” túléljék. Hozzátette: hiteles szereplőkkel, hiteles mondatokkal a Fidesz felállhat a padlóról. A volt miniszter szerint a jelenlegi választási rendszer alkalmas a stabil kétpárti váltógazdaság létrehozására, de a győzteskompenzációt ki kell venni belőle.
A cikk alapjául Domanits András hanganyaga szolgált.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »


