Hét év moziban

Hét év moziban

A Művész mozi zaklatott története ma már történelem. Még a filmkedvelők körében is alig sejlenek fel emlékek azokból az időkből, amikor ugyanabban az épületben nem a legújabb és legjobb filmművészeti alkotásokat vetítették értő és érdeklődő közönség előtt, hanem éjszakánként hangosan dübörgött a zene, folyt a sör – a város kétes hírű szórakozóhelye volt. Véget nem érőnek tűnő kiútkeresés a román igazságszolgáltatás kusza és átláthatatlan labirintusában, alvilági arcokkal, sötét klánokkal folytatott többéves küzdelem kellett ahhoz, hogy az ingatlan végül az önkormányzat tulajdonába kerüljön és ismét eredeti rendeltetését töltse be. Csüggedés, majd remény, csalódás, majd nekibuzdulás – a sepsiszentgyörgyi mozi története remekül példázza, mennyi energiába, milyen erőfeszítésbe kerül egy kívülről viszonylag egyszerűnek tűnő probléma megoldása Romániában, ha azt egy székelyföldi magyar önkormányzat kezdeményezi bevallottan azzal a céllal, hogy kulturális intézményt létesítsen és működtessen. Érdemes a mozi történetét felidézni most, amikor egy nemrég történt tűzeset nyomán ismét előtérbe került a romhalmazzá vált Szakszervezetek Művelődési Háza – igen, hosszú évekbe tellett a mozi ügyének rendezése is, rengeteg akadályt kellett legyőzni, de végül mégiscsak sikerült, bizakodjunk, hogy előbb-utóbb a kultúrház sorsa is rendeződhet.

A zaklatott évek után a sepsiszentgyörgyi Művész mozi ma már az egyik leglátogatottabb helyek közé tartozik Sepsiszentgyörgyön. A kortárs kultúra egyik legnépszerűbb, legvonzóbb ága a filmművészet – egyáltalán nem mindegy tehát, hogy van-e egy városnak, egy kistérségnek saját filmszínháza, vagy nincs. Mint ahogy az sem mindegy, hogy a mozit pusztán kereskedelmi megfontolások alapján működtetik-e valamelyik bevásárlóközpontban, plázában, és csak a „menő”, közönségbarát filmeket vetítik, vagy pedig maradandó kulturális élményeket is nyújt. Márpedig a sepsiszentgyörgyi mozi az elmúlt hét év során bebizonyította: a filmnézés pótolhatatlan közösségi élményén kívül egyfajta kulturális erőtérré vált. Mely folyamatosan rajta tartja ujját a kortárs filmművészet pulzusán, alkalomadtán művészfilmeket is műsorra tűz, kiemelt figyelemmel követi és naprakészen mutatja be a kortárs román és magyar alkotásokat, de törekszik arra is, hogy betekintést nyújtson más népek filmművészetébe is. Emellett közönségtalálkozók révén hozza közelebb a nézőkhöz a rendezőket, operatőröket, forgatókönyvírókat, színészeket – hétéves története során a Művész mozi olyan neves meghívottakkal büszkélkedhet, akikkel esetleg rangos nemzetközi fesztiválokon találkozhatna a nagyérdemű! –, soha nem mulasztja el bemutatni a helyi művészek hozzájárulását egy-egy alkotáshoz, fesztiváloknak ad otthont – a női alkotók fesztiválja például Magyarországon, de Romániában is egyedülálló –, tematikus rendezvényekkel kapcsolódik közös ünnepeinkhez.

Hírdetés

Hét év alatt életünk részévé vált tehát a sepsiszentgyörgyi Művész mozi, azon helyek közé tartozik, amelyek miatt jó Sepsiszentgyörgyön élni.

 

Borítókép: Albert Levente


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »