Heger: tudnunk kell, és tudjuk is kezelni a járványhelyzetet

Heger: tudnunk kell, és tudjuk is kezelni a járványhelyzetet

Súlyos a járványhelyzet Szlovákiában, de Eduard Heger (OĽaNO) miniszterelnök úgy fogalmazott, meggyőződése, hogy megbirkózik vele az ország.

A miniszterelnök felszólította azokat, akik még nem oltatták be magukat, hogy konzultáljanak az orvosukkal, és ha lehetséges, oltassák be magukat a COVID-19 ellen. A felhíváshoz Mária Kolíková igazságügyi miniszter is csatlakozott.

Vladimír Lengvarský egészségügyi miniszter (OĽaNO-jelölt) hangsúlyozta, zömmel oltatlanok kerülnek kórházba. „A statisztikák szerint még mindig 700 ezer, 50 évnél idősebb személy nincs beoltva, ez pedig végzetes következményekkel járhat” – figyelmeztetett.

Hírdetés

Mária Kolíková hangsúlyozta,

Kétszáz ember hal meg hetente COVID-19-ben – közölte a kormányülést követően Vladimír Lengvarský egészségügyi miniszter. Jelenleg 2400 beteget kezelnek kórházban, közülük több mint kétszázan szorulnak gépi lélegeztetésre.

A miniszter tájékoztatása szerint Eperjes, Kassa és Zsolna  megyében már most nagyobb terhelés nehezedik a kórházakra, mint a járvány második hullámakor. A miniszter szerint nem tartják be a COVID-automata alapján elrendelt intézkedéseket, ezért nem zárja ki, hogy további szigorításokra lesz szükség.

(TASR/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »