Heger és Morawiecki szerint fontos, hogy továbbra is segítsük Ukrajnát

Heger és Morawiecki szerint fontos, hogy továbbra is segítsük Ukrajnát

Szlovákia és Lengyelország egységesek az Oroszország elleni szankcióknak, és Ukrajna európai szempontú jövőjének a kérdésében. A két ország továbbra is kitart Ukrajna segítése mellett – jelentette ki Eduard Heger (OĽaNO) kormányfő Mateusz Morawiecki lengyel kormányfővel Felsőzúgóban (Vyšné Ružbachy) és az ólublói várban folytatott tárgyalás után.

Morawiecki Európa nyugati részéhez fordult, mivel az ukrajnai háború szerinte egész Európára veszélyt jelent. Mint elmondta, az a segítség, amelyet az EU nyújt a menekültválságban érintett országoknak, nem elegendő. Hozzátette: Szlovákiának és Lengyelországnak a témában együtt kellene fellépnie. Morawiecki nagyra értékelte, hogy Szlovákia csökkenteni akarja az orosz gáztól való függőségét.

„Intenzív, közös segítségnyújtás. Továbbra is kitartunk a segítségnyújtás mellett. Nagyon is a tudatában vagyunk annak, milyen fontos, hogy Ukrajna szabad, demokratikus ország maradjon, és hogy a területi egységét tiszteletben tartsák” – jelentette ki Heger. Szerinte tovább kell szigorítani az Oroszország elleni szankciókat. „Ebben egységesek vagyunk Lengyelországgal. Ami Ukrajna európai szempontú jövőjét illeti, szintén egyetértünk” – tette hozzá.

A partnerek az energiaforrások biztosításának a jövőjéről is beszéltek. „Ezen a területen Lengyelország kulcsfontosságú partnernek számít” – magyarázta Heger.

Hírdetés

Morawiecki emlékeztetett: Vlagyimir Putyin orosz elnök szándéka az Ukrajnai háború kirobbantásával a nagy birodalom megújítása volt. „Ez az a cél, amelyet Ukrajna legyőzése után meg akarna valósítani” – tette hozzá. Szlovákia hozzáállása szerinte kiváló, noha az ország nagyobb mértékben függ az orosz gáztól.

A lengyel kormányfő szerint az a segítség, amelyet 2015-ben, 2016-ban és 2017-ben kaptak a menekülteket befogadó országok, összehasonlíthatatlanul nagyobb volt, mint az a csomag, amelyet az EU ma képes volt átadni és javasolni. Az ukránok szerinte a békéért harcolnak Európának ezen az oldalán, illetve egész Európában, és ezt a nyugatnak is tudatosítania kell.

Heger és Morawiecki a közös sajtótájékoztatójukon a V4-ek együttműködéséről is beszéltek. Magyarország kijelentései az ukrajnai helyzettel kapcsolatban csalódást okoztak a kormányfőnek. Ebben a kérdésben szerinte nincs egyezség a V4-en belül. Morawiecki hangsúlyozta: egyértelműen meg kell nevezni azt, ami Ukrajnában történik. Felháborítónak tartja az Oroszország elleni szankciókkal kapcsolatos tiltakozó kijelentéseket.  

A találkozón Ivan Korčok (SaS-jelölt) külügyminiszter is részt vett, aki Zbigniew Rau lengyel külügyminiszterrel tárgyalt. Korčok hangsúlyozta: Lengyelország növekvő befolyása a nemzetközi színtéren többek között az ukrajnai háború idejében is megnyilvánult. „Ezért Lengyelországgal szorosan együtt akarunk működni, egyeztetni akarunk úgy a regionális, ahogy a nemzetközi kérdésekről is” – közölte a szlovák külügyminiszter.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »