Hetvenéves a negyedi Pongrácz Ágoston Alapiskola

Hetvenéves a negyedi Pongrácz Ágoston Alapiskola

Hetven éve tanulnak magyarul a diákok a negyedi Pongrácz Ágoston Alapiskolában. A kerek születésnap alkalmából táblaavatással egybekötött ünnepi megemlékezést tartott az iskola vezetősége, valamint a volt pedagógusok és diákok is részt vettek a kerek évfordulón.

A meghívott vendégek között volt Negyed polgármester asszonya, Selmeczi Henrietta, alpolgármestere, Kostankó Tamás, az egyház képviseletében Csontó Aranka lelkipásztor, Varga Róbert lelkiatya, a szlovák alapiskola igazgatónője, Jarmila Tótová és a tanári kar, a negyedi Magyar Óvoda igazgatónője, Majba Erzsébet, valamint az iskolatanács tagjai, társszervezetek képviselői, nem utolsó sorban a nyugalmazott pedagógusok. Lancz Roland, a Pannónia Polgári Társulás megalapítója és elnöke, az emléktábla megálmodója és az iskola mecénása is részt vett az ünnepélyen, aki a régió alapiskoláit támogatja.

Udvaros Krisztina, az iskola igazgatóhelyettese ünnepi köszöntőjében elmondta, hogy az iskola kapui 1950-ben nyílhattak meg újra a magyar ajkú kisdiákok előtt.

Ez a nap kettős ünnepnek is tekinthető, hiszen húsz évvel ezelőtt vette fel az alapiskola Pongrácz Ágoston nevét, és idén ünnepeljük intézményünk 70. évfordulóját.”

Az emléktábla avatásán Pongrácz Ágoston élete és munkássága előtt rótták le a résztvevők tiszteletüket. Az ünnepi emlékműsort Bitter Karolina, 8. osztályos tanuló szavalta el Sajó Sándor: A magyar nyelv című versét.

Krommel Gabriella igazgatónő beszédében elhangzott, hogy az elmúlt hét évtizedben az iskola bebizonyította, még mindig van létjogosultsága a magyar iskolának és a magyar oktatásnak Negyeden.

Hírdetés

A folytatást hittel, összefogással és elsősorban magas színvonalú szakmai munkával kell tovább vinni, a pedagógusok, a diákok és a szülők részéről egyaránt. Nincs felemelőbb érzés, mint az anyanyelvünkön beszélni, merjük felvállalni hovatartozásunkat”

– fogalmazott Krommel Gabriella, aki megköszönte a volt és a jelenlegi pedagógusok munkáját, valamint a szülők bizalmát az iskola irányában.

Selmeczi Henrietta polgármester asszony köszöntőjében kiemelte, hogy az elmúlt hetven évben jelentős változásokon, jó és rossz dolgokon egyaránt átesett Negyed lakossága. Az iskola azonban áll és továbbra is ontja magából a sikereket, amelyekre méltón lehetnek büszkék a helyiek. Az itt dolgozó pedagógusok az anyanyelv, a nemzet és a közösség iránti szeretetre tanítják a diákokat.

A Lancz Roland által készült emléktáblát az iskola igazgatónője és a polgármester asszonya leplezte le. Majd Varga Róbert, katolikus atya felszentelte, aki áldást mondott, melyben az iskola névadóját méltatta. Csontó Aranka imával zárta a táblák felszentelését. Az ünnepély az iskolakórus előadásával ért véget, amelyet Krommel Gabriella irányított. Majd a jelenlévők elénekelték nemzeti imádságunkat, a Himnuszt.

Lancz Roland táblakészítő portálunknak elmondta, hogy ez volt már a negyedik iskola, amelyet sikerült támogatnia tankönyvekkel és emléktáblával.

Ezek maradandó értékek, megmaradnak az utókornak. A jövőben kopjafakészítéssel is foglalkozom majd, hiszen a kopjafa akkor is magyar szimbólum, ha semmilyen szöveg nem tarkítja azt”

– fejtette ki az iskola mecénása.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »