Hírsaláta

Hírsaláta

HIÁBA DOLGOZTAK? Miután napestig szolgálatot teljesítettek a koronavírus-oltópontokon, a temesvári orvosoknak és asszisztenseknek azzal kell szembesülniük, hogy a hatóságok nem fizetik ki a szolgálataikat: az egészségügyi személyzetet megillető pénzek már március óta késnek. Dominic Fritz temesvári polgármester tanácsadója szerint az önkormányzat fizetne, azonban nincs pénze, a szükséges összeget ugyanis az egészségügyi minisztériumnak kellett volna átutalnia, ám eddig még nem tette meg.

Az önkormányzat szerint amint a bukaresti hatóságok átutalják a pénzt, ők is kifizetik az egészségügyi alkalmazottakat. A Temes megyei tisztiorvosi szolgálat azt állítja, mindent megtett annak érdekében, hogy az egészségügyi tárca végre átutalja a pénzt, de nem járt sikerrel. (Főtér)

Hírdetés

NYOMA VESZETT. Eltűnt az Osztrák–Magyar Monarchia egykori trónörökösének, Rudolf koronahercegnek a látogatására emlékeztető tábla a Retyezát-hegységből. A 125 éve, 1896-ben állított magyar címeres táblának a napokban veszett nyoma, hiányára egy dévai lakos hívta fel a sajtó figyelmét. Az emléktáblát a Hunyad megyei hatóságok állíttatták annak emlékére, hogy az Osztrák–Magyar Monarchia tragikus halált halt trónörököse 1882 augusztusában nejével, Stefánia főhercegnővel a környéken vadászott. A táblát a trónörökös egyik megállóhelyén, a Zlatatoroknál állíttatták fel. (Krónika)

EGYRE TÖBB A MEDVE. Tizenöt alkalommal érkezett vészhívás a Hargita Megyei Csend­őr-felügyelőséghez medve­észlelés miatt az elmúlt héten és a hétvégén, a csendőrök beavatkozására végül öt esetben volt szükség. Néhány településen több alkalommal is látták a nagyvadat egyetlen nap alatt: Zeteváraljáról kétszer, Gyergyóhodosról pedig háromszor futott be vészhívás. Zeteváralján a betelefonálók szerint az udvarokon élelmet keresett a nagyvad, míg Gyergyóhodoson az utcákon, illetve lakóházak udvarán is megjelent a medve. (Székelyhon)


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »