Zselízen tartotta majálisát a Barsi Református Egyházmegye közössége

Zselízen tartotta majálisát a Barsi Református Egyházmegye közössége

A Barsi Egyházmegye minden évben az esperesség más helyszínén rendezi meg családi napját, majálisát. Idén a Zselízi Református Egyházközség adott otthon a rendezvénynek, így a magyar tannyelvű alapiskola, a Mózeskosár Bölcsőde és a Cimbora Óvoda közös udvarán gyűltek össze a régió reformátusai, hogy együtt adjanak hálát az Úr határtalan szeretetéért.

A különböző családi programok egész nap zajlottak a kellemes május eleji környezetben, amiből nem hiányoztak a gyerekprogramok és a felnőttek szórakozási lehetőségei sem. A délelőtt folyamán a református bölcsődében tartottak Ringatót a legkisebbeknek és szüleiknek, melyet egész napos gyermekfelügyelet és foglalkoztatás kísért.

Zselíz város jóvoltából a városi sportcsarnok adott helyet a rendezvény „szívének”, egy családi istentiszteleti alkalomnak, melyen több száz felnőtt, fiatal és gyermek vett részt. Az igehirdetés szolgálatát a Gömöri Egyházmegye esperese, Nagy Ákos Róbert végezte a nap vezérigéje alapján.

A délelőtt folyamán az udvaron az egyházmegye egyes településeinek gyülekezetei sátraiban készültek el a finomabbnál finomabb falatok. Valamennyi sátor más-más különlegességgel készült. Volt, aki birka-, marha-, vagy éppen szarvaspörköltet készített nagy gonddal, de nem hiányzott a felhozatalból a pacal- és a vaddisznópörkölt sem. Az ínyencségeket az istentiszteletet követően tálalták, ami mellé a térség muzsikusai és nótafái szolgáltatták a jó ebédhez szóló nótát.

A színpadot ezt követően a környékbeli alapiskolák műsorai töltötte be. Felléptek a zselízi, az érsekkétyi és a lévai diákok, a Vág menti és barsi fiatalokból álló zenekarok pedig fiatalos hangulatban dicsőítették énekeikkel az Istent. Mivel a rendezvény az élő Ige évének felvidéki alkalma is volt, Varga Emese tolmácsolta a Magyar Református Egyház biztatását és szeretetét. Majd Badin Ádám előadóművész tartott meseelőadást. szórakoztatva gyerekeket és felnőtteket egyaránt.

Természetesen a kedves szívet, szemet gyönyörködtető műsorok tekintetében odafigyeltek a szervezők a visszacsatolás fontosságára is, így valamennyi szereplőt díjazták, értékelték. Végül pedig hálaadó áhítattal fejezték ki, hogy mindenért egyedül Istené a dicsőség.

Hírdetés

A szabad ég alatti műsorok sorát a helyi Kincső néptáncegyüttes fellépése zárta. A kitűnő hangulatú rendezvényen a nap folyamán lehetett továbbá íjászkodni és focizni is. Aki pedig komolyabb téma iránt érdeklődött, annak lehetősége volt dr. Czinke Zsolt egyháztörténész „Vitetnek az ítélőszékre” című előadásának meghallgatására.

A tengernyi program mellett továbbá kirakodóvásárt tartott a Palóc Kistermelői Piactér, a Magvető Keresztyén Könyvesbolt, üzemelt ifikávéház, kézműveskedésre is lehetőség volt, borbemutatót és -kóstolót tartottak a BORUM borászai, illetve megtekinthető volt a Szlovákiai Keresztyén Egyház „100 év” című kiállítása is.

Az idei rendezvény háttérmunkálatait a zselízi Révész lelkészházaspár vezette, akik úgy nyilatkoztak a rendezvény sikerességéről, hogy ez nem jöhetett volna létre Isten kegyelme, szeretete és a zselízi református gyülekezet nélkül.

– nyilatkozta Révész Csilla és Tibor.

A rendezvény iránt hatalmas érdeklődés mutatkozott, hiszen mintegy 800 ember vett rajta részt, kifejezve a Krisztushoz tartozás örömét, a közösség erejét és az összetartozás határtalan érzését.

(Csonka Ákos, Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »