Eduard Heger (OĽANO) kormányfő nem tart attól, hogy szétesik a Za ľudí és veszélybe kerül a koalíció.
Hangsúlyozta, hogy a kormánynak szilárdnak kell maradnia, mert még nagy kihívások előtt áll, ezért reméli, hogy a helyzet megoldódik.
Arról nem akart nyilatkozni, elképzelhetőnek tartja-e, hogy a kormánypártok külön tárgyaljanak a Za ľudí két szárnyával.
Közlése szerint már Veronika Remišová miniszterelnök-helyettes és Mária Kolíková igazságügyi miniszter is garantálta, hogy a Za ľudí a koalíció tagja marad.
Ismerem a párt parlamenti képviselőit, rendszeresen találkozom a frakcióval. Olyan emberek, akik jót akarnak az országnak. Továbbra is nagy kihívások állnak előttünk, ezért erős koalícióra van szükség
– mondta Heger.
Szerinte nem reális, hogy szétesik a párt és ez felborítja a kormánykoalíciót is.
Milan Krajniak (Sme rodina) munkaügyi miniszter szerint a Za ľudí belső ügye, ami a pártban történik.
Önmagában az teljesen normális, hogy egy pártban több jelölt is van a pártelnöki posztra
– mondta, hozzátéve, nem érti, miért kellene a koalíciós tanácsnak foglalkozni egy párt belső ügyeivel.
Nem tudom, mi zajlik a Za ľudíban, és addig nem is akarok és nem is tudok nyilatkozni róla, amíg meg nem oldják
– tette hozzá. Arra a kérdésre nem válaszolt, hogy ha szétesne a párt, melyik szárnyával tárgyalnának, mivel a kérdést hipotetikusnak tartja. Jaroslav Naď (OĽANO) védelmi miniszternek meggyőződése, hogy a Za ľudí helyzete nem ingatja meg a kormánykoalíciót. Naď leszögezte, nem akarja beleártani magát egy másik párt ügyeibe, szerinte az a lényeg, hogy a Za ľudí képviselői kormánypárti képviselők maradjanak.
Ezt mindkét szárny leszögezte
– mutatott rá Naď.
Richard Sulík (SaS) gazdasági miniszter nem nyilatkozott, megvárja, amíg megoldódik a helyzet a Za ľudíban.
Egy koalíciós partner belső problémái semmiféle okot nem szolgáltatnak arra, hogy az SaS esetleg kilépjen a kormánykoalícióból
– mondta Sulík. Hozzátette, bármilyen eredménnyel zárul a vita a Za ľudíban, az SaS azt tiszteletben fogja tartani.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »