Hidaskürt – Szent Kereszt felmagasztalása templom

Hidaskürt – Szent Kereszt felmagasztalása templom

Első okleveles említése 1245-ből való. Neve a magyar „kürt” törzsnévből származik.

Pozsony várához tartozott, később a semptei uradalom része lett. Az újkorban az Esterházy család volt a birtokosa.

Első temploma a 14. században épült, gótikus stílusban. Ez a török hódoltság idején megrongálódott, ezért a 18. század elején lebontották.

A régi templom helyére 1758–1759 között az egri püspök, gróf Esterházy Károly új templomot építetett, Fellner Jakab tervrajzai alapján.

Hírdetés

Az épület késő barokk stílusban épült, nyugati homlokzata azonban klasszicista jegyeket visel. Egyhajós épület, beépített toronnyal.

A szentélyt és a templomhajót is porosz boltozat fedi. A kegyúri karzaton egy 19. században készült orgona van. A főoltár is a 19. század végéről való,  oltárképén a Szent Kereszt felmagasztalása jelenet látható.

Az oltárképet mindkét oldalról szobrok díszíti, Szent István király és Szent Erzsébet szobra.

Falfestményeit 1960-ban Massányi Ödön festőművész készítette. A templom falán egy Rigele-reliéf is található, mely eredetileg a már lebontott egyházi iskolán volt.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »